A mai munkahelyek közel felét 20 éven belül számítógépek vehetik át

gazdaság
2013 szeptember 18., 10:20

A technikai fejlődés az ipari forradalom óta folyamatosan szüntet meg munkahelyeket - és persze teremt is újakat -, azonban a következő évtizedekben soha korábban nem tapasztalt tempóban tűnnek el állások, ha igaza van egy oxfordi tanulmánynak. Az egyetem jövővel és a technikának a jövőre gyakorolt hatásával foglalkozó intézete szerint a mai amerikai munkahelyek 45 százalékát számítógépek vehetik át.

A tanulmány szerzői szerint a tömeges munkahely-megszűnés két fázisban fog megtörténni. Az elsőben a számítógépek az embereket olyan, már ma is sérülékenynek számító területekről fogják kiszorítani, mint a közlekedés és logisztika, a gyártás és a különböző adminisztrációs tevékenységek. De veszélyben van számos állás az építőiparban, a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban is.

A jóslat szerint ez az első fázis után a munkahely-megszűnés üteme lassulni fog, a nehezebben automatizálható területek miatt. Ezen az akadályon a mesterséges intelligencia fejlődése lendíti majd át az emberiséget, amelynek köszönhetően ma olyan, gépek által elvégezhetetlennek tűnő állásokban is átveszik a hatalmat a számítógépek, mint a tudományos, a mérnöki, a menedzsment és a művészetek.

Az oxfordi egyetem munkatársai számításaikat 700 mai állástípus adatainak segítségével végezték. Megnézték, milyen képességekre és tanulmányokra van ezekhez szükség, és hogy ezek hogy mennyire nehezen lehetnének automatizálhatóak. A tanulmány ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy a számítógépek térnyerése függeni fog majd a törvényi szabályozástól és az olcsó munkaerő hozzáférhetőségétől.

A jövőkutatók végköveztkeztetése szerint a technikai fejlődéssel párhuzamosan a képzetlenebb munkavállalók kénytelenek lesznek olyan állásokat vállalni, amikhez kreativitásra és fejlett szociális készségekre van szükség. A munkapiaci versenyben azok lesznek a győztesek, akik rendelkeznek is ezzel a két képességgel.

(forrás)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.