Ne drogozz, inkább igyál, üzeni az új ifjúságvédelmi film

FILM
2013 november 03., 18:58

Újabb bomba robbant a magyar ifjúságvédelmi filmek világában. Az új csoda Békés megyéből érkezett, a Csaba televízió produkciója a „SANSZ” – áldozatsegítő együttműködés és szolgáltatásfejlesztés keretében. Támogatója a Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális és Szolgáltató Központ, a Békés Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata. A filmet be is mutatták a Csabagyöngye kulturális központban, egyébként pedig egy 89 millió forintos projekt része.

A 25 perces film hat részben mesél a fiatalokra leselkedő veszélyekről. A szabolcsi változattal ellentétben viszont jó megoldást is kínál, és a jelenetek után mindig megmutatja, mit kellett volna tenni.

Gonoszkodni csak a folyosón!

Az első részben például két lány rút photoshop-tréfát űz egy lánnyal, akire féltékenyek.

bekes-mrfk-aldozatvedelmi-video-01-csajok

Szívassuk meg

- mondják vészjósló zene kíséretében, de végül ők húzzák a rövidebbet, mert a megphotoshopolt lány ügyvéddel vág vissza.

Az epizód legnagyobb erénye egyértelműen a színészi játék, mert mind a lányok rosszindulatából, mind az ügyvéd jogi előadásából érezhető, hogy ez bizony szívből jött.

Inkább a tesó, mint a rendőrség

A következő rész ezzel a drámai párbeszéddel kezdődik:

- Venni kéne még piát.
- Nálam egy forint sincs.
- Rám nem nézz, már egy hete nem kaptam zsebpénzt. Amúgy is szobafogságban vagyok.
- Á, az cinkes.
- Mi lenne, ha ellopnánk a boltból?
- Jól van, én benne vagyok.
- Menjünk!

Az akciót le is bonyolítják:

 

bekeslopas

Persze nem lesz jó vége, a rendőrség közbelép.

A jelenet végén a párbeszéd így módosul:

- Venni kéne még piát.
- Nálam egy forint sincs.
- Rám nem nézz, már egy hete nem kaptam zsebpénzt. Amúgy is szobafogságban vagyok
- Á, az cinkes.
- Mi lenne, ha kérnénk a bátyámtól?
- Jól van, én benne vagyok.
- Menjünk!

A fiatalok ebből megtanulják, hogy inkább kérjenek pénzt a testvérüktől, mint hogy kiraboljanak egy boltot.

Hányós fps

Filmtörténeti pillanatoknak vagyunk tanúi a harmadik részben: ilyen szép goprós hányást magyar filmben talán még nem láttunk. A végig saját szemszögből felvett jelenetben (popkulturális utalás: a jelenet zenéje a Prodigy-től a Smack my bitch up, aminek épp ilyen volt a klipje!) a főszereplő eszméletlenre issza magát, majd kirabolják.

bekes-mrfk-aldozatvedelmi-video-02-feles

Ráadsul a rendőrségnek sem tud semmit mondani támadóiról, mert nem emlékszik semmire.

bekes-mrfk-aldozatvedelmi-video-03-rendorok

Na de hölgyeim!

A lányokat fenyegető veszélyekkel foglalkozik a negyedik rész, akik az aggódó szülő szerint túl rövid ruhában mennek a diszkóba, igaz, végül nem ez okozza a bajt, hanem hogy szétválnak, a rájuk nyomuló fiúk pedig rátámadnak az egyedül hazamenő Edinára.

bekes-mrfk-aldozatvedelmi-video-04-tapi

A sötét befejezéshez képest itt a legvidámabb a feloldozás, itt ugyanis a boldog változatban a barátnők nem hagyják magukra egymást, hanem taxival hazamennek együtt. Szerencse, mert az anyai intelmek alapján azt lehetett volna hinni, hogy a kommentelők kedvenc igazsága lesz a tanulság, hogy dehát minek vett fel ilyen ruhát, de idáig szerencsére nem merészkedtek a készítők.

Elszállnak

A veszélyes kábítószerek világába kalauzol az ötödik rész.

- Srácok-lányok, hoztam pár új cuccot
- Jóóóóóó

- dobja fel az új érkező az egyébként is jó hangulatú pálinkás-sörös-viszkis-füvezős-videójátékos bulit. Egy orvosi üvegből előkerül valami, amitől a fiatalok olyan révületbe kerülnek, hogy egyikük ki is esik az ablakon.

bekes-mrfk-aldozatvedelmi-video-05-cigi

Következik a felirat:

bekesnemet

Aminek súlyosságát természetesen nem akarjuk elviccelni, de az mondjuk hiányzik mellőle, hogy alkohol miatt viszont nagyjából tízezren halnak meg évente Magyarországon. A megoldás jelenetben pedig az új cuccra csak annyit mondanak

Vidd innen ezt a szart

és isznak tovább boldogan.

Az utolsó rész pedig az ittas vezetéssel foglalkozik - bár először rábeszélik a főszereplőt, hogy a születésnapon mindenképp inni kell, aminek halálos baleset lesz a vége, a feloldásban szerencsére ráütnek a kezére, mielőtt elfogadná a felest.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.