Állatos szexció III.: Medúzadaráló robotot fejlesztettek Koreában

Tbg
ÁLLAT
2013 október 05., 11:30

kaist-jellyfish-meduza-daralo-gep-robot

Nem vagyunk éppenséggel tengeri hatalom, ezért a medúzákról általában azt tudjuk, hogy:

  • Olyanok, mint a vízben lebegő szatyrok, csak csípnek.
  • Le kell pisilni, ha megcsíptek. (Asszem, ez nem igaz)

Most a következő új infókkal egészülhet ki a Magyar Családok ténytudása:

  • Csak a koreai vizekben eddig 280 millió dolláros kárt okoztak.
  • Halálos áldozatuk is volt.
  • Túlszaporodtak ugyanis, egyrészt a felmelegedés, másrészt a halak lehalászása miatt.
  • Annyi van belőlük, mint a szemét, még egy nukleáris reaktort is le kellett állítani, mert valahogy bezavartak a hűtővízbe.

Gondoltak hát egyet a koreai tudósok (Koreai Tudományos Intézet - KAIST) és egy olyan robotot, tengeri drónt fejlesztettek ki, amelyik csoportokban közledekedve felismerik a medúzarajt, megközelítik, a hálójukkal csapdába ejtik őket, aztán beindul a propeller, és

LEDARÁLJÁK ŐKET.

Az ügy most ott áll, hogy véget értek a hivatalos, terepen tartott tesztek, lassan munkába állhatnak a gépek. A robotrajból egyébként csak az egyik gépezet tájékozódik a többiek GPS és drót nélküli kapcsolat segítségével követik a mozgását.

Kb. 15 km/h-val közlekednek és csak úgy hívják őket, hogy Jeros, hosszabb nevük pedig: Medúzátlanító Robotraj. (The Verge)

Videók tesztkörnyezetben:

És tengervízben:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.