Háborút hirdetett Orbán

POLITIKA
2013 október 23., 14:36
photo_camera MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor miniszterelnök a Hősök terén azzal kezdte, hogy október 23-án az egész világ fejet hajt és kalapot emel Magyarország előtt. A kommunizmus megjavíthatatlan, mert semmibe veszi az egyént. Istent és annak teremtményét - a szabad akarattal bíró embert - is tagadja.

A történelem értelmezésével kezdte

Van úgy egy nemzet életében, hogy nem lehet tovább tűrni. Ha folytatódik a szovjet világ, semmi sem marad a magyar életből, ami a miénk. Maradt volna a puszta létfenntartásért folytatott küzdelem: felemeltük hát a szívünket, és fellázadtunk. Nem számított a túlerő, az emberfelettit kellett vállalni. Kötésig süllyedtünk a szovjet világmasszába, kultúrnemzeti lényünk volt fenyegetve. A hatalmas és félelmetes Szovjetunióval kellet szembe szállni, dicsőség a hősöknek.

Majd folytatta a történelmi értelmezést, immár a hősökre koncentrálva: Életüket tették akkor kockára. De mindannyian élni szeretnénk a szabadságban, és nem meghalni érte. Aki fegyvert fog, a halállal is számot vet, de azt is tudja, ha nem is éli túl, tettének volt hozadéka. Az ember halálának is lehet magasabb értelme! Micsoda erő ez, kiállni a hazáért, függetlenségért és szabadságért! Szépek, bátrak és fiatalok odaadták életüket a szabadságunkért. Talán helyettünk haltak meg, kerültek börtönbe és mentek emigrációba.

Tudjuk a kommunizmus hideg valósága felőrli az emberi méltóságot. Ezzel szemben mi azt köszönhetjük hőseinknek, hogy megőrizhettük tartásunkat. Ha titokban is, volt mire büszkének lenni. Győztek, mert volt mire emlékezni! A kiállás, bátorság, hősiesség az, amit örökül hagytak.

Önmagáig jutott a hősök sorában

Lassan elérkezett napjainkig, már 1990 is szóba jött: Háromszor győztük le mi magyarok a kommunizmust. 1919-ben, 1956-ban és 1990-ben.

Azokról beszélt, akik itt maradtak, és kihúzták 56-90 közötti 34 évet, és felneveltek bennünket. Egy év alatt felőröltük a kommunisták uralmát! Mi együtt meglékeltük és elsüllyesztettük egyetlen látomásaos év alatt a kommunisták uralmát!

És eljutott önmagáig: Felidézte a Nagy Imre újratemetésén elmondott 1989-es beszédét, legalábbis arról beszélt, hogy a Hősök terén az utolsó szöget bevertük a kommunizmus koporsójába. "Itt mondtuk ki, hogy az orosz csapatok hagyják el az országot!" - idézi saját akkori beszédét.

Milyen a magyar hős?

A sors könyvében az volt megírva, hogy sem a Habsburg sem a szovjet birodalom ellen nincs mit tenni. De: a végezt csak akkor ér utol bennünket, ha nem teszünk ellene semmit. A magyar hős nem aggódik a sors miatt, hanem cselekszik!

A jövőbe is néz

Tudja, hogy nemcsak emlékezni jött össze ennyi ember, ezért most arról lesz szó, mit kell tenni. Először is tisztán kell látnunk! Mert a magyar szabadságnak árulói is voltak. Az összes forradalmunkat külföldről verték le, és mindig voltak akik segítették a külső ellenséget.

Most itt az ellenség! (A baloldali ellenzékre gondolt)

2006-ban puskákkal vadásztak ránk a pesti utcákon, lovasrohamot vezényeltek és kardlappal verték a békés tüntetőket, mert azpok kezében volt a hatalom, akik gátlástalanul a saját népük ellen használták a fegyveres erőket. Ma is megtennék! Közénk lövetnének ma is! Csak azért nem teszik, mert az előző választáson a magyar nép félretolta őket.

A volt kommunisták adták Magyarországot a nemzetközi spekulánsok kezébe, és ismét átadnák az országot a gyarmatosítóknak.

Azonosította az árulókat, és a szabadságot

A pufajkát börtönre, a tovarist Tavaresre cserélték. Visszalopakodtak akik korábban eladósították az országot. A szabadság értelme nemcsak az, hogy már nincsenek itt a szovjetek. A szabadság csak itt kezdődik. József Attilát idéz: a saját életünket kell felszabadítani.

Olyan döntéseket hoztunk a fél világ ellenére, amibe senki sem szólhatott bele. Saját alkotmányunk lett, ami a kereszténység talaján áll. Világnemzet lettünk, ahol az egész magyarság dönt a jövőnkről. A bankoktól és a ngyatőkétől függetlenítettük magunkat.

Vitákat és összetűzéseket vállaltunk, és megnyertük azokat, közelítünk a valódi felszabadulás felé.

De mit akarunk?

Hogy mindezt ne vehessék el a magyaroktól! A gyest, a nyugdíjat és a fizetést ne vegyék el, ne tegyék tönkre újra Magyarországot, a spekulánsoknak és bürokratáknak ne szolgáltassák ki az országot.

Megint szervezkednek, fenekednek, szítják a viszály és erőszak megvait. Mi derűs és békés életet akarunk, de ez nem azonos a baleksággal és tétlenséggel. Nincs béke igazság nélkül, ezért jól tette a Békemenet, amikor visszaverte a gyarmatosítási kísérletet.

Mit fogunk tenni: Leleplezzük a trükkök százait. Nem elég jól kormányozni és nem elég az eredmények hosszú sora. Nem hagyhatjátok a munkát egyszerűen a kormányra a munkát. Ha meg akarjátok védeni (az eddig méltetott dolgokat) akkor szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!

Nincs okunk kapkodni, de hadrendbe kell állítani csapatainkat. A tanárra, orvosra, boltosra, virágárusra, hentesre, egyetemi tanárra is szükség lesz (mindenkire).Vagy felszabadítjuk magunkat, vagy nem leszünk szabadok, úgy vagyunk mint 56-ban, nincs középút!

Ezzel a harcba hívó gondolattal zárta ünnepi beszédét a miniszterelnök.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.