Az még nem teljesen világos, hogy kiket tartóztattak le, de állítólag a miniszterelnök kabinetfőnökét igen. A katonai hírszerzés volt vezetője bajban van.
A prágai eseményeket a Dotoho blogon Csehszlovák Kém élőben közvetíti.
UPDATE 13:42
Úgy látszik, épp időben mentem el.
Ezt Miroslav Kaloušek pénzügyminiszter mondta másnap, aki pár perccel a rajtaütés előtt távozott az épületből.
UPDATE 14:19
Lubomír Zaorálek, a cseh parlament alelnöke "gigantikus" botrányról beszél, amit szerinte Nečas nem élhet túl. A Csehszlovák Kém gyorselemzése szerint a mai letartóztatássorozattal megszületett a cseh kétharmad, a szociáldemokraták a következő választás után minden bizonnyal egyedül is kormányt alakíthatnak.
Szerinte ezzel a rendőrségi razziával megszűnt a cseh jobboldal, a polgári konzervatívok és a liberálisok. Egy éve ez a kormány magas rangú szociáldemokrata politikusokat börtönzött be, a szocdemek már akkor revansot emlegettek. Ez történhet most.
És végül egy mikrofejlemény: meg nem erősített, de nem is cáfolt hírek szerint a Nemzeti Drogközpont nyomozói is részt vesznek az akcióban.
Kint az utcán folyamatos szirénázást hallok.
Ezzel zárta jelentését a Csehszlovák Kém
Itt pedig az idnes hírportál galériája a razziáról.
UPDATE 15:05
A novinky.cz értesülései szerint a rendőrség behatolt a Prágai Kereskedelmi Bank Vencel téri épületébe és egyszerűen lefoglalta azokat a széfeket, amiben arany vagy készpénz volt!
UPDATE 15:44:
UPDATE 15:58
A lidovky.cz azt írja, hogy:
Nečas miniszterelnök eltünt. Senki nem tudja, hogy hol van, a rendőrség hiába keresi.
Utoljára a szerda esti kormányülésen látták. Helyettese se árulta el, hogy hol van.
UPDATE 16:14:
UPDATE 16:42:
Előkerült a cseh miniszterelnök, 16:45-kor rendkívüli sajtótájékoztatót tart. Bukik-e a kormány???
UPDATE 16:54:
A rendkívüli sajtótájékoztató késik, viszont közben letartóztatták a katonai hírszerzés főnökét, Milan Kovandát is.
UPDATE 17:03:
Petr Nečas is rendkívül rövid, kérdések nélküli sajtótájékoztatót tartott. Azt mondta, nem mond le, mert nem követett el semmit.
Nem tartom ebben a pillanatban időszerűnek a kormány lemondását, mivel tudtommal nem követtem el semmilyen törvénytelenséget. Nem áll rendelkezésemre olyan információ, amely bizonyítaná kollégáim állítólagos büntethetőségét.
Via Dotoho blog, Bumm.sk
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.