Orbán Viktor kevéssé ismert popzenei ízlése

bulvár
2013 július 31., 05:35

Nem annyira jó.

Öregecske vagyok én már nem tudom, hogy az általam ismert együtteseket a fiatalok számon tartják-e. Én például a Led Zeppelint, a Piramis együttest nagyon szerettem, amikor fiatal voltam. A Révész Sándor urat, aki a Piramis énekese volt, õt különösképpen szerettem. De szerettem az olyan együtteseket is, mint például a Sebõkék, a Muzsikás nem tudom, hogy mûfaji besorolásba ma pontosan hova kell, hogy tegye az ember. Általában az igényes népzenét játszó magyar együtteseket is nagyon szerettem.

(forrás)

És

Zenében a 60-as, 70-es évek rockját kedveli, például a Led Zeppelint. Kedvenc száma a Hotel California az Eaglestől.

(forrás)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.