„Az erőszak a gyengék végső menedéke” – írta posztjához Pintér Bence
Egy 2021-es beszélgetés jutott birtokunkba, amely még a szétszerelő üzem megnyitása előtt rögzítettek. Molnár Ferenc beszél arról is, hogy hét település visszautasította már a gyárat. Megkeresésünkre most azt mondta, nem emlékszik, hogy ilyeneket mondott volna.
A Tisza Párt elnöke szerint a Direkt36 cikkében leírt titkosszolgálati akció „tulajdonképpen egy puccskísérlet a szabad Magyarország ellen”.
Az első adás a választások estéjén 19:30-tól lesz látható.
A nyolcvanéves énekes kommentálta a magyar politikát.
Ehhez egy 2008-as rendeletet módosítottak a városi közgyűlésben.
Egy „Henry” néven futó rejtélyes alak korábban be akarta szervezni őket, hogy árulják el a pártot. „Henry” még a későbbi adatszivárgást is megjósolta nekik. A tiszások le akarták buktatni, ám ekkor jöttek a rendőrök.
Április 12-én hat új külképviseleten lehet szavazni, Szenegálban viszont nem.
Az elmúlt 100 év legnagyobb magyar autópályaépítésén is gazdagodik az Orbán család úgy, hogy ennek nyilvánosan nincs nyoma.
Az érintettek valószínűleg nem jelentették be az elköltözésüket, ezt azonban még megtehetik a szavazás előtti csütörtökön 16 óráig.
A fegyelmezésükkel telt a beszéd első része, majd a kormányfő arra kérte őket, ne engedjék, hogy megkeményedjen a szívük, mert április 12. után össze kell majd fogniuk.
A férfi 20-30 centiméteres késsel indult el Radnai Márk rendezvénye felé vasárnap.
A miniszter szerint „az ég világon semmilyen kritikát” nem kapott a párttárasaitól arra a mondatára, hogy a kormány Trump kérésére megfontolná, hogy segítsünk a Hormuzi-szoros felszabadításában.
Menne a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság tagjai, a Kúria és az OBH elnöke, a GVH és az Állami Számvevőszék vezetője, de a médiahatóságé is.
Az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltatót ezért eltiltották attól, hogy a jövőben hasonló módon járjanak el.