Máris elfogyott a Sólyom Airways pénze

gazdaság
2013 október 10., 16:01

solyomvege

A sosem működött légitársaságnak, aminek gépei már vannak, de utasokkal még nem repültek, engedélyei viszont sosem voltak, már befektetője sincs. Lucsik János, a tulajdonos tulajdonosa csütörtök délután jelentette be, hogy nem tudja kifizetni a légitársaság 73 dolgozóját. (Via ATV)

A Sólyomról az utolsó hír az volt, hogy a tengerentúli járatok mellett Pécsre is repülnének.

Azt már szeptember elején sejteni lehetet, hogy idén már nem repülnek a gépeik.

De kilenc nappal később még megpróbálták eloszlatni a kételyeket.

Közben kiderült, hogy egy visszaeső csalóval boltoltak.

Augusztusban még a fapadosok uralmára törtek!

Talán még a tengerentúli járatoknál is őrültebb ötlet volt a Sólyom Airways sajátmárkás étolaja!

Így landolt az első gép!

És arra még emlékeznek, amikor a Fradit akarták szponzorálni?

Nem mondjuk, hogy megmondtuk!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.