• A 2011 decemberében módosult közoktatási törvény előír a 4 tanítási év alatt 50 óra közösségi szolgálatot azoknak, akik szeretnék érettségijüket kézhez kapni.
• A módosítás 2012 januárjában lépett éltbe, tehát a 2016-ban érettségizőkre már vonatkozik.
• Több mint 1500 befogadó intézményben teljesíthetnek szolgálatot a diákok, a lényeg, hogy az intézmények egészségügyi, szociális, környezetvédelmi, polgári- és katasztrófavédelmi tevékenységet lássanak el.
• Tavaly indult az első évfolyam, akik már elkezdhetik tervezni, hol fognak szolgálatot teljesíteni.

Az alapötlet elviekben üdvözlendő. Ha olyan patetikusan nem is tudok fogalmazni, mint Hoffmann Rózsa, az a cél, hogy a padokból felállított diákok találkozzanak a társadalom olyan segítségre szoruló csoportjaival, akikkel a hétköznapokban talán semmilyen kapcsolatuk nem lenne, ezzel pedig javuljon a szociális érzékenységük, akár hasznos is lehet.

Átnézve a diákokat befogadó több mint 1500 intézmény listáját, azon jórészt valóban olyan alapítványok, egyesületek és csoportok szerepelnek, amik működése legalább a nevében és kitűzött céljaiban megfelel ennek a célnak. Sok a lokálpatrióta egyesület, idősotthon, fogyatékosokkal foglalkozó szervezet, különböző egyházak, könyvtárak, tűzoltóság, polgárőrség, roma szervezetek. De ott van a listán például a Magyar Nemzeti Hölgyek Összetartás Egyesülete vagy a Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség. Ezek munkájába kapcsolódhatnak be a középiskolások.

Minderre ötven órájuk van. Sipos Imre, a köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint az intézmények három tanévre elosztottan és alkalmanként három órában tervezik fogadni a diákokat. Az Emberi Erőforrások Minisztrériuma (EMMI) szeretné, ha a szolgálatot szorgalmi időszakban, azaz tanulás mellett végeznék el, de a nyári szünetben is letölthetik.

Még alkalmankénti három órában is, kerekítve 17 nap jön ki összesen, ami kicsit több, mint 3 év alatt 3 munkahét. Az alkalmankénti és teljes idő rövidsége megnehezíti, hogy a diákok komolyabb feladatokat végezhessenek egy intézményben, és tényleg hasznosak tudjanak lenni, vagy csak tartalmasabban töltsék el idejüket annál, hogy padlókat súroljanak fel, vagy dobozokat pakolgassanak. A Budakeszi Vadasparkban például a következő feladatok várnak rájuk: információnyújtás, szemétszedés, festési munkálatok, útbaigazítás, parkoló őrzése. A Főkertnél ugyanez: általános parktakarítási és kertészeti feladatok. A Fruit of Care Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-ben pedig akár hostessek is lehetnek. Ami viszont tilos: a pénzgyűjtés, üzleti jellegű tevékenység, és nem mehetnek a diákok érdekvédelmi, képviseleti vagy politikai szervezethez sem.

Ha laposabban átböngésszük a rengeteg egyesületet, azért van köztük néhány meglepő.

Az intézmények által végzett tevékenység társadalmi hasznosságát nem a mi dolgunk megítélni, ám nem egy intézmény volt a listán, amiről nem tűnik egyértelműnek, hogy a diákok hogyan tudnák segíteni a köz javát (borbolt, hostel). Hogy feladataik elvégzése közben erősödhetne bennük a társadalmi érzékenység, és ezentúl jobban figyelnek majd embertársaikra, egy sakkszövetség lótifutijaként erre kevés esélyt adnék.

Az intézmények tájékoztatóiban szerepelnek tágan értelmezhető feladatkörök, ezek nagy része egyszerű kétkezi munkára csupaszítható le, amit majd ingyen végeznek a tanulók a takarítástól a rakodáson át a favágásig. Rengeteg intézmény szeretné, ha a diákjai sofőrködnének, ami azért furcsa, mert a jogszabályok szerint erre csak 18. életévet betöltöttek, azaz jobb esetben végzős diákok lehetnek képesek. Az adminisztráció és a rendezvényszervezés is népszerű feladat, de volt, ahol senior úszóversenyen kéne részt venniük a tinédzsereknek.

Ezek mellett segíthetnek az ifjú szájharmonikásoknak, de ha a capoeira megmentése, esetleg egy afrikai árvaház fennmaradása az, ami érdekli a tanulókat, válogatni van miből bőven. Személyes kedvencünk a BEAGLE-ért Közhasznú Egyesület, aminek tevekényesége központjában valóban a Snoopy rajzolóját ihlető kutyafajta van.

De nagy szükség van humán erőforrásra az Egy Füst Alatt Alapítvány grandiózus tervének megvalósításához is, ami egymillió szál cigaretta összegyűjtése és elégetése. 2006-ban indultak, 13 ezer szálnál tartanak.

Komoly központi koordinációja a programnak nincs. Adnak ajánlásokat és irányelveket, összehozzák a két felet, aztán rájuk oltják a villanyt, és hagyják, hogy a sötétben tapogatózva csináljanak, amit tudnak.

Az ügyintézést az iskolákra tolták, amik az általunk megkérdezettek szerint amúgy is túlterheltek. Nincs például meghatározva, hogy milyen feladatot hány gyerek végezhet el. Bár az EMMI utal rá, hogy egy növendék is elég rá, hogy nyugdíjasokat oktasson számítógéphasználatra, konkrétan nem mondja ki, hogy nem lehet a tanfolyamon ott egy egész osztály, mint segítő. Ennek eldöntését áthárítja a befogadó intézményekre.

Egy osztályfőnök, akivel beszéltünk, elképzelhetőnek nevezte, hogy ennek az lesz a vége, hogy majd harminc diák fog egy mozgáskorlátozott nyugdíjast három órán keresztül kísérgetni.

Az sem teljesen egyértelmű, hogyan alakul ki a befogadó és oktatási intézmények közötti kapcsolat. Egyrészt biztatják a diákokat, hogy bárhova mehetnek a távolsági megkötéseket figyelembe véve, másrészt viszont az iskoláknak is azt javasolják: minél több intézménnyel állapodjanak meg, hogy a diákok szélesebb listáról válogathassanak. Akad olyan intézmény is, ami félreértésből kerülhetett fel a listára, de már tett lépéseket, hogy levegyék róla. Történtetesen egy büntetésvégrehajtási intézetről van szó. Hogy most akkor ki dönt végül, és hogy az intézményeknek kötelező e fogadniuk bárkit, aki jelentkezik hozzájuk, nem teljesen világos.

Az biztos, hogy az intézménynek a diák lakóhelyétől vagy iskolájától 30 kilométeres távolságon belül kell lennie. Az utazással töltött idő pedig nem számít bele az 50 órába.

Kényszeresen szajkózza mindenki, hogy amit a diákok végeznek, az nem munka lesz, hanem szolgálat a közösségük javára. A rendelet kiköti, hogy a diákok nem végezhetnek üzleti jellegű és haszonszerzéssel kapcsolatos szolgálatot, de ha olyan intézménybe (pl. kórház) kerülnek, aminek profilja megköveteli a szaktudást, ezt az ott szolgáló diákoktól nem várhatják el. Azaz nem a 3/C fog gyomorműtétet végezni, vagy jogi tanácsokat adni.
Ajánlást tesz a minisztérium arra is, hogy ha egy nagyobb intézményhez kerülnek diákok, valamilyen megkülönböztető ruhadarabot vagy kiegészítőt érdemes viselünk, hogy mindenki tudja, ők nem hivatalos dolgozók. A listán szereplő egyik polgárőr szervezetnél, akikkel felvettük a kapcsolatot, ez egy láthatósági mellényre rajzolt nagy fekete x lesz.

Nagyon sok szervezéssel és papírmunkával jár a program. Az iskolák együttműködési megállapodást kötnek a befogadó intézményekkel, ebből készül egy lista, amiről a gyerekek válogathatnak. A választást még a tanulók szüleinek is jóvá kell hagyniuk. Az iskola részéről szükség van valakire, aki az egész programot koordinálja, a befogadó intézménynek pedig ki kell neveznie egy szakmai mentort. Meg kell szervezni az intézmények látogatását, a diákoknak naplót kell vezetniük arról, hogy hol, mit és mennyi ideig csináltak. Igazoló aláírást kell szerezniük a befogadó intézménytől, majd az osztályfőnököknek kell jegyzőkönyvet írniuk a szolgálat elvégzése után történt értékelő beszélgetésről.

Megkérdeztünk gimnáziumi osztályfőnököket is, hogy megtudjukm az iskolák szempintjából hogyan néz ki az egyeztetés a befogadó intézetekkel, és mennyire lelkesek a diákok. Olyan választ kaptunk, aminek nem fog örülni az EMMI.

At alapötlettel senki sem szált szembe, hiszen az iskolák eddig is szerveztek hasonló prograomokat. De megkérdezetteink egyrészt még semmit sem tudtak a program lebonyolításáról, és ameddig lehet, távol is akarják magukat tartani az egésztől.

Nem gondolták, hogy az alapjában is önálló működésre programozott intézményeknek akkora szükségük lenne évi háromszázezer diák 15 órás munkájára, és úgy tűnt, mindenkinek csak púp a hátán a kikényszerített segítségnyújtás.

Egy osztályfőnök a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt jósolta, hogy az intézményi papírokat aláírják anélkül is, hogy diákok egyetlen órát szolgálattal töltöttek volna, az osztályfőnökök meg majd használhatják a fantáziájukat a jegyzőkönyvek megírásához, a meg nem történt értékelő beszélgetésekről.

A program egyelőre inkább tűnik a diákok újabb cseszegetésének és az iskolai bürokrácia tovább kuszálásnak. Így hiába a nemes cél, simán benne van, hogy idővel csak államilag vezényelt ingyen munkává, vagy egy amolyan szociális nyelvvizsgává silányulna, amit valahogy mindenki összemutyizik magának, csak hogy megkapja az érettségijét.

[A cikk összeállításába besegített Vargyai Viktor, aki nálunk gyakornok.]