Több halott és katasztrófahelyzet a közép-európai árvizek miatt

külföld
2013 június 02., 19:01
comments 5
  • Németországban és Ausztriában súlyosabb a helyzet, mint 2002-ben.
  • Prágában komplett városnegyedet kellett evakuálni.
  • A magyar vízügyi hatóságok szerint nálunk nem lesz nagy baj.

Németországban élek és ami itt van az nem mindennapi. A folyók és patakok órák alatt léptek ki a medrükből. Sok hóolvadást és sok esős napot megéltem már itt, de még csak hasonló sem volt soha a helyzet. Most először fordul elő, hogy nem tudjuk, hogyan vigyük a gyerekeket holnap iskolába, mert minden út ami a városba vezet szinte járhatatlan, azaz fél-egyméteres vízen kellene járni. A rendőrök már csak saját felelősségre engedtek át azzal, hogy ha bentragadunk nem húz ki senki egyhamar. … Passauban bevetik a hadsereget és egy rakás településen indul a kitelepítés. A helyzet itt most tényleg nagyon drámainak tűnik.

A fenti szöveg egy részlet abból a levélből, amit a német-osztrák határon található Passauból írt a 444 egy olvasója. Aki cseppet sem túlzott, a hét második felében kezdődő árvizek vasárnapra tényleg egészen drámai helyzetet idéztek elő Közép-Európa jelentős részén. A többnapos esőzéstől megduzzadt folyók szintje most is megállíthatatlanul emelkedik.

photo_camera REUTERS/David W Cerny

Ausztriában, Németországban, Csehországban és Svájcban az árvíz már több emberéletet követelt, és több embert tartanak nyilván eltűntként is. Németországban éppen olvasónk otthonában, Passauban a legrosszabb a helyzet, mivel a város három olyan folyó találkozásánál épült, amelyek most egyszerre áradnak. Itt a Duna vízsintje vasárnap este már 10 méter felett volt.

Németországban májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő mennyiségű csapadék hullott. Az esős időjárás várhatóan még napokig folytatódik, így elképzelhető, hogy itt a 2002-es nagy árvizeknél is magasabb vízállással kell majd számolni. Angela Merkel kancellár mindenesetre már bejelentette, hogy szükség esetén az érintett területeken a német katonaságot is bevetik.

Ausztriában Linznél a Duna vízállása vasárnap délben már 7,3 méter volt, de hétfőre elérheti a 8,7 métert is, ami fél méterrel magasabb lenne a 2002-es maximumnál. Salzburgban a Salzach folyó átcsapott az ártér határán. A folyó már most 8,4 méteren áll, magasabban, mint a 2002-es árvízkor. A városban több gyalogoshidat lezártak, az árhullám elöntéssel fenyegeti a történelmi városrész épületeinek pincéit. A közeli Pinzgau térségében, két embert eltűnt, miután földcsuszamlás sodorta őket magával. Az egyikük egy gazda, akit traktorjával együtt sodort el a lezúduló földtömeg, amikor meg akarta tisztítani a házához vezető bekötőutat. A térség vasárnap gyakorlatilag megközelíthetetlenné vált.

photo_camera REUTERS/David W Cerny

Prágában a Moldva vízszintje vasárnap reggeltől kora délutánig megduplázódott. A cseh kormány majdnem az egész országra kiterjedő szükségállapotot hirdetett ki, a fővárosban pedig este elkezdték a Sedlec nevű városrész teljes evakuálását. Prágában a metróhálózat jelentős részét is le kellet zárni, és több busz- és villamosvonalon is lehetetlen a közlekedés. (A cseh helyzetről a Dotoho blog számol be folyamatosan magyarul. A Prague Floods 2013 nevű Facebook-csoportban számtalan fénykép, videó és szöveg van a kialakult helyzetről.)

Szakértők szerint a Moldva valamikor hétfőn reggel tetőzhet Prágánál, de itt összességében nem lesznek olyan súlyosak a károk, mint a 2002-es nagy árvíz alkalmával. Akárcsak Németországban, Csehországban is bevetették már a katonaságot, akik a tűzoltókkal és önkéntesekkel együtt igyekeznek védekezni az árvíz ellen.

A magyar vízügyi hatóságok szerint Magyarországon most nem kell ilyen pusztító áradástól tartani. Budapesten várhatóan kedden éri el az alsó rakpart szintjét az árvíz, és szombat este 800 centiméteres vízállással tetőzik majd, harmadfokú készültség mellett – tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság vasárnap az MTI-t.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.