• Magyar idő szerint 16:30-kor lejárt az ultimátum, amit az egyiptomi hadsereg adott a politikai erőknek a helyzet rendezésére.
• Az ultimátum valódi címzettje az elnök, Mohamed Murszi volt.
• Ha fogadnom kéne, a bukására tennék.
• Arra viszont nem sikerült rájönnöm, hogy mihez kezdene a bukása után:
• a hadsereg;
• Murszi pártja;
• és az ellenzék.

Ezekben a percekben jár le a kétnapos ultimátum, amit a hadsereg "a szembenálló feleknek" adott az egyiptomi helyzet rendezésére. A hadsereg hétfői közleménye ugyan meg sem említette Mohamed Murszi egyiptomi elnök nevét, de félreérthetetlenül őt szólította fel távozásra.

A helyzet rendezéséről szóló felhívást nehéz másként értelmezni, mint puccsfenyegetést. A Murszi elleni tüntetések szervezői például nem is vették magukra a többes számot, és azonnal

az egyiptomi nacionalizmus otthonaként

ünnepelték a hadsereget. Ami azzal, hogy ultimátumot adott, gyakorlatilag megüzente a Murszi ellen tüntetőknek, hogy most, szemben 2011-gyel, nem kell 18 napig tüntetni. Elég lesz két napig is. A már vasárnap is milliós tömeg kedd estére tízmilliósra dagadt.

De a hadsereg felhívása Murszi híveit is mozgósította. Hétfőn már a Muzulmán Testvériség is több százezer embert vitt a kariói utcákra, kedd éjszaka a két csoport össze is csapott, a jelentések szerint országszerte 23-an vesztették életüket. Az első szabad választásokat nagy fölénnyel nyerő Muzulmán Testvériség sarokba szorításával robbanásveszélyes lett a helyzet.

A testvéreknek két lehetőségük maradt. Vagy csendben tűrik, hogy milyen szerepet enged nekik a hadsereg abban az átmenetben, amiről a hétfői közleményük szerint kész, de a nyilvánosság számára ismeretlen forgatókönyvük van. Vagy megpróbálják megvédeni Murszit és a hatalmukat. A két lehetőség között csak az erőszak mértékében lesz különbség.

Abban, hogy mi jöhet Murszi bukása után - ha megbukik, de arra sok pénzt nem tennék, hogy marad -, az ellenzékének sincs kiforrottabb forgatókönyve. A tömegeket látszólag csak ez az egy cél, Murszi és a testvérek elüldözése egyesítette. Legalábbis nehéz közös pontot találni az iszlamista mércével mérsékeltnek számító Testvériségtől jobbra álló, dzsihádista szalafisták és az el-Baradei féle, gyakorlatilag nem is létező világi liberális elit között. Pedig ők most együtt tüntetnek az elnök ellen.

A dilema így most ugyanaz, mint amivel Egyiptom már 2011-ben is szemben állt. Választás a katonai diktatúra és egy erősen iszlamista állam között A testvériség népszerűségvesztésének ugyanis nem a polgári ellenzék, hanem a szalafisták a legnagyobb győztesei, nem véletlenül hátráltak ki Murszi mögül és álltak a távozását követelők mellé.

Az iszlamista fordulat egyetlen akadálya a hadsereg lehetne. De ha az a mostaninál is aktívabb szerepet játszana, azt már tényleg csak puccsként lehetne értelmezni. Ezt viszont a hadsereg nem engedheti meg magának. Az Egyesült Államok világosan megüzente, hogy puccs esetén felfüggesztené a hadseregnek nyújtott támogatásokat - pedig anélkül a pénz nélkül a katonák nem tölthetnének be olyan fontos szerepet az egyiptomi társadalomban, ami lehetővé teszi számukra akár ilyen ultimátumok kiadását.

(A cikkhez elég sok mindent olvastam, de legjobb infókat a Foreign Policy Egyiptom-szakértőinél, Mohamed el-Dashannál és Robert Springorgnál találtam.)