Orbán szerint a magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magukat

kultúra
2013 november 07., 19:43

Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Erkel Színház újranyitása alkalmából rendezett ünnepi gálaesten.

A magyarok mindig is kultúrnemzetnek tartották magukat, a színházak, operaházak és koncerttermek pedig a nemzeti kultúra templomai, ahol a nemzet szelleme, szellemi nagysága nyilvánul meg – mondta.

photo_camera Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Magyarország büszke lehet arra, hogy idén tavasszal megnyitotta kapuit a Budapest Music Center, újjászületett a Zeneakadémia, most újranyílik az Erkel Színház, és hamarosan megújul az Operaház, valamint a Várkert Bazár, eközben „a szakemberek gőzerővel dolgoznak” a városligeti múzeumi negyed tervezésén – hetvenkedett a kulturális beruházásokkal Orbán Viktor, aki szerint mindez annak a jele, hogy Magyarország már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát is.

Az ország ma már jobban teljesít a gazdaságban, de a gazdaság önmagában nem cél, inkább egy erős alap, ami a nemzetnek lehetőséget teremt arra, hogy megmutassa nagyságát, hirdesse művészetének, kultúrájának egyedi, megismételhetetlen és nagyszerű mivoltát

– mondta. Manapság is hallani olyan hangokat, amik szerint felesleges színházakra, sportra, kultúrára költeni, miközben egész Európa súlyos válsággal küzd, ha azonban valóban megszorítások sújtanák e területeket, akkor Winston Churchill után fel lehetne tenni a kérdést, hogy:

„Voltaképpen mi is az, amiért harcolunk, miért küzdünk, dolgozunk nap mint nap?”

Beszélt arról is, hogy sok természeti népnek nincs gazdasága, GDP-je, külkereskedelmi mérlege, és gyakran még pénzt sem használnak, de „tíz körömmel ragaszkodnak” saját kultúrájukhoz, hagyományaikhoz, ahhoz, ami megkülönbözteti őket másoktól.

November 7. különleges dátum a magyarok naptárában: 203 éve született a Himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc, és ez az a nap is, „amelyen a megszálló szovjet birodalom ünneplését kényszerítették ránk negyven éven keresztül” – mondta.

Nemzeti hagyomány és a nemzetet eltörölni akaró internacionalizmus: „igazi drámai dátum ez nemzetünk történelmében, méltó hát arra, hogy a magyar opera napja legyen”

– mondta. Beszéde után a kormány nevében átadott a Magyar Állami Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek egy címert, ami az Erkel Színház előadótermét fogja díszíteni. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.