Baseballütővel fenyegettek egy csókolózó meleg párt, a rendőrök pedig őket ijesztgették előállítással

bűnügy
2013 augusztus 15., 10:51
  • Dániel kedd éjjel hazafele tartott külföldi párjával és egy külföldi barátjukkal, amikor homofób támadás érte őket. (Dánielt természetesen nem így hívják, keresztnevét megváltoztattuk)
  • Kihívta a rendőröket, de ezzel sem járt sokkal jobban.
  • Állítása szerint a rendőrök nyíltan a támadó pártját fogták, a fiatal meleg párt ijesztgették előállítással.

A három fiatal augusztus 14-én hajnali három körül egy buliból sétált hazafele, a VIII. kerület körúti részénél jártak. Egyikük betért egy nemzeti dohányboltba. A meleg pár kinn maradt várakozni, és közben megcsókolták egymást.  Ez váltotta ki a közeli éjjelnappali alkalmazottjának haragját.

A férfi baseballütőt a kezében tartva ment ki az üzlet elé, és levélírónk beszámolója szerint olyasmiket ordított, hogy

Buzik! Ne itt buziskodjatok! Húzzatok el innen!

Olvasónk próbálta elmagyarázni a boltosnak, hogy közösség tagja elleni bűncselekményt követ el éppen, majd amikor ez sikertelen volt, a rendőrségtől kért segítséget telefonon.

A rendőrség a beszámoló szerint több mint 30 perc után ért ki, viszont megérkezésükben sem volt sok köszönet.

Olvasónk külföldi párjával és egy közös külföldi barátjukkal volt, ő volt az egyetlen, aki tudott magyarul. Ezt az egyik rendőr is szóvá tette:

Ők külföldiek, de azért tudhatnák, hogy ez itt még mindig Magyarország.

Az intézkedés közben a boltos többször is beismerte, hogy a fenyegetést a pár szexuális orientációja váltotta ki, szerinte ha egy férfi és egy nő csókolózna az utcán, az normális lenne, de ha két fiú, az elijeszti a vásárlókat.

A férfi a baseballütőt a rendőrség érkezésére már elrakta, és tagadta hogy korábban lett volna nála, pedig három tanú is állította az ellenkezőjét. A rendőrök bementek ugyan az üzletbe, de levélírónk szerint nem keresték az eszközt.

Közben az eladó üzletben tartózkodó barátja is bekapcsolódott az inzultálásba, ő is újabb sértéseket vágott a három fiatalhoz.

Az egyik rendőr pedig egy ponton nyíltan a támadó oldalára állt, és azt javasolta a boltosnak, hogy tegyen feljelentést közszeméremsértésért. Ezt elmondta a fiatal párnak is, szerinte

 azonos neműek közötti nyilvános csókváltás közszeméremsértésnek minősül

amiért akár őket is elő lehetne állítani. A rendőr nem bízott semmit a véletlenre, egy könyvből fel is olvasta a közszeméremsértésre vonatkozó jogszabályi részt, olvasónk szerint ezzel végig azt sugalmazva, hogy valójában ők követtek el bűncselekményt.

Jogilag azonban gyakorlatilag biztos, hogy nem volt igazuk a rendőröknek. A Btk.-ban nincs az esetre passzoló szabályozás, az egyetlen, ami alá nagy nehezen be lehetne erőszakolni az ügyet, az a garázdaság szabálysértési alakzata, ami úgy fogalmaz, hogy

Aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, szabálysértést követ el.

Éjszaka, a gyakorlatilag üres utcán csókolózó meleg pár azonban talán még Magyarországon sem esik bele ebbe a kategóriába.

A rendőrök azt javasolták Dánielnek, hogy menjen be feljelentést tenni a kapitányságra. Ugyanezt tanácsolták amúgy a boltosnak is, a vélt közszeméremsértés miatt.

Dániel szerint az intézkedés során a rendőrök végig barátságtalanul álltak hozzájuk, és egyértelmű volt, hogy a boltossal szimpatizálnak. Dániel másnap felkereste a kerületi rendőrkapitányságot, de ott azt mondták neki, hogy az intézkedő rendőrök a Készenléti Rendőrség állományához tartoznak, ugyanakkor az eljárás el fog indulni.

Nem szeretné, ha az eset következmények nélkül maradhatna, ezért panaszt tervez tenni a Független Rendészeti Panasztestületnél és a BRFK-nál is, az intézkedő rendőrök jelvényszámát is felírta.

Természetesen megkerestük kérdéseinkkel a rendőrség sajtóügyeletét is, amint válaszokat kapunk, a történetet folytatjuk.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.