Emlékeznek, mekkora buli volt 2011 augusztusában? Amikor egy nap alatt 6,5 százalékot zuhant a Dow Jones, két hónap alatt 17 százalékot a Standard&Poors? Amikor az amerikai háztartások megtakarításai egy negyedév alatt 2,4 billió (amerikaiul trillió) dollárral, Magyarország 2012-es egész éves (!) GDP-jének húszszorosával (20!) csökkentek? Na, ez most megismétlődhet!

A 2011-es összeomlás egyetlen oka az amerikai adóságplafonról kibontakozott politikai vita volt. Az amerikai törvényhozás alsó házát a 2010-es időközi választáson visszaszerző republikánusok az azon a választáson megerősödött radikális szárnyuk nyomására meglebegtették, hogy megtagadják az adóságplafon megemelését.

Amit most két héten belül újra meg kell majd emelni - az amerikai államkincstárt felügyelő Jacob Lew keddi levele szerint október 17-én éri el a plafont az amerikai adóság, aznap már csak 30 milliárd dollár lesz a kasszában, miközben a kincstár napi kiadása akár 60 milliárd dollár is lehet. És ha ez nem volna elég, október 30-án hatmilliárd dollár kamatot kéne kifizetni az amerikai államkötvényekre. Ha nem tudnak fizetni, az gyakorlatilag azt jelentené, hogy

az Egyesült Államok csődbe ment,

aminél kevés rosszabb dolog történhetne a világgal.

Olyan ez az egész, mintha pisztolyt szegeznének a kormány halántékához

És tényleg. Az adósságplafon, ami valamilyen formában 1917 óta része az amerikai jogrendnek, valóban arra szolgált, hogy a törvényhozás sakkban tarthassa az elnököt. 1974-ig a törvényhozásnak alig volt beleszólása a költségvetésbe, így azt csak annyiban tudták befolyásolni, hogy konkrétan centre meghatározták, mekkora adósságba verheti magát az állam.

Azóta viszont a költségvetésről is a törvényhozás dönt, de az adósságplafontól függetlenül. Ebből adódnak a problémák.

Az adósságplafonról szóló szabályozás teljesen független a költségvetéstől. Magyarán, a törvényhozók valamikor húznak egy vonalat, hogy mennyi lehet az adósság, majd ettől teljesen függetlenül alkotják meg a költségvetést. Vagyis, és ezt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a GAO írta 2011-ben:

"az adósságplafon egyáltalán nem szabályozza vagy korlátozza a szövetségi kormányt az eladósodásban. Ezzel szemben korlátozza a már vállalt kötelezettségek megfizetését."

Magyarán az, hogy van egy adósságplafon, nem akadályozza meg a költségvetés megalkotóit újabb és újabb kötelezettségek vállalásában. Talán ezért is fogadta el 1979-ben a törvényhozás az ún. Gephardt-szabályt, amely alapján a költségvetés elfogadása automatikusan megemelte az adósságplafont is, hogy a költségvetésben vállalt kötelezettségek teljesíthetők legyenek.

És akkor jöttek a republikánusok

A rendszer egészen 1995-ig működött. 1994-ben, Clinton első elnöki ciklusa félidejében a republikánusok Newt Gingrich konzervatív forradalmával visszaszerezték a többséget a képviselőházban, ahol aztán az 1996-os költségvetés vitájában a kormányzat lebénítása (shutdown) mellett az adósságplafont is felhasználták céljuk, az egészségbiztosítási, közegézségügyi, környezetvédelmi és oktatási kiadások lefaragásának eléréséhez.

A következő adósságplafon-válság története is hasonlóan kezdődött. 2010-ben, Obama első elnöki ciklusa félidejében a republikánusok a Tea Party mozgalom konzervatív forradalmával visszaszerezték a többséget a képviselőházban. Ez esetben viszont az adósságplafon befagyasztása öncél volt. Bár az adósságplafon alkalmatlan eszköz az állam túlköltekezésének megakadályozására, a republikánusok úgy tettek, mintha az volna.

A jelenlegi helyzet inkább az 1995-öshöz hasonlít. A republikánus képviselőház a kormányzat befagyasztását már elérte, október 1-e óta tart a shutdown. Most egyetlen céljuk van, Obama egészségbiztosítási reformjának megsemmisítése. Egy törvénynek, amit a törvényhozás mindkét háza megszavazott, az elnök aláírt, az amúgy konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság alkotmányosnak talált, és tulajdonképpen erről szólt a 2012-es elnökválasztás is, amit Obama megnyert.

Mi lesz, ha?

Arra még nem volt példa, hogy a törvényhozás ne emelte volna meg az adósságplafont. Így arról, hogy mi történne az Egyesült Államok csődje esetén, csak elképzeléseink lehetnek. Arról viszont adataink is vannak, hogy maga a vita a plafon megemeléséről milyen károkat okoz.

Az amerikai tőzsde a vita heteiben elvesztette kapitalizációja hatodát. A Standard&Poors indexe 17 százalékot esett, csak a Dow Jones egy nap alatt 6,5 százalékot. Az amerikai nyugdíjalapok 800 milliárd dollárt, az amerikai háztartások 2,4 billiót buktak. A bizonytalanság miatt megugró biztosítási felárak miatt a költségvetés csak a kötvénykamatokon 1,3 milliárd dollárt.

És minden következmény közül a legsúlyosabb az amerikai államadósság leminősítése volt. Az S&P hitelminősítő három nappal az adósságplafon megemelése után (!) rontotta le az amerikai államadósság osztályzatát, pusztán azért, mert már az adósságplafonról szóló vita elbizonytalanította a piacot.

Most még ennél is drámaibb lehet a helyzet. Most a Fitch Ratings jelezte, hogy ha megint vita lesz az adósságplafon megemeléséről, leminősíti az adósságot.

Ez már önmagában gazdasági világválságot okozhat.

A legtöbb nagy befektetési alap csarterében szigorúan a hitelminősítők értékeléséhez köti a befektetéseket. Ha az amerikai államadósság a három nagy hitelminősítőből kettőnél is kiesik a legmagasabb kategóriából, ezeknek az alapoknak automatikusan túl kell adniuk kötvényeiken. Ha ez megtörténik, tulajdonképpen már csődbe se kell mennie az Egyesült Államoknak. Ha a nagy alapok rákényszerülnek dollártartalékaik felszámolására, az olyan eladási spirált indíthat el, aminek a végén a dollár már nem lenne globális tartalékvaluta. Ehhez képest a 2008-as, máig tartó válságot okozó jelzálogpiaci összeomlás jelentéktelen kis epizód lenne csak a gazdaságtörténetben.

Csak halkan beszélnek róla

Az amerikai hírek még inkább a shutdownról szólnak. Kedd óta nincs költségvetése a szövetségi kormánynak, csak a legszükségesebbekre - a hadsereg, a rendőrség és a tűzoltóságok, egészségügy - jut pénz. A republikánusok eddig egy feltételhez, az Obamacare befagyasztásához kötötték a zárlat feloldását, de Obama nem engedett a nyilvánvaló zsarolásnak. A republikánus képviselőházi többség vezetője szerdán állítólag felvetette, hogy az Obamacare feladása helyett átfogó költségvetési reformról is megállapodhatnak az elnökkel, és ennek részeként a republikánus és demokrata képviselők közösen megszavazhatják az adósságplafon emelését. Ez előrelépés, legalább nem arról vitáznak, hogy kell-e emelni.