Garancsi István időben eszmélt

gazdaság
2013 július 04., 07:24
photo_camera Garancsi itt éppen a természetjáró szövetség színeiben ír alá megállapodást Orbán Viktorral.
Fotó: MTI/ Beliczay László

Orbán Viktor Talán Kedvenc Focicsapatának tulajdonosának takarékszövetkezete lehet az egyetlen, ami megússza az államosítást. Áder János ugyam megfontolásra visszaküldte, de a parlament némileg kozmetikázva akár már a héten újra elfogadhatja a takarékszövetkezeti törvényt, mely lényegében egyetlen nagy, többségi állami tulajdonú bankba kényszeríti a magyarországi takarékszövetkezeteket.

A törvényben van egy kiskapu.

Annak a takarékszövetkezetnek, amely a törvény hatályba lépése előtt kérelmet adott be a PSZÁF-hez a bankká alakulásra, és az év végéig meg is kapja az engedélyt, nem kell belépnia az Integrációs Szervezetnek nevezett valamibe. Az Integrációs Szervezet valójában az új állami Takarékbank lesz, amit a törvény alapján majd az a Posta felügyelhet, amit gyakorlatilag Spéder Zoltán felügyel. És ezt az egészet Vojnits Tamás, Spéder Zoltán bankjának, az FHB-nak a volt igazgatósági tagja találta ki.

De erről már írtunk. Arról viszont még nem, hogy a törvényi kiskaput egyetlen takarékszövetkezet használta ki. A Duna Takarék, ami májusban nyújtotta be kérelmét a bankká alakulásról a PSZÁF-nek. Vojnits tervezetéből pedig június végére lett törvénytervezet, amit június utolsó hetében nyújtottak be és szavaztak meg a parlamentben.

A szabályozás sajátos. A törvény szerint csak azok a takarékszövetkezetek úszhatják meg az államosítást, amelyek éppen bankká alakulnának. Azokat, amelyek korábban bankká alakultak, államosítani fogják. Vagyis a 105 magyarországi takarékszövetkezet közül pont Garancsi Istváné úszhatja meg az államosítást. Illetve még talán a Polgári Takarékszövetkezet is, ami szintén bankká alakulna. De az 2011-ben kezdeményezte ezt a PSZÁF-nél, ahol még mindig nem döntöttek a sorsáról.

A Duna Takarék igazgatósági tagja és tulajdonosa Garancsi István. Ő a Videoton FC tulajdonosa is. A Duna Takarék a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia támogatója. És a Videotonnak is, csak görgessen a lap aljára!

Via Origo

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.