Az éj csendjét géppisztolyok kelepelése tépi szét

Egyéb
2013 június 30., 08:14
photo_camera C. Corleis

Szerkesztőségünk mély megrendüléssel értesült, hogy szeretett kollégánk, Király András 2013. augusztus 29-én eltűnt. András kérlelhetetlen szenvedéllyel igyekezett feltárni, kik és milyen csoportok irányítják a Nemzeti Dohányboltok megnyitása után kirobbant maffiaháborút. Alábbiakban naplójából közlünk részleteket, amelyek talán közelebb visznek minket a megoldáshoz.

______________________________________________

 

2013. június

Feszült csend a városban. Közeleg a Nemzeti Dohányboltok kora. A régi cigarettaárusoknál kezdenek kifogyni a készletek. Egy hónapja nem azt a cigit szívom, amit szoktam, hanem amit kapok. Egzotikusabbnál egzotikusabb márkákkal ismerkedem.

2013. július 1.

Megnyílnak az első Nemzeti Dohányboltok. Még tizenöt nap, és már csak ezekben lehet cigarettát venni.

2013. július 2-15

Magyarország kisebb falvaiban elfogy a cigaretta. Kezdetben csak idegesek az emberek, aztán fellángol az erőszak. Akinek van cigarettája, csak zárt helyen mer rágyújtani. A kiéhezettebb dohányosok már kilométerekről kiszúrják a kék füstöt. De bujkálni is fölösleges, öt nap elvonás után a dohányosok szaglása visszatér, és kiszagolják a zugbagósokat. Pofonok csattannak.

2013. július 16. 0:19 perc

Bekövetkezett az, amitől mindannyian rettegtünk. Egyszerre ezernél több budapesti dohányosnak fogy el a cigarettája. A zavargások a külvárosokban kezdődtek, de lassan átterjedtek a hetedik kerületre, majd a belvárosra. A feldühödött tömeg fáklyákkal vonul. Látszólag a parlament felé, de aztán áthaladnak a feltúrt Kossuth téren és a fővárosi trafikgettó, Újlipótváros felé veszik az irányt. Fosztogatás kezdődik, a károk leírhatatlanok.

2013. július 19.

A zavargások negyedik napja. Az újlipótvárosi trafikosok fegyveres brigádokat szerveznek, a Nagykörút és a Váci út vonalán barikádokkal védik a területet. Az éj csendjét géppisztolyok kelepelése tépi szét.

2013. július 20.

Orbán Viktor rendkívüli állapotot vezet be. Budapestet csak külön engedéllyel lehet elhagyni, a városba pedig csak a rendfenntartó erők és a hadsereg léphet be. Vidékről is aggasztó hírek érkeznek, de ezeket nehéz ellenőrizni. A mobilhálózatokat a rendőrség leállíttatta, csak a saját Tetra-hálózatuk működik. A vonalas telefonok még élnek, de már évek óta szinte csak kormányhivatalokban van vonalas telefon.

2013. augusztus 4.

Már egy hete terjed a pletyka a városban az illegális szabolcsi dohánygyárakról. Senki nem tud semmi biztosat. Aztán délben különös dolog történik. Egy lefürészelt tetejű Renault Berlingo száguld végig az Andrássy úton a Hősök tere felől, nyomában szirénázó rendőrautókkal. "Hot hatch!" - kiált fel mellettem valaki.

2013. augusztus 17.

Csak mostanra sikerült kiderítenem, miért vágják le a Berlingók tetejét - a kijárási tilalom óta lassan csordogálnak a hírek. Vidéken egy "Bicegő" nevű alak vette át az illegális kereskedelem irányítását. Csempészei - kemény szabolcsi gyerekek - úgy alakították át kisterehautóikat, hogy át tudjanak csúszni velük a vámosok útblokádjai alatt. Egy hónapja nem gyújtottam rá, a júliusi zavargások óta csak az Újlipótban vannak trafikok, de oda a Trafik Gárda engedélye nélkül nem lehet bejutni, nekem meg nincs engedélyem. A rohadék Erdélyi, gondolom Malbi lighttal kel és fekszik!

Augusztus 19.

Rágyújtottam! Kék Luckyra, a kedvencemre! Legalábbis szeretném azt hinni, hogy az volt. A dobozra csak egy futó pillantást vethettem, és egy sötét pincébe kellett húzódnom, ha elkerüljem a lincselést. Egy ezresbe volt.

Augusztus 23.

"Gyere, elviszlek valahova!" - hív Mikes. Egy sötét kapualjhoz vezet, valahol a Hajós utcában - amióta nincs közvilágítás, és a zavargásokkor leszerelték a táblákat, már a belvárosban is nehezen tájékozódom. Hármat kopog a vasajtón, aztán még kettőt. Pont olyan, mint amikor a negyedikes Dudás felkarolt engem, a kis nulladikost, és elvitt a Piafba. A pince aggregátorokról táplált 20 wattos izzók fényében pislákol. VÁGNI LEHET A FÜSTÖT!!! A kérdésre, hogy mi ez, Mikes csak annyit súg sejtelmesen, hogy "a Torony". Összedobjuk a havi fizetésünket, és veszünk egy dobozzal.

Augusztus 27.

A Torony nem is mi, hanem ki! Nem tudjuk, honnan jött. Állítólag crnagorácoktól szerzi a dohányt. Mások szerint még 2012-ben vett tízezer palántát, és egy volt atombunkerben rendezett be titkos dohánytermesztő üzemet. Marihuánatermesztő vietnamiaktól vette át a technikát. Látni még senki sem látta, de vannak, akik szerint régen ismert dohánykereskedő volt, még tán koncessziót is nyert, csak üzlethelyiséget nem kapott. Pedig voltak politikai kapcsolatai is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.