Unják az osztrákok a jóléti posványt

külföld
2013 szeptember 30., 13:00
  • Vasárnap Ausztriában győzött a szocdem-néppárti nagykoalíció, de úgy, hogy ketten együtt ilyen kevés szavazatot még sosem kaptak.
  • Megint erős néhai Haider néhai csapata, az idegenellenes Szabadságpárt.
  • Bejutott az eurót gyalázó 80 éves milliárdos új pártja, és a liberálisok is visszatértek.

Vasárnap Ausztriában választások voltak, és megint nyert a nagykoalíció. Ausztria a világ azon kevés demokráciáinak egyike, ahol csak egyszer volt érdekes választás 1945 óta: amikor Jörg Haider pártja egy rövid időre kormányra került, és a fasizmus feltámadásától tartó európai kormányok kiakadtak 1999-ben.

Amúgy az osztrák belpolitika olyan, mint a Margit-híd felújításakor a magyar: könnyen megegyeznek a nagyok, épül az ország, és mindenki jól jár.

A két nagy mérsékelt párt, a szocdemek (SPÖ) és a Néppárt (ÖVP) szívesen kormányoz nagykoalícióban, így volt ez az elmúlt öt évben, és így lesz a következő ötben is. Úgy felosztották Ausztriát, hogy egy osztrák újságíró néhány éve azt mesélte, egy óvónő kinevezésénél is mérlegelnek, hogy ez most kinek a területe.

1945 óta csak 26 olyan év volt, hogy nem együtt kormányoztak: 1966 és 1986, valamint 2000 és 2006 között.

Az elmúlt években korrupciós botrányok sora tört ki, ami inkább a Néppárt vezetőit érintette, de a szociáldemokraták is kaptak nyomozásokat a nyakukba. Még Werner Faymann kancellár is, aki a gyanú szerint közlekedési miniszter korában közpénzből íratott PR-cikkeket, amit valószínűleg nem lett volna szabad.

photo_camera Szocdem plakát Fotó: Reuters/Dominic Ebenbichler

Ausztria remekül átvészelte az euróválságot, Náluk a legkisebb a munkanélküliség egész Európában, az életszínvonal és mindenféle jóléti mutató alapján a világelső között vannak, az ENSZ szerint pedig Bécs a világ legélhetőbb fővárosa. A jólét azonban nem minden, a választók egyre elégedetlenebbek az elittel.

A nagykoalíció most vasárnap is győzött. De a többségük egyre szűkül, csak 99 képviselőjük lesz a 183 fős parlamentben. Eddig 108 volt, azelőtt 134, azelőtt 148, egészen addig, hogy a 70-es években e két párt még elvitte az összes szavazat több mint 93 százalékát. Azóta olvadnak, és ha az irány marad, akkor a következő választáson a két hagyományos nagy párt már együtt sem lesz kormányképes.

Úgy nyertek most, hogy együtt történetük legrosszabb eredményét hozták.

Nyilván az sem segített, hogy a két nagy hiába kormányzott együtt, rendesen fúrták egymást. Faymannt például néppárti belügyminisztere a „hazugságok kancellárjának” nevezte. Míg egy másik néppárti politikus azt szivárogtatta ki, hogy Angela Merkel német kancellár úgy jellemezte Faymannt, hogy „addig nincs véleménye, amíg nem hallgatta meg az enyémet”.

A Faymann vezette szociáldemokraták így is nyertek (27%), és az 50 évnél idősebb szavazók között taroltak. Faymann a kampányt óvatos megfontoltságára alapozta. Az volt a jelszava, hogy az igazi teljesítmény az, ha az ember úgy megy át egy méhrajon, hogy egy sem csípi meg. A szocdemek nagy szerencséje, hogy rajtuk kívül nincs komoly baloldali párt Ausztriában (a kommunisták 1 százalékot kaptak csak), míg jobboldalon elég nagy a tolongás, és ez inkább a Néppártot gyengíti.

A Néppárt úgy ment neki a választásnak, hogy a német szocdemek korábbi kampányguruját bérelték fel, ami eleve biztosította, hogy visszafogottsággal tüntessenek a feltörekvő kisebb jobbosok között. Ráaádsul a Zöldek felé, vagyis a legbalosabb ellenzéki párt felé kezdtek nyitni a kampány alatt, felvetve egy néppárti-zöld koalíció lehetőségét is. Az adók befagyasztását és a vállalkozások bürokratikus terheinek enyhítését ígérték. Kancellárjelöltjük szlogenje az „optimisták kancellárja” volt. 23,8 százalékot kaptak, ennél kevesebbet emberemlékezet óta soha.

A megfakult és korrupt régi pártok gyengülése önmagában nem volna fura. Sokkal inkább izgalmas, hogy kik jönnek fel.

Kiválóan szerepelt a Szabadságpárt (FPÖ, 21,4%), ami régen Jörg Haider pártja volt. Az FPÖ szokás szerint bevándorlózott a kampányban, az SPÖ-t például azzal támadták, hogy a kormánypártot igazából Ankarából irányítják. Szlogenjük a "Szeresd a szomszédod!" volt, ám a pártelnök mindig elmondta, hogy arra az esetre gondolnak, ha osztrák embernek osztrák ember a szomszédja.

A Zöldek 11,5 százalékot kaptak, kicsivel többet mint a múltkor. Korrupciót ostorozó kampányt vittek, de a nagyok gyengülését nem tudták kihasználni.

photo_camera Frank Stronach Fotó: Reuters/Dominic Ebenbichler

Bejutott az osztrák parlamentbe két új párt is. A Stronach Csapata nevű formáció egy nyolcvanéves, kanadai-osztrák milliárdos pártja, aki autóalkatrészek gyártásából gazdagodott meg. Frank Stronach euróellenes jelszavakkal jött, és a halálbüntetés visszaállításával. Az idősen politikába kóstoló üzletember félmeztelenül állt hívei elé, hogy lássák, hajlott kora nem jelenti, hogy ne volna makkegészséges. Érdekes listát állított, többek között egy volt szocdem politikus és az osztrák köztévé egykori igazgatója is erősítette a pártját. Politikai konzisztencia aligha tartja össze az embereit, itt a személyiségek számítottak. 5,8 százalékkal jutottak a parlamentbe.

Meglepetésként még egy új párt, a liberláis NEOS (Új Ausztria) is bejutott (4,8%). Szokatlan módon a párt kampányszínnek a rózsaszínt választotta. Ez a párt is tavaly alakult, mint a Stronach Csapata. 1999 óta nem volt liberális párt az osztrák parlamentben, akkor a Liberális Fórum esett ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.