A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Oroszország helyett a meleg sportolókat fenyegeti

külföld
2013 augusztus 13., 09:25

Rég volt olyan, hogy egy évvel egy téli olimpia előtt már ekkora felhajtás kísérje a rendezvényt. A 2014-es szocsi játékokkal most azért van már tele a világsajtó, mert Oroszországban elfogadtak egy törvényt, ami alapján büntethető az, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, vagy ahogy a törvény fogalmaz, a homoszexualitást propagálja. A törvény társadalmi hatásainak egy aspektusáról mi is írtunk hosszabban. 

A törvény elfogadása óta sokan szólították fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot bojkottra, és kérték, hogy költözzön másik helyszínre a rendezvény. A bizottság első körben azt ígérte, hogy a sportolók és a szurkolók mentesülnek majd a törvény hatálya alól. Nem sokkal később azonban Vitalij Mutko, az ország sportminisztere sietett tisztázni, hogy nem tehetnek kivételt  senkivel szemben, és az ország fasiszta törvényei mindenkire érvényesek lesznek.

Azaz hiába a rengeteg cikk, a rengeteg megszólaló sztársportoló, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Oroszországban előállíthatják majd azokat a sportolókat és szurkolókat, akik mondjuk azonos nemű emberrel sétálnak kézen fogva, vagy szivárványszínű kitűzőt viselnek. A bojkott helyett pedig egyre többen képviselték azt, hogy el kell utazni Oroszországba, és ott büszkén kiállni az ügy mellett.

A Gay Star News nevű újság ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz fordult, és arról kérdezte őket, mit fognak tenni azért, hogy a meleg közösség tagjai "láthatóan, büszkén és biztonságban" vehessenek részt a játékokon. Azt is kérték, hogy a 2010-es vancouveri és a 2012-es londoni olimpiához hasonlóan most is legyen egy Büszkeség háza, ami kifejezetten az LMBT-sportolók otthonául szolgálhatna.

A lapnál csak azt felejtették el, hogy a NOB híresen az egyik legkorruptabb szervezet a világon, és hogy furán venné ki magát, ha az olimpiába rengeteg pénzt beleölő oroszokkal szemben lépnének fel. A szervezet szóvivője ezért sietett emlékeztetni, hogy a NOB-nak világos szabálya van azzal kapcsolatba, hogy az olimpiák nem adhatnak teret "proaktív politikai vagy vallási demonstrációknak és propagandának."

A szervezet válaszában azt is leszögezte, hogy minden a szabályt megsértő esetet ki fognak vizsgálni. A szabályzat szerint a vonatkozó 50-es paragrafus megsértéséért diszkvalifikálni is lehet a sportolókat.

Azaz míg a 2010-es és 2012-es olimpián nem számított szabálysértésnek külön teret nyitni a meleg sportolók számára, addig ez 2014-ben már nyílt politikai állásfoglalás lenne a NOB szerint.

(via HuffPost)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.