Szalkszentmártonban egy házaspár nyerte a trafikpályázatokat. Mindkét boltot a saját házukban, egymás mellett nyitották meg. Azt mondják, így majd nem kell soha sorban állni.
A tulajdonos Szilágyi József Zsolt előbb interjút adott a 444-nek, majd utólag nem járult hozzá, hogy az arca látszódjon, ezért kitakartuk.
Éveken át a kormány diktálta a tempót, most viszont már a lépést is nehezen tudják tartani. Egymás után szállnak szembe a rendszerrel olyanok, akikről korábban ezt elképzelni se lehetett volna, miközben a kormány mintha azt sem tudná eldönteni, hogy terrorveszély van vagy húsvéti locsolás.
Debreceni kampányeseménye előtt a benzinkúton futottunk össze a miniszterelnökkel.
A bátonyterenyei polgármester nyíltan a Tisza mellé állt a városban, ahol számos baleset történt az akkuüzemben. A helyiek szerint meghatározó téma lesz az életükre is hatással lévő üzem a vasárnapi választáson.
A Bagázs Közhasznú Egyesület azon dolgozik, hogy a nagyon nehéz körülmények között induló embereknek jobb esélyeik legyenek az életben. Megnéztünk, hogy néz ki ez a munka.
Hogyan hajrázik a Tisza Párt? Bezavar-e az amerikai alelnök látogatása? Lesz-e fordulat a hátralévő napokban? És mihez kezdene a kétharmaddal? A Tisza Párt listavezetőjét kérdezi Rényi Pál Dániel.