Szerda este megtörtént az, amire mindenki számított. Ahogy az évtizedek óta szokás a demokratikus hagyományokban szűkölködő országokban, az egyiptomi hadsereg egyszerűen bejelentette a tévében, hogy az elnök ki van rúgva. Abdel-Fattah esz-Sziszi tábornok mögött ugyan ott álltak ellenzéki és vallási vezetők, ám ettől még teljesen egyértelmű volt, hogy kinek a kezében van a hatalom.

A hadsereg a tévében

Magyar idő szerint szerdán 16:30-kor járt le az ultimátum, amit a hadsereg adott a politikai erőknek az egyiptomi helyzet rendezésére. Kairóban és az ország többi részén ekkor már milliók tüntettek az utcán. Egy kisebbség Mohamed Murszi elnök mellett, de a többség ellene. Ez utóbbiak teljesen megtöltötték a most már évek óta tartó egyiptomi utcai balhék központi színhelyét, a Tahrir teret.

Fél ötkor még semmi nem történt, nem sokkal később azonban a téren elterjedt a pletyka, hogy hadsereg házi őrizetbe helyezte az elnököt, amit a tüntetők üdvrivalgással és petárdázással fogadtak. A következő néhány órában senki sem tudta, hogy ki irányítja az országot, amikor azonban a közszolgálati tévében megjelent a hadsereg parancsnoka, esz-Sziszi tábornok, gyorsan világossá vált a helyzet.

A tábornok mellett ott állt az egyiptomi iszlám és kopt keresztény közösségek vezetője, valamint az a Mohamed el-Baradei is, akit a mérsékelt, demokratikus ellenzék legfontosabb alakjának szokás tartani. Ők is szólhattak a néphez, de a lényeget az egyenruhás esz-Sziszi mondta el. E szerint Mohamed Murszi már nem Egyiptom elnöke, de a hadsereg nem a hatalmat akarja átvenni, csupán jó irányba állítani az országot.

Ahogy az puccsok idején lenni szokott, az alkotmányt felfüggesztették, és a tábornok azt ígérte, hogy új elnökválasztást írnak ki. Addig Aldy Mahmúd, az alkotmánybíróság még csak hétfőn kinevezett vezetője látja el az államelnöki feladatokat. Esz-Sziszi szerint Egyiptom politikai jövőjének menetrendjét politikai és vallási vezetők dolgozták ki az ifjúsági mozgalom képviselőinek bevonásával.

A puccs hírére a Tahrir tér azonnal üdvrivalgásban tört ki. Amiből mindjárt érezni is lehet a helyzet ellentmondásosságát: a demokráciát követelő tüntetők egy katonai államcsínyt ünnepelnek. Murszit ugyanis 2012-ben többé-kevésbé szabadon választották meg az ország elnökének, így őt katonai puccsal eltávolítani nem kifejezetten demokratikus lépés.

Maga Murszi is erre hivatkozott, amikor a tévében bejelentett államcsíny után az interneten azonnal közölte, hogy továbbra is elnöknek tekinti magát. Ezt meg az ő hívei fogadták lelkesen, és azonnal hadsereg-ellenes jelszavakat kezdtek skandálni. Jelenleg közülük sokkal kevesebben vannak az utcán, a helyzet azonban ennél jóval bonyolultabb.

Az egyiptomi forradalom eredményeként 2011 februárjában lemondott Hoszni Mubarak elnöki székére kiírt választásokat 2012 tavaszán szoros küzdelemben nyerte meg Mohamed Murszi, a korábban betiltott Muszlim Testvériség jelöltje. A mérsékelt, világi oldalon ennek eleve sokan nem örültek, elnöksége pedig cseppet sem tette népszerűbbé. Az egyiptomi gazdaság problémái csak szaporodtak, Murszi pedig folyamatosan az előző rezsim által hátrahagyott káoszt tette felelőssé mindenért. És közben megemelte a kormánytisztviselők bérét, ami külön rosszul vette ki magát.

A hirtelen vezető pozícióba került Muszlim Testvériség a maga javára módosította az alkotmányt, és általában is elég sok jelét adta annak, hogy nem sokra tartják a demokratikus alapjogokat. A vallási előírásoknál mindenesetre sokkal kevesebbre. Murszi így gyorsan megkapta a forradalom elárulójának bélyegét, aki nem sokkal jobb diktátor elődjénél, Mubaraknál.

1981-ben a hadsereg juttatta a hatalomba Mubarakot, akit csak akkor sikerült az utcán tüntető több millió egyiptominak megbuktatnia, amikor a katonák levették róla a kezüket. Murszi nem a hadsereg jelöltje volt, de az ő beleegyezésük nélkül soha nem költözhetett volna be az elnöki palotába. Most a hadsereg buktatta meg őt is, és kétség sem fér ahhoz, hogy utódja kiválasztásában is kulcsszerep jut majd nekik. A demokratikus ellenzéknek ez a megoldás nyilván nem tetszik, azonban annak alternatívája sem valami fényes.

Murszi választási győzelme azt bizonyította, hogy a nyolcvanmilliós ország szavazóinak többsége számára az iszlám sokkal fontosabb, mint az Egyiptomban soha ki nem próbált demokrácia. Ha most a hadsereg tartja a szavát, és valóban rövid időn belül választást ír ki, azon valószínűleg megint egy iszlamista jelölt nyerne, bármennyire széles koalíciót is hoznak tető alá a mérsékelt, világi ellenzék különböző pártjai. A most a Tahrir téren Murszi ellen tüntetők jó része számára pedig valószínűleg még egy antidemokratikusan hatalomba jutott, de legalább relatíve nyugati irányultságú junta is szimpatikusabb, mint bármilyen iszlamista megoldás.

Így állt elő az a helyzet, hogy Egyiptomban demokratikus választások útján csak antidemokratikus erő juthat hatalomra. Ha ezen a paradox helyzeten nem sikerül valahogy változtatni, az ország megosztottsága csak fokozódni fog. Murszi hívei most még talán nem fognak polgárháborút kirobbantani, de az is biztos, hogy az ország nem élhet éveken át a folyamatos forradalom állapotában. Egyiptom elemi érdeke lenne, hogy az ország két fele ne essen nyíltan egymásnak, de ezt így, egy államcsíny kellős közepén senki sem tudja garantálni.