Nem tudok tükörbe nézni, ez annyira beteg

Cetli análvonatos szerelmes dala, a Vallomás az idei nyár Mizuja. Íme a kilencedikes fiú, aki megírta a magyar Youtube új nagy slágerét.

Indul a Nokedli, a videósokkal foglalkozó blogunk

Vloggerek, jutyúberek és beszélő fejek. Szellemes és szellemtelen, kellemes és kellemetlen videók gyülekezőhelye a 444.hu-n.

Magyar találmány lenne, hogy a gyerektelenek kevesebb nyugdíjat kapjanak

Válaszoltak pár kérdésünkre a Népesedési Kerekasztalnál, ahol kitalálták, hogy a gyerek számával legyen arányos a nyugdíj összege. Azt mondják az állam ma hátrányosan különbözteti meg azt, aki gyereket vállal.

A kormány nem akar gyerekszámhoz kötött nyugdíjat

Legalábbis Varga Mihály azt állítja, semmilyen változtatást nem terveznek.

Emberek, van kérődzőprogramunk!

Ne hazudj, bazmeg!

415 millió forintot ad a kormány a nyári fesztiváloknak

Hogy melyiknek, az még nem nyilvános.

Geszti Péter nem zárja kultúrgettóba magát

Alkotói zsenijét szívesen állítja Andy Vajna Filmalapjának szolgálatába is néhány millió forintért.

Gombához a kabátot

Az év legabszurdabb kormányzati eseménye: Fazekas Sándor átvett egy gombát

Soha nem látott médiaérdeklődés közepette. Így lettünk egycsapásra szarvasgomba-nagyhatalom.

Szeret, Nem Szeret, Nem szeret, Nem szeret

Nagyon utálják Magyarországot a románok

50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50% 50%

Hogyan álmodod meg a jövőt, ha a jelent sem ismered?

Észak-koreai építészek tervezték meg a jövő városait. Úgy, hogy nem sokat tudhatnak a jelen építészetéről, és még soha nem hagyhatták el a kegyetlen diktatúrát.

Jobban utáljuk Gyurcsányt, mint Szálasit

Derült ki a Nemzeti Örökség Intézete felméréséből. 18-30 éveseket kérdeztek a történelemképükről.

Ez a Havasi Bertalan nem bír magával

Most az RTL Klub csúsztatásaira reagált.

Kádárikum (Egy dinamikusan fejlődő tárház margójára)

A hungarikumozás hungarikum. A magyarság csúcsteljesítménye. Sajnos.

Tíz pápai jótanács

Ferenc pápa elárulta, szerinte mi a boldog élet tíz titka

Argentin lapnak sorolta fel tíz tanácsát a pápa. Nem pont azokat, amiket elsőre egy vallási vezetőtől várnánk.

Tiznél is több intelem Bayertől
>>>>>>>>>>

David Guetta Túltolta A Bulit

Belgiumban, a Tomorrowland-en lépett fel a DJ a hétvégén. Úgy tűnik túl nagyot hupákolt, mert elég rosszul festett a nagyszínpadon.

<<<<<<<<<<<

Cetli üzenete a 444 olvasóinak

Megírta a nyár slágerét, és most személyesen köszön be. Interjú nemsokára!

sciencemeetup
ISIS

Európai utcákon lobog az ISIS fekete zászlaja

Hollandiában "Halál a zsidókra!"-felkiáltások mellett, a terrorszervezet zászlaját lengetve tartottak demonstrációt. Erre ráadásul engedélyük is volt.

55

Meghalt Kiss Péter

Évek óta súlyos beteg volt a szocialista politikus, de Újpesten idén még nyert egyéni paramenti mandátumot.

Jani

Kóka János egy köztévés híradóssal jött össze!

Állítólag mindketten eldobták eddigi házasságukat, hogy együtt legyenek.

Csak hogy jobban csússzon

A feles felhörpinti gazdáját

Tudományos elemzés egy vidéki állattartó novemberi, hajnali ébredéséről, akin csak a pia segíthet. Ha ezt nagyon részegen olvasod, a 3. szintnél jársz.

Geekz

Trükkös halál – Noir vaktölténnyel és művérrel

Brian Dennehy, Brian Brown, autósüldözés, művér, horgászzsinór és szilikonzselé. Filmklasszikus 1986-ból.

Geccó

Gáz? Nem gáz.

Hipp-hopp, csak megkerülöm, és kész. És kész. És kész.

Az a régi liberális világ

Orbán Viktor csak képzeli, hogy egy parlamenti bizottság folyamatosan figyeli a civileket

Tusványoson mondta, hogy fölállt a bizottság. Rossz hírünk van, miniszterelnök úr! Már nincs ilyen bizottság. Ami volt, az meg nem vizsgálta a civileket.

Médiatábor roma lányoknak

Még július 31-ig lehet jelentkezni a Romédia alapítvány újságírói tanfolyamára, ahova magyarul beszélő, Magyarországon vagy határon túli magyar ajkú területen élő 18-26 éves, hátrányos helyzetű roma lányokat várnak.

A török miniszterelnök helyettese szerint a nőknek nem kéne nyilvánosan nevetgélniük

Bülent Arinc szerint az sem helyes, hogy sokat beszélnek lényegtelen dolgokról telefonon.

Túlpörgött a liberális világ utáni buli Tusványoson: öten kerültek alkoholos kómába és verekedések is voltak

A mentősök statisztikái erős képet sugallnak. Történt egy tragédia is, egy 16 éves fiatal vetette magát a vonat elé.

A sok szex rossz

Ha meg akarják ismerni, mi jár annak a nőnek a fejében, aki kitalálta, hogy gyerekszámhoz kéne kötni a nyugdíjat

Mindenképp olvassák el ezt az interjút. Sok gyerek, kevés szex, és újra felvirrad a mi napunk!

Lemerült a gyerekek “szeretet-tankja”, ezért állnak terroristának

Új kedvenc kiadványom van, az Európai Családtudományi Szemle, ahol Botos Katalin megalapozta a szexmentes családalapítás filozófiáját, és amiben Pálhegyi Ferenctől megtudhattam, hogy a klímaváltozás miatt vannak szinglik.

Mekkora buli orosznak lenni?

A világsajtóban nagyon kedvesen magyarázzák el, hogy miért beszél butaságokat Orbán Viktor

Oroszországban az emberek többsége rosszul él, pedig nekik még olajuk is van. A Vox rövid cikke az országokról, amiket a magyar miniszterelnök a siker példáiként emleget.

Gyerünk, Hitchbot

Sikerül-e átsoppolnia Kanadát a robotstopposnak?

HitchBot már két napja úton van, Halifaxból indult, és Victoriába tart. 6227 kilométert kell megtennie.

Van az a sok szép ingatlan

De miért kell az MKB a magyar kormánynak?

A bajorok fizetnek, hogy vigye valaki a csődtömeget. Az államnak jó lesz. Lehet majd okoskodni. Varga magyarázatai nem nagyon állnak meg.

Finom

Ez az elefántcsontparti férfi évek óta termeszti a kakaóbabot. Most megkóstoltatták vele a csokoládét

Egy videó, amin tetszés szerint megdöbbenthetsz, sokkolódhatsz, felháborodhatsz, röhöghetsz, vagy sírhatsz a világ abszurditásán.

Bor, kávé, pofon
felszabadító

Amikor 11 ezer K.U.R.V.A. elmegy a parlamenthez

Megnéztük, milyen az, amikor a halódó nyugati demokrácia egyik végvárában az emberek kiállnak a nemi erőszak ellen. Mert azt akkor sem szabad, ha valaki kihívó ruhában van. Így megy a slutwalk Izlandon.

Gáza

Az idősebb amerikaiak Izraellel, a fiatalabbak a Hamásszal vannak

2011-ben még az amerikai társadalom egésze inkább Izraellel értet egyet. Most már a fiatalok, valamint a spanyolajkúak és az afroamerikaiak is elfordulnak a zsidó államtól.

Geccó

Ezoterikus, hatszögletű

Magas rezgésszámú.

Kuka

Lassan szemétdombra hasonlít a német megszállás emlékműve

Leszaggatták a szembenézésre késztető tükörfóliát a Szabadság téren.

Pöcsgate

Rajzpályázat: Mi történt a Tusnádfürdői Pöcsözésen?

Zengjen a Paint, izzon a Photoshop!

Csodálatos színekbe és formákba álmodta Sára a Tusnádfürdői Pöcsölést

Rajzpályázatunk nagydíjának egyértelmű esélyese: Vizy Sára. Fogadják munkáját nagy-nagy szeretettel!

Hol van Havasi Bertalan?

  • július 29., kedd 10:52

Látta már az első Havasi Bertalan Figyelőt? Mert itt van.

Micsoda festmények

Ahol az emberek bőre színes lett

New Yorkban rendezték az Egyesült Államok egyetlen szabadtéri testfestő fesztiválját. Csak felnőtteknek!

Nem volt ez egy olyan jó ötlet