Mark Zuckerberg internetet csinál

internetek
2013 augusztus 21., 12:08

A Facebookot most épp 1,15 milliárd ember használja. Mivel a világon hétmilliárd ember van, ez a szám kevés. Mark Zuckerbergnek legalábbis az, úgyhogy kitalálta, hogy internetet csinál annak az ötmilliárd embernek, akik eddig nem tudtak internetezni.

A terv lényege az, hogy nagyon lecsökkentsék a mobilinternet árát, főleg az olyan fejlődő országokban, ahol egyébként alig van internet. Hat nagy techcég (az Ericsson, a MediaTek, a Nokia, az Opera, a Qualcomm és a Samsung) már bele is egyezett, hogy segít az Internet.org-ban.

A cégek elsősorban azzal próbálkoznak majd, hogy leegyszerűsítik a szoftvereiket, hogy azok kevesebb adatot forgalmazzanak, és optimalizálják a hardvereket, hogy minél gyorsabbak legyenek. Zuckerberg szerint a kis lépések segítenek legkönnyebben elérni ezt a célt, de további kis lépésekről nem beszélt. A technikai részleteket ebben a dokumentumban írja le.

Internet is for Horn

A dolognak azért van egy kis "ahogy Budán a cigánykérdést elképzelik" érzete, mert Zuckerberg a CNN-nek arról beszél, hogy mi itt a fejlett nyugaton arra használjuk netet, hogy híreket olvassunk és a barátainkkal kommunikáljunk, de Indiában vagy Pakisztánban például arról dönthetnek az internettel, hogy milyen kormányuk legyen.

Az jól hangzik, hogy az internet az elmaradott országoknak sokkal fontosabb, de azt is érdemes figyelembe venni, hogy az emberek alapvetően pornót néznek rajta, nem a meritokrácia különböző típusait hasonlítgatják össze.

Ráadásul pont mostanában könnyen el lehet képzelni, hogy mondjuk Afrika vagy Pakisztán nagyobb bekötése jelentősen segítené az NSA munkáját a "terrorizmus" "elleni" "küzdelemben".

Jó üzlet, jó cél

Zuckerberg egyébként nagyon aktív egy csomó politikai ügyben. Ezek jellemzően olyanok, amik jól is hangzanak, de üzletileg is segíthetik a Facebookot. Az egyik ilyen ügy például a bevándorlási reform, ahol nagyon jól jönne a kaliforniai cégeknek, ha a tehetséges külföldi programozók könnyebben kapnának vízumot, vagy állampolgárságot. Az Internet.org is egy ilyen ügy: egyszerre segít Zuckerberg humanitárius céljaiban, de azért elég jó üzlet is. A Facebook növekedésének üteme részben azért csökken, mert aki akarja és tudja is, már mind használja a szolgáltatást. (2013 márciusában 1,11 milliárd regisztrált felhasználója volt a Facebooknak, míg az összes internetező számát kb. 2,4 milliárdra teszik.) Ha újabb tömegek jutnának interneteléréshez, az a cég bevételeinek automatikusan jót tenne.

Nem csak a Facebook igyekszik gyarapítani a felhasználók számát, hanem a többi olyan cég is, ahol a tőzsde és a befektetők által elvárt növekedés csak úgy tartható, ha olyanok is hozzáférnek a nethez, akik eddig nem tudtak. A Google évek óta próbálkozik a wifivel és a vonalas szolgáltatól felvásárlásával. Tavaly például megegyezett egy csomó szolgáltatóval, hogy az előfizetők ingyen férhessenek hozzá a Gmailhez és a keresések utáni első klikket meg tudják nyitni. A cég amúgy azzal is próbálkozott, hogy 11 mérföld magasan lebegő léggömbökről szórjon wifit.

A Twitter is megegyezett száz ország vagy 250 szolgáltatóval, hogy ingyen lehessen használni a hálózatokról az oldalt. Az is igaz ráadásul, hogy ha akkora cégek, mint a Google, vagy a Facebook a mobilgyártókkal együtt próbálnak hatást gyakorolni valamire, akkor ott jó eséllyel hatás is lesz gyakorolva.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.