Kipróbált cégekre és emberekre bízza a kormány az FTC-stadion építése körül munkákat. A Igazságügyi Minisztérium (KIM) és Miniszterelnökség (ME) kilenc különböző céggel kötött, vagy tervez szerződést kötni a Fradi-pálya építése kapcsán, összesen 92,4 millió forint értékben. Ezen cégek egy része, illetve tulajdonosaik nem először dolgoznak közpénzes kormányzati vagy önkormányzati projektek körül.
A kiemelt kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs szerint a kormány nem akarta, hogy ebek harmincadjára kerüljön a Ferencváros, ezért is vágtak bele az építkezésbe:
A Ferencváros a kulturális örökségünk része, nemzeti kincs. A nemrég elhunyt futballóriás, Albert Flórián is egész életében ebben a klubban játszott. Ha valaki a magyar sportkultúra-történelemnek utánanéz, akkor ebben nagyon jelentős dolgok kötődnek a Fradi és a ferencvárosi foci nevéhez. (...) Magyarországon a gazdaság és a foci nem tart ott, hogy a magántőke jelentős építési költséget vállalhatna a megtérülés reményében (...)
Ebben a szellemben a kabinet 2011 végén 5 milliárd forintért vissza is vásárolta az akkori angol tulajdonostól a klubot, és bejelentették a 2014-ig tartó, összesen 13,4 milliárdos építkezést.
Összehasonlításképpen a Fradi tervezett, és néhány nagyobb európai klubcsapat már megépült stadionjai:
A kormány támogatási politikáját ismerve elég komoly meglepetést keltett, amikor kiderült, hogy a 13,4 milliárdos építkezéssel az MNV egy a Wallis-csoporthoz köthető céget, a Market Építő Zrt-t bízta meg. Az MNV által kifizetni tervezett összeg azonban nem elég minden, a beruházással kapcsolatos feladatra. Ezért Fürjes Balázs kormánybiztos a KIM és a Miniszterelnökség költségvetésében keresett felhasználható pénzeket.
9,5 millió forintért készít közbeszerzési dokumentációt majd például a Provital Fejlesztési Tanácsadó Szolgáltató Zrt.. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint velük a szerződés "aláírás alatt van", a cégnél viszont azt mondták: már is be is fejezték a munkát.
A vállalkozás neve a közbeszerzési ipart nem követő közönségnek onnan lehet ismerős, hogy tavaly májusban náluk tartott ellenőrzést az EU csalás elleni hivatala, az OLAF. A cég vezérigazgatója, Panácz István akkor nem részletezte, mire voltak kíváncsiak az uniós nyomozók, csupán annyit közölt: adatokat kértek és kaptak vállalkozásától.
- Azóta sem hallottunk semmit sem az OLAF-ról, sem pedig az eljárásukról - mondta Panácz István vezérigazgató.
- Jelenleg több nyomozásunk is folyik Magyarországon az EU-s pályázati pénzek felhasználásával kapcsolatban, de a folyamatban lévő ügyekről a nyomozás érdekeire való tekintettel nem adhatunk felvilágosítást - mondta Greta Hopkins, az OLAF szóvivője, amikor a Provital-lal kapcsolatos eljárásukról kérdeztük.
A Provital egyébként több projektben együtt dolgozott már a józsefvárosi önkormányzattal (a teljesség igénye nélkül.: itt, itt és itt). Adtak tanácsot a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, segítettek a szolnoki városfejlesztőnek, de az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak is.)
7.5 millió forintért készít hatástanulmányt az FTC-pálya építése kapcsán a Hétfa Kutatóintézet Kft. A cég korábban a Provitalhoz hasonlóan feltűnt a kormányzat környékén. A KIM-nek a járási rendszer átalakításához készítettek koncepciót 23,6 millió forintért. Az ő akkori munkájuknak különös ízt ad, hogy a kabinet végül nem igazán építette be drága pénzért vett javaslataikat a végső előterjesztésbe.
4,5 milliót kaphat a Számadó-8 Mérnöki Iroda Kft. projektfelügyeleti tevékenységért. A Számadó tulajdonosa, Janitsáry Iván egy másik cég, a Special Consulting Kft. ügyvezetőjeként írt alá 23,7 millió forintos szerződést Ókovács Szilveszter operaházi kormánybiztossal az Erkel Színház felújításának előkészítéséről. Janitsáry (az FTC-stadionhoz hasonlóan) szirtén Fürjes Balázs bábáskodásával készülő Ludovika Nemzeti Közszolgálati Egyetem tervpályázatánál is közreműködik szakértőként.
Az International Management Group Kft. 24 millió forintos sporttechnológiai tanácsadási szerződését és a cég kormányzati kötődését az atlatszo.hu már alaposan kivesézte. Az oldalanként félmillió forintba kerülő anyagukban többek közt olyan magvas megállapítások találhatóak, mint hogy "Magyarország a Kárpát-medencében helyezkedik el, és hogy két fő folyó osztja három felé, a Duna és a Tisza". Kiderül belőle az is, hogy Magyarország lakossága 10 millió fő.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.