234 nem szavazat miatt nem kap 500 milliót a Pető Intézet

POLITIKA
2013 szeptember 23., 15:59

Ismét nem fogadta el az országgyűlés Szabó Tímea javaslatát, amivel úgy módosította volna a költségvetést, hogy abból 500 millió forint a Pető Intézetnek jutott volna.

A javaslat nem könnyen került a parlament elé, korábban már a napirendre vételt sem akarta megszavazni a fideszes többségű alkotmányügyi bizottság.

Végül a házszabályi kereteket kihasználva mégis szavaztak a módosítóról, 234 képviselő szavazott nemmel, négy független képviselőt leszámítva mind a Fidesz és a KDNP tajgai.

Egy fideszes képviselő, Pócs János szavazott igennel, Pokorni Zoltán, Bencsik János, Cseresnyés Péter és Nyikos László pedig tartózkodott.

Igennel szavazott az ellenzéki képviselők többsége, a függetlenként nyilvántartott Együtt-PM képviselők mellett a Jobbik, az LMP és az MSZP politikusai is.

A módosító javaslat indoklásakor Szabó Tímea elmondta, hogy azért lenne szükség az 500 millió forintos összegre, mert a Pető Intézet csődközeli helyzetben van, ezt a képviselőnő szerint az intézetet fenntartó kft. szóvivője is megerősítette.

Pont egy hete hétfőn szavazott először a parlament Szabó javaslatáról. akkor 251 nem szavazat érkezett a javaslatra, de akkor eleve többen vettek részt a szavazáson.

Bár az EMMI többször jelentette már be, hogy ad pénzt az intézménynek, ezekről mindig kiderült, hogy az eleve odaígért összegek voltak, melyek nem elégségesek a csőd elkerüléséhez.

Összes cikkünket a témában itt találja. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.