Hadd tudja meg az a barom, milyen az a közös vagyon

Tbg
Popkult
2013 július 05., 17:02
comments 1

regenhart-pal-cigany-zeneszek

  • Kerestünk egy kis pénzt.
  • Az összeset elvette tőlünk az állam meg az A38.
  • Hobbink a rockzene.

Az úgy volt, hogy csütörtökön búcsúkoncertet adtunk az A38 hajó tetőteraszán a Fancy Dress Party (FDP) nevű zenekarral, amiben basszusgitározom. Fellépett a jelenlegi felállásától ugyancsak búcsúzó The Somersault Boy is. Ha szaknyelven akarok fogalmazni, akkor előbbi popos garázsrockot, utóbbi, mondjuk, indierockot játszik.

Nem is ez a lényeg, a lényeg, hogy mindkét banda saját számokat játszik, Fülöp Péter (FDP) és Sallai László (SB) szerzeményeit. Ők írták a szöveget és a zenét is.

A belépő 500 forint volt.

El is jöttek húszan, amin én, őszintén szólva, meglepődtem, hiszen annyi zenekar, fesztivál és tévésorozat van manapság, magyarul, annyi minden mással is el lehet ütni az időt, hogy ha két nevesincs hobbizenekar húsz ember előtt tud játszani a város alján, az már siker.

Beállítottak minket a színpadosok, lezavartuk a két misét (itt az egyik FDP-szám videón), és ahogy lenni szokott, megbeszéltük, hogy a végén számolunk - szerződésre, számlára tudnak fizetni.

Aaaaaaaaand it's gone!

Takra 10-kor végeztünk, majd elmentem megkeresni a színpadmestert, hogy akkor azt a néhány ezer forintot, ami ilyenkor be szokott jönni, megkapjuk. Ebből szoktuk kifizetni a cuccok hurcolását, mert általában nemcsak a hangszereket, de az alapokat (gitárládák) is nekünk kell vinni, most is.

Színpadmester mondja, hogy inkább hagyjuk a számlát, mert 180 forintról lenne csak szó. Nagy szemekkel nézek, mert hát 20 vendég, az húsz vendég, vagyis tízezer forint bruttó.

Biztosan ismerik a South Park c. animációs sorozatnak azt a gazdasági válságról szóló részét, amiben Stan bemegy a bankba, hogy befektesse a nagymamájától kapott 100 dollárt. Mire az alapkezelő befejezné a mondatát arról, hogy épp hova fektette a pénzt, Stan már el is bukta az összeget.

 

Na, körülbelül ez történt velünk.

A színpadmesteren látszott, hogy nem először találkozik a problémával, készségesen felajánlotta, hogy odaadja a cetlit, amiből kiderül, hová tűnt a bevétel, íme:

a38-fancydressparty-sommersaultboy

Igen, jól látják! A 10 000 forintból lejött az A38-nak 4% kezelési költség, az Artisjus pedig elvitte a bevétel 95%-át!

Nem jutottam szóhoz, pedig a kvázi állami hivatalként működő szerzői jogi egyesület működéséről zenészkörökben azért lehet hallani. Ők azok, akik beszednek egy rakás pénzt szerzői jogdíj címén, hogy aztán teljesen átláthatatlan módon kifizessenek belőle egy rakás, náluk regisztrált zenészt. Ez persze érthető, ha egy benzinkútnál a háttérben lejátsszák Horváth Charlie számát. Akkor is, ha Madonnáét. Akkor is, ha a Balatonon egy tribute-zenekar a Republic számait játssza. Az már kevéssé, hogy iszonyatos összegeket húznak le emiatt, a másik oldalon pedig akadozik a kifizetés.

Na, de a saját koncertünkön a saját számaink esetében is elvesznek mindent?!?!4!

Tehát ezt a 9 500 forintot megkapja majd valami neves ember, mondjuk Bródy János, Ákos, Keresztes Ildikó, Horváth Charlie vagy akárki, de a lényeg, hogy nem mi, mi akik pengettünk, énekeltünk, billenytűztünk, a számokat megkomponáltuk, hangszereltük etc.

Köpni? Nyelni?

95 százalékos adóról utoljára a Gyurcsány-kormány alatt regnáló állami és állami céges vezetők végkielégítésére kivetett, 98%-os büntetőadó idején hallottam, de ott legalább a végkielégítésből szedtek le ennyit, nem a fizetésekből.

A színpadmester végül az Artisjus-képletet is leírta nekem, ami alapján kijött a 9 482 forint, íme:

a38-fancydressparty-sommersaultboy-2

Jelmagyarázat:

8x500 = az első 8 vendég jegyét az Artisjus kapja meg, akkor is, ha ezer-, akkor is ha húszfős a buli.

3 270 = ez a rendezvényhajókra kiszabott illeték alkalmanként (az Artisjus a kocsmáktól, a bevásárlóközpontoktól, de még a kórházaktól is szed be pénzt a zenék után, ezért minden létező üzletre, helyiségre külön illetéket számolt ki.)

1,27 = ÁFA

1,027 = n.a. azaz fogalmam sincs. (Felhívtam az Artisjust, hogy tájékozódjak, mint szerző. Felvették, átkapcsoltak, kicsöngött, megszakadt.)

Ez konkrétan az ötvenes évek termelőszövetkezeti logikája. Lépj be a TSZ-be, add be a földed a közösbe, aztán év végén vagy kapsz belőle valamit, vagy nem. Mi ugyanis nem vagyunk Artsjusnál regisztrált tagok, vagyis úgy vették el a pénzünket, hogy abból semmi esetre sem kaphatunk semmit.

Underground kulákjai!
A popzene kistermelői!
MI LESZ ÍGY VELETEK?

Nem ez volt az első koncertünk, és általában persze nem ez a helyzet. A helyek ezt általában "megoldják", senki nem számláz semmit, a bevételből és a fogyasztásból pár ezer forintot általában be lehet söpörni, ami pont arra elég, hogy az embernek legyen kedve cipekedni a hangszerekkel a legközelebbi alkalommal is.

A durva inkább az,

hogy ezt egyébként tisztán így kellene csinálni.

Ez a koncertünk volt a kifehérített, számlaképes, full legális koncertszervezés állatorvosi lova  - lévén az A38 nem engedheti meg magának a feketézést, mindent le kell papírozni.

(Az már más, de jogos kérdés, hogy miért velünk fizettette az A38 az Artisjusnak fizetendő jogdíjat a zeneszolgáltatásért, miért nem, mondjuk, osztoztunk rajta, hiszen pl. a pult bevételéből ők nyilván profitáltak. Pláne egy olyan hely, amelyik igencsak jól ki van tömve mindenféle állami megrendelésekkel. De míg a helyet, ahol fellépünk, meg tudjuk válogatni, az állami jogvédőket, akik egyébként nem védenek minket, úgy tűnik, nem.)

Nem tudom, érthető-e: ha ezer ember előtt játszottunk volna, ez a cikk meg sem születik, egyrészt mert full másnapos lennék, másrészt meg, akkor kaptunk volna pénzt. Így viszont, hogy ismeretlenek vagyunk, kicsik és kicsit bénák is, nem kapunk semmit, mert a rendszer nem nézi az arányokat.

Nem vagyok a szociális, többkulcsos adórendszer feltétlen híve, de az, hogy a pályakezdőket gyakorlatilag 95%-os adóval sújtják, az tényleg a vicckategória.

Felmerül a kérdés,

hogy akkor ezek után ki a franc akarna a Magyar Állammal együttműködni kezdő zenészként?

Mi az úristenért valljak én be bármi jövedelmet?

Mi a ráknak legyek bármilyen icipici része a magyar kulturális életnek?

Dől a lé

Az Artisjus a tavalyi évben 11 milliárd forintot szedett be szerzői jogdíj címén. Ugyanennyit kb. ki is fizetett, hogy kinek, milyen zenészeknek, milyen teljesítmény alapján, azt nem szokták elárulni.

A zenész szakma ezt a kérdést igyekszik elhallgatni. A kezdők, a bénák, az őstermelők vagy megszoknak vagy megszöknek vagy feketéznek tovább.

---

Letölthető Fancy Dress Party számok FOR FREE.
Letölthető The Somersault Boy számok FOR FREE.

---

A címlapfotó Regenhart Pál felvétele (1907).

A cím az átkosban született ismeretlen népköltés egy részlete.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.