Tarlós: Nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki nem ért meg dolgokat

POLITIKA
2013 október 14., 12:03
comments 21

Tarlós Istvánnak eddig nem sok minden jött össze Budapest főpolgármestereként:

  • harc a kerületekkel, tovább csúszó négyes metró, akadozó mobilgát-projekt, feszült viszony a Fidesszel.

De szerencséjére végül talált egy területet, ahol élvezheti a konzervatív-keresztény többség támogatását is:

  • az igazán elesett emberek üldözésében.

Írtunk mi is sokat az alaptörvénybe emelt szabálysértési törvényről, ami ismét lehetővé teszi, hogy az utcán élő embereket pénzbírsággal és elzárással büntessék azért, mert nincs otthonuk. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett törvény megteremti annak a lehetőségét is, hogy a városok kijelöljenek területeket, ahol onnantól nem élhetnek az utcán hajléktalanok. Ennek budapesti vonatkozásairól beszélt Tarlós István egy hétfői sajtótájékoztatón.

A főpolgármester saját bevallása szerint is rendhagyó módon kezdte a tájékoztatót. Mint mondta, nem szokott a magánéletéről beszélni, de valamit most tisztázni szeretne.

Ő ugyanis hívő, templomba járó keresztény ember.

A baloldali sajtó pedig mégis a humánum hiánya miatt támadja őt. Ráadásul a hajléktalan-kérdés beállításánál egyesek az emberek lelkiismeretére próbálnak hatni. Pedig Tarlós szerint épp a lelkiismeretre hatás a nem humánus tett, és ez árt a hajléktalanoknak is. Szerinte azok, akik keresztényietlen hozzáállással vádolják őt és a városvezetést, politikai célzatú támadásokat vívnak.

Ez a sértett álláspont volt az, ami aztán az egész beszámolót meghatározta. Azokat a részeket is, amikor a valóban érdemi beruházásokról és fejlesztésekről volt szó, és azokat a részeket is, amikor az alkotmánybíróság, az ombudsman és az ENSZ szakértői szerint is elfogadhatatlan törvény dicsérete zajlott.

Tarlós szerint az, hogy az új szabálysértési törvény bizonyos helyekről, például a világörökségi területekről, eleve kitiltja a hajléktalan embereket,

megkönnyítette a dolgukat.

Ezzel ugyanis legalább nem kellett a fővárosnak foglalkoznia. A maradék területek sorsáról pedig fővárosi rendelet dönt majd, ehhez most a kerületek ötleteit várják. A kerületi önkormányzatok nem dönthetnek tiltásról, de javasolhatnak területeket, ahol szívesen látnak hajléktalanokat, és akkor azokat a területeket a főváros semmiképp nem nyilváníthatja majd hajléktalan-mentes területnek. Persze Tartós is utalt rá, nem hiszi, hogy az önkormányzatok el fogják árasztani a fővárost ötletekkel.

Az már most biztos, hogy 29 forgalmasabb aluljáró tiltott hely lesz. Ehhez jönnek majd a hidak, a felüljárók, a nagyobb lépcsők, játszóterek, köznevelési intézmények környékei.

Ha csak nem akarja valaki azt mondani, hogy kötelező ellehetetleníteni a város funkcionális használatát, akkor nem lehet mondani, hogy ez túlzott elvárás.

- mondta el Tarlós a listáról.

A főpolgármester szerint amúgy 2010 óta zajlik egy hajléktalanok számára kialakított program, és "azzal stresszelni a közvéleményt, hogy hagyni kéne a hajléktalanokat békében szenvedni és ott meghalni, ahol akarnak, ez egy alattomos álláspont".

photo_camera Forrás: A Város Mindenkié Facebook

Ezzel szemben most ezekkel az emberekkel "végre történik valami gondoskodás" - érvelt Tarlós, aki szerint sokan naiv módon állnak hozzá a hajléktalan-kérdéshez, ami "képtelen dilettantizmus". Ilyenek mondjuk azok, akik az üres fővárosi lakásokat osztanák ki fedél nélküli emberek között. Tarlós szerint ugyanis sok hajléktalan nem dolgozik,

a tapasztalat pedig azt mutatja, hogy sokan nem is akarnak dolgozni,

ezért ha kapnának egy üres lakást, nem tudnák fizetni a költségeit.

A tájékoztató váratlan fordulata volt, amikor a főpolgármester arról beszélt, hogy képtelenség megmondani, hány hajléktalan ember él Magyarországon. Hasonlót amúgy a Tarlós által nem kedvelt civil szervezetek szoktak állítani, szemben például a kormánypárti képviselőkkel, akik az idei törvény vitájában azzal érveltek, hogy már van elég szálláshely az országban. De Tarlós szerint aki számot mond, az vagy naiv, vagy politikai okból hazudik.

Az egyesek által agyonimádott neten annyit lehet olvasni bunkózásról. De szerintem nem az a bunkó, aki nyersen fogalmaz, hanem aki képtelen megérteni dolgokat.

- zárta le a vitát magával a polgármester. Majd rátért a fejlesztésekre. Például, hogy Budapesten 700 új férőhelyet adtak át a közelmúltban, vagy hogy

kaptak hajléktalan-kórházat is. A büdös életben nem volt ilyen, ugye.

Meg hogy szakmai konzorcium működik hajléktalan-ügyben, közmunkát biztosítanak a számukra, és a szállókra vezényelt rendőrökkel a biztonságukról is gondoskodnak, mert azért küldenek oda rendőrt, hogy egymástól megvédjék a hajléktalanokat.

Tarlós itt egy személyes történetet is beemelt, hogy a fiát bizony sok éven át verte át egy hajléktalan házaspár. Gyógyszerre kértek pénzt, de egy közeli kocsmában itták el azt, a férfi végül az utcán fagyott meg részegen.

Hogy a történet pontosan mit támasztott alá, az nem derült ki sajnos.

Az viszont igen, hogy a fővárosi ellátórendszer már most meglehetősen zsúfoltan működik. Pedig még igazán hideg sincs, és még a fővárosi rendelet sem készült el a tiltott területekről. De Tarlós adatai szerint az éjjeli menedékhelyek 2500 ágya a közelmúltban 85 százalékos telítettséggel fogytak el, az átmeneti szálláshelyek 3000 ágya pedig mind megtelt. Ezen kívül van még 700 hely, amit krízishelyzetben meg tudnak nyitni, azaz a fővárosi önkormányzat 6200 hajléktalan számára tud ellátást biztosítani.

És bár azt megtanultuk ma, hogy számokat naiv vagy hazug dolog mondani, de még a legkonzervatívabb becslések is ennél jóval több budapesti hajléktalannal szoktak számolni.

Tarlós István a végén még kitért arra is, hogy szándékaik szerint azért a kérdés megoldását továbbra is a szociális szakemberekre szeretnék hagyni. És terveznek újabb fejlesztéseket, épp most kaptak 80 millió forintot a belügyminisztériumtól, hogy abból speciális mentőautót szerezzenek be, és krízisférőhelyeket biztosítsanak

Újságírói kérdésre még azt is elárulta a főpolgármester, hogy nem szeretné, ha a főváros túl szigorú rendeletet alkotna. Mert nehéz helyzetben vannak, a CET-et és a metró késését is rajtuk próbálják meg elverni, közben meg választási időszak jön, és fel vannak készülve arra, hogy az ellenzék mindent ki fog forgatni. Ezért egy túl szigorú rendelet nekik sem lenne jó.

A tájékoztató végén Tarlós  az újságírókhoz fordult, és annyit kért, hogy az elhangzott szándékok szerint interpretáljak a főváros munkáját,

ne vezessék félre a budapestieket, és ne próbálják meg senkinek sem negatívan befolyásolni a lelkiismeretét.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.