zsarolás

Vissza a jövőbe
2015. november 4.
2015. szeptember 22.
2015. augusztus 10.
2015. június 23.
2015. június 22.

Egy intim fotó 4200 forintot ért az év zsarolási ügyében

Egy 16 éves lány 2014 novemberéig járt egy sráccal, aki egyszer egy intim képet is átküldött magáról. Erre a lány január 19. és 27. között többször megfenyegette a volt barátját: ha nem fizet, elküldi a képet a srác apjának, és kirakja a Facebookra. A fiú kérte, hogy ne zsarolja, és törölje a képet, de a lány nem engedett, így a srác félelmében 4200 forintot fizetett, amiből a zsaroló kozmetikai és ruházati termékeket vett. (Kemma)

2015. március 24.
2015. március 18.
2015. március 8.
2015. február 10.
2015. január 4.
2014. december 4.
2014. november 4.
2014. október 20.
2014. augusztus 1.

Túszul ejtett egy LCD tévét egy 2000 forintos tartozás miatt

A 19 éves tatabányai P. Antal július 23-án az ismerősét és annak anyját is  veréssel fenyegette, hogy kifizessék az eltört telefonját. A férfi 2000 forintot kért, amiért az ismerőse leejtette a mobilt, de annak nem volt pénze. P. ezért berontott a lakásba, és a szobában lévő tévét követelte. Fenyegetőzött, majd hóna alá kapta a tévét, és elment. 2 nap múlva visszatért, hogy a 2000 forintért visszaadja a tévét, de a család nem engedett, sőt, július 28-án feljelentette P-t. Most előzetesben van. (police.hu)

2014. június 3.
2014. június 2.

Klasszikus maffiamódszerek putnoki autóbuszokon

Autóbuszsofőröket fenyegetett és zsarolt meg három putnoki lakos, elfogták őket, és rablás, valamint zsarolás megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük. Két nő és egy férfi tavaly és idén április-májusban helyközi autóbuszok vezetőit azzal fenyegette, hogy bántalmazzák őket, ha nem fizetnek nekik. Ha kapnak pénzt, akkor viszont "védelmet, bevédést” ígértek. (MTI)

2014. május 20.
2014. május 18.
2014. május 6.
2014. április 20.
2014. április 17.
2014. március 7.
2013. augusztus 2.

A. Ernő nem létező felvételekkel zsarolt

A 47 éves mátészalkai férfi egy 54 éves mátészalkai férfitől úgy csalt ki pénzt, hogy azt mondta: kompromittáló felvételei vannak róla. A férfi fizetett, de szólt a rendőröknek is. A. Ernőt elfogták, és kiderült, hogy nincs is semmilyen felvétel. Zsarolással gyanúsítják. (police.hu)

2013. július 17.

Házibulin megszerzett meztelen képekkel zsarolta a fiatalkorú lányt

A 18 éves T. Károly egy pénteki házibulin egy fiatalkorú lány laptopjáról a lányról készült meztelen fotókat másolt át a telefonjára, majd kedden írt a lány fiatalkorú barátjának, hogy mennyit ér meg neki a barátnője, mert pénz vagy ékszer fejében a fotókat kitörölné a telefonból, és nem tenné fel azokat a netre. A srác szólt a rendőrségnek, ami őrizetbe vette a barmot. (police.hu)