Jön, jön, jön! A legostobább törvény: Te csak ne fotózgassál!

jog
2013 június 12., 10:38

Rossz hírünk van: a 2014. március 15-én életbe lépő Polgári törvénykönyv (Ptk.) végleg kicsinálja a sajtófotót. Meg a fotózást úgy általában. Csak ne tessenek fényképezgetni. Az új szabályozás szerint a fotósnak nemcsak a kép közzétételéhez, hanem már magához a kattintáshoz is engedélyt kell kérnie, ami konkrétan ellehetetlenít minden fotóst, profit és amatőrt, aki nem Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc árvízi hőstetteit szeretné megörökíteni.

A szakma és a szólásszabadságjogi harcosok azon szoktak a leginkább fennakadni, tegyük hozzá, joggal, hogy Magyarországon az intézkedő rendőrt ezentúl sem lehet fényképezni (eddig sem lehetett), pedig a rendőr az államhatalom képviselője, és mihez fűződne több közérdek, mint ahhoz, hogy az államhatalom képviselőjét felelősségre lehessen vonni? Szokták emlegetni, hogy ekkora idiotizmust csak az azerbajdzsáni törvénykezésbe sikerült beépíteni, de a rendőrfotó csak a jéghegy csúcsa. Onnantól, hogy az új Ptk. életbe lép, szinte senkit nem lehet lefényképezni anélkül, hogy engedélyt ne kért volna tőle az ember.

Az adatvédelmi aggályok részben érthetők, de a helyzetet egyszerűen lehetne árnyalni, még egy ostoba törvényben is: van olyan, hogy a közérdek felülírja a magánélethez fűződő jogokat - emberverő rendőrt megörökíteni például nem szimpla lehetőség, hanem kötelező állampolgári feladat kellene hogy legyen.

Kivétel persze van az új Ptk.-ban: ha közszereplőkről készül a kép, vagy nyilvános rendezvényen, akkor nem kell engedélyt kérni, de hát lássuk be, a sajtófotóknak csak elenyésző része készül szónokló politikusokról, és azok nem is feltétlenül a leghatásosabb képek.

De hogy ne csak a levegőbe beszéljünk, íme itt van néhány fotó, amelyek el sem készülhettek volna az új magyar szabályozás szerint.

1desert

1epitkezes
1execution
1halal
1kiss
1milicista
1napalm
1tienanmen

 

 

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.