Gyurcsány ezt is megússza, Orbán köztársasági elnök lesz

Popkult
2013 április 29., 12:40

gyurcsany2

A Gyurcsány elleni bírósági tárgyalásról szóló Elment az őszöd? című film sajtóvetítése után semmiképpen nem akarunk abba a csapdába belesétálni, hogy hagyományos eszközökkel elemezzük a filmet. Ezért inkább csak összegyűjtöttük a legérdekesebb momentumokat. Ha tervezi moziban megnézni a filmet, óvatosan olvasson csak tovább!

  • A film kezdetekor kiderül, hogy 2017-ben vádat emelnek Gyurcsány ellen, de az nem derül ki, hogy pontosan miért. A Sás Péter humorista által megformált ex-miniszterelnök hevesen védi magát a bíróság előtt, majd pár napot kér, hogy védőbeszédére felkészülhessen. A film egyik narrációs szála ezt a börtönben töltött pár napot foglalja össze.
  • Gyurcsány a börtönben egy öregedő melós betörővel, egy volt oknyomozó újságíróval és még egy elítélttel kerül egy cellába. A film felét a négy férfi párbeszéde teszi ki, próbálnak Gyurcsány lelkiismeretére hatni. A párbeszédek olyanok, mintha Jancsó viccből újraforgatta volna Az ötödik pecsétet.
  • Bár konkrétan nem hangzik el, de alighanem 2017-ben Orbán Viktor Magyarország köztársasági elnöke. Legalábbis erre utal, hogy Gyurcsány nem akar "legnagyobb politikai ellenfelétől" semmit sem kérni, ezért nem folyamodik kegyelemért.
  • A film másik szála 2006-ban játszódik. Itt a rendező bátran nyúlt a korabeli híradós felvételekhez, ezért sokszor látható az igazi Gyurcsány, ahogy egy képernyőn nézi őt(magát) a sokkal inkább az Oszkó Péterre hasonlító filmes Gyurcsány.
  • Gyurcsány a filmben leginkább egy elszánt, de mafla politikusnak tűnik, akinek egy külsejében Szili Katalinra hasonlító politikusnő ad tanácsokat. Leszúrja például azért, mert a táncolós bohóckodással nem lehet megszólítani a nyugdíjasokat, de azért is, mert a székházostromnál túl puhány módon kezeli a helyzetet.
  • A legizgalmasabb kérdésre nem ad választ a film: nem derül ki, ki szivárogtatta ki a beszédet. Látni hátulról egy öltönyös embert, aki egy futárnak adja át a CD-t. Később egy hasonló figura béreli fel a huligánokat is.
  • Maga a beszéd a film egyik főszereplője: összesen legalább tíz percen át játszanak be belőle részleteket. Ez amúgy egyértelműen Gyurcsánynak kedvez, mert nemcsak a sajtóban sokat pörgött mondatok kerülnek elő, hanem hosszan a beszéd kevésbé ismert részei is. Ráadásul ekkor nem is nagyon lehet másra figyelni, mert közben az operatőr az üres őszödi terem bútorait filmezte ezekhez a jelenetekhez.
  • Sokat szerepel a beszéd akkor is, amikor a hackerek éppen ellopják (nem derül ki honnan). Ekkor monitoron egy sárga hangsáv mozog Gyurcsány hangjára hosszú perceken át.
  • A 2017-es szál viszonylag világos, Gyurcsány és a rabok moralizálgatása offshore-ról, szegénységről, bűnökről. A 2006-os szálat viszont nehezebb követni: az őszödi beszéd hosszú bekezdései keverednek egy fiktív újságírói szerkesztőség munkájával, a Gellért masszőrének pletykáival és a színész-Gyurcsány kifakadásaival.
  • A filmből az is kiderül, hogy Gyurcsányt egyik Péter nevű miniszterével próbálta meg az SZDSZ megpuccsolni. Ekkor hangzik el a "szabad demokrata barátaink irányítják a pártot." Ez volt az egyetlen jelenet, amikor mind a húsz néző együtt nevetett a teremben.
  • Az őszi eseményeket leginkább Gonda Lászlóval készült archív felvételekről ismerhetjük meg
  • A főszereplő oknyomozó újságíró, aki végül a korrupt szerkesztőjének megpofozása miatt kerül egy cellába Gyurcsánnyal, otthon a családja körében állandóan a Sajtóklub adásait nézi. Ezért a filmben hosszan beszél a háttérben Kondor Katalin, Lovas István és felbukkan Bencsik András is, olyan kérdésekről ejtve szót, mint a történeti kárpótlás.
  • A filmből az is kiderül, hogy 2017-re már megvonták Magyarország uniós szavazati jogát, és éppen további pénzmegvonások is várnak az országra. Gyurcsány perére eljött az Amnesty International és más "nemzetközi jogvédő szervezetek", a börtön körül pedig tüntetők és ellentüntetők is vannak, bár őket nem mutatják a filmben.
  • A végső beszédére napokon át készülő Gyurcsányt a film végén Boban Markovics zenéjére kísérik a bíróság elé. Itt kiderül, hogy az a védőbeszéd, amire napokon át készült, mindössze pár mondatból áll. Szerinte ártatlan, a szigorú bírónő pedig elhalasztja az ítélethirdetést. Mosolyogva megy vissza cellájába, ahol három korábbi cellatársa várja. Azt gondolják, hogy Gyurcsány őrül az ítéletnek, de szerinte itt a demokrácia a tét. "Kinek a demokráciája?" - kérdeznek vissza a rabok, majd összekarolva cirkuszi zenére kezdenek el ringatózni. Ezzel ért véget a film.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.