Több bűncselekmény volt 2012-ben, mint 2011-ben

bűnügy
2013 szeptember 18., 06:07
  • A regisztrált közvádas bűncselekmények száma 4,6 százalékkal emelkedett.
  • De jó hír, hogy az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent.

Mindez a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium adataiból derült most ki.

Nagyon megnőtt azon bűncselekményeknek a száma, melyeket nem sikerült felderíteni, ilyenből 11,9 százalékkal több volt tavaly.

  • A legtöbb bűncselekmény vagyon elleni, összarányuk 55 százalékos. De az okozott kár kisebb lett, 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.
  • 20,4 százalékkal kevesebb szándékos emberölés és erős felindulásból elkövetett emberölés történt, 142 helyett tavaly 113.
  • 2011-ben 6791 súlyos tesi sértés történt, tavaly már csak 6583.
  • Sok az okirat-hamisítás is, 83 881 alkalommal éltek vissza papírokkal. Ez nagy ugrás, 2011-ben csak 58067 visszaélést regisztráltak.
  • 2012-ben 828 korrupciós bűncselekményt vizsgáltak, ez 12,2 százalékos növekedés.
  • A bűncselekmények 25,1 százalékát Budapesten követték el. A fővárosban 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma.
  • Százezer lakosra vetítve Fejér Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény. Vas, Tolna és Zala megyében pedig a legjobb a helyzet.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.