18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

A 444 olvasóinak kedvenc X-TRA$ÚLYO$ magyar RAP$ZÁMAI

ZENE
2013 augusztus 28., 18:03
comments 2

Olyan kommentvihart váltott ki tegnapi Új induló a Minden Idők Legrosszabb Rappere versenye című posztunk a finn Pale Dreams című számáról, amire még úgy sem számítottunk, hogy azért bennünk is felszakadt néhány seb a szám hallgatása közben.

Olvasóink viszont csak úgy szórták be a súlyosabbnál súlyosabb darabokat, amiért egyrészt RE$PEKT és KÖ$ZÖNET, másrészt ha már így alakult, megosztanánk ezeket mindenkivel.

Következzenek először a 444 olvasóinak kedvenc X-TRA$ÚLYO$ RAP$ZÁMAI, aztán a szerkesztőség tagjainak választásai.

Grandmasta Pete - Mérés

A hiphopban megkerülhetetlen autós tematika alapműve.

kulcsidézet:

azt hitted, hogy le fogsz engem mérni
itt az ideje magadhoz térni

PetiESTO - Ez van, srácok

Azzal ellentétben, amit a cím sugallna, ez egyáltalán nem a belenyugvás himnusza. Sőt, PetiESTO kifejezetten a kezébe veszi a dolgokat.

küldöm nektek speciálba az első belógásom
és ha hiszitek, ha nem, egyben az első felvonásom

Mr Klausz - Visszatértem

Erre mi mást lehet mondani - amikor 2013 január elején kijött a videó, már tudni lehetett, hogy az év egyik legnagyobb slágere lesz. És nem is tévedett nagyot, aki így gondolta.

Hé, MC REIM, a fejem tőled lefőtt
Hogy rohadna rád az összes eltett befőtt

MC Zsolax - Lenn az utszán

A lassan-hipnotikusan sulykoló iskola egyik klasszikus példája.

Itt ne hidd el, hogy kurva nagy raj vagy
Egyet fogadj meg,

hogy ne legyél suttyó

Roli & Szandi - Öt utcaiak

Az eredeti posztban említett finn számmal épp az volt a legnagyobb baj, hogy az énekesnő elviselhetetlen volt benne. Igazán példát vehetett volna Szandiról, aki simán elviszi a hátán ezt a dalt.

Ez a második klippünk, sokat nem dumálok róla
Nagyon komoly, nagyon dzsukál
Jó, nem futtatom tovább

MC Gyula - Tárkányi Gettó

A komáromi rapper soraiból nehéz sors rajzolódik ki, de is egyértelműen kiderül, hogy MC Gyulát nem törték meg az akadályok.

Ez már buziság gyerekek, amit műveltek már a vécében
A jó kurva életbe
Elegem van az egészből, csak hagyjatok már békén

Szókimondó Miss Beretta - Romatikus Páros

"Újabb bizonyíték, hogy Harmony Korine rendezi Magyarországot" - mondta erről a számról és a hozzá tartozó videóról gyakornokunk, Vargyai Viktor, és csak egyetérteni tudok vele.

Kivételesen nem is a számból idézünk hozzá, hanem a hozzá tartozó leglájkoltabb Youtube-kommenttel csinálunk kedvet a hiper-18+-os videóhoz:

Abban az országban, ahol egyszer Juhász Gyula írt a szerelemről... :'D

Szpájdi

Az igazi trú régi iskolás old szkúl házi DIY.

Én sem voltam süti
...
Adtam eleget
Nem vagyok hős, csak egy igazi kibaszott csibész gyerek

Höre - Rap a javából

Na de nem kell mindenkinek jó fiúnak lenni a hiphopban, Höre nem is akar mondjuk az A.R.T. nyomdokaiba lépni.

Rossz fát tesztek a tűzre
Na meg a mocskos koncertetekre
Felgyújtom az egészet a gecibe

Kövi a menő - Jó csaj

Ha pedig már hagyományokról beszélünk, a Mega Sound System hagyatékának ápolása is fontos küldetés. Ezt Kövi a menő igazán méltóan végzi.

Tízszer elélvezek én is
Tízszer elélvez ő is
Már húsznál tartunk és abbahagyjuk.

Kaposvár az igazi szemszögből!

Ezt akár egy fiatalos önkormányzati alkalmazott is készíthette volna. De valószínűleg arról van szó, hogy a város egyik büszke lakója REPREZENTÁL.

Ezek voltak az olvasók kedvencei és akkor most

44-kibaszott-4 reprezent

Kerner Zsolt kérésére:

Bufler - Hip Hop

Bitch, you fuck

Ez a keleti blákk

Herczeg Márk ajánlata:

Dirty D - Punczik

"A lakótelepi erőszak miatt érzett férfias frusztráció wagneri kitörése egy nagy gyűlöletslágerben. Ha a szájukra vették már az öcséd nevét, érted Dirty D bandaháborús kinyilatkoztatását" - írja költőien Márk a dalról.

Horváth Bence most sem tudott kibújni a bulis bőréből:

GT& De-nesh - Party Baby

Vargyai Viktor küldi:

DJ Pókszörny - Rohadt Szexmániás Nitrósgettó

"mondjuk szerintem ez nem szar, HANEM A LEGJOBB DOLOG" - mondja Viktor.

Kis Mici - Maffia

Jöjjön az én kedvencem. Valahogy így szeretnék történetet mesélni.

Molnár Péter Slam Poetry-je a Kolorban

És akkor itt a vége, Bede Márton ajánlásával.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.