G. Fodor 13 milliós tanácsai a Fidesznek

POLITIKA
2013 május 16., 14:15

Nem elemző vagyok, hanem politikai gondolkodó.

Ezt saját blogján írja magáról G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. A Fidesznek pedig éppen ilyen gondolkodókra van szüksége.

Fodor 2011 szeptemberétől havi 700 és 745 EZER (bocs, fáradok) forint közötti összegért ad tanácsot a Fidesz Kulturális Kabinet Oktatási és Tudományos munkacsoportjának, illetve "törvényjavaslatra vonatkozó tanácsadást" is végez. Elemzést nem, de mondjuk ez nem csoda, hiszen ugye ő nem elemző, hanem gondolkodó, ami tök más műfaj. Összesen 19 szerződését találtuk meg 13,4 millió forint értékben. Ezt persze azon felül, amit munkahelye, a Századvég és kapcsolt részei egyébként kapnak.

Többször próbáltuk elérni G. Fodort, de sajnos nem reagált megkeresésünkre, úgyhogy pontosan nem lehet tudni milyen tanácsokat adott. Így a blogján elérhető munkáiból kell tippelnünk.

2012.10 Bajnairól

9. Bajnai nem Férfias. Az eddigi üzletemberi és politikai pályája egész biztos, hogy nem arról szól, hogy ő az az ember, aki kiáll magyarokért, megvédi a magyar emberek érdekeit, vállalja a konfliktusokat, ha kell a harcot a kitűzött célok érdekében. Maga mondta, ő nem politikus, a politikai riválisa se akar lenni senkinek. Akkor tulajdonképpen mit akar?

2012.09. Talán Orbánról

(...) a sajátjaiért kiálló erős vezető az övéi megvédése érdekében kész bárkivel tágyalni, megegyezni, még hajlandó elmenni az oroszlán barlangjába is, hiszen rettentő az oroszlán odva, ha elhagyatott is, de egyet nem hajlandó, feladni céljait, ő a megfelelő ember a megfelelő időben, akinek ki kell állnia magáért és az övéiért, azokért, akik nemcsak csontos öklöt látnak benne, hanem olyan valakit, aki egy közülünk, mert ha megszólal, az emberek nyelvén beszél, és amit mond, azt bárki folytathatná, de mégis jobb, ha ő beszél, mert szóval és tettel olyan teret teremt, amiben megidéződik az egyirányba tartó politikai közösség.
Aki erre képes, azt a politika nyelvén úgy hívják: az első ember.

Századvéges csárt:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.