Don't try

– ez olvasható az 1994-ben leukémiában meghalt Charles Bukowski sírkövén. Ezt egy versében írta korábban, amiben feltörekvő költőknek és íróknak adott tanácsot inspirációról és kreativitásról. Tökéletes a cinikus, depressziós, hímsoviniszta, szerencsejáték-függő alkoholista végszavának, de nem derül ki belőle teljesen, milyen ember volt.

Ahogy az 1990-es Septuagenarian Stew: Stories & Poems (Hetvenéves pörkölt: történetek és versek), most először Vegyes felvágott címmel magyarra lefordított egyik utolsó könyvéből sem, viszont sokkal átfogóbb képet ad róla, mint eddig bármi.

A könyvben 18 novella és 79 vers van, mindegyiket 70-hez közeledve írta. Ahogy a címe is mutatja, az örök kedvenc témáit boncolgatta: ivás, nőügyek, szar melók, még szarabb melók, Hollywood, bunyó, lóverseny, depresszió, szegénység, mélyszegénység, öregedés, halál. Tehát gyakorlatilag minden benne van, amiről külön-külön írt a regényeiben, de úgy írt szinte csak ezekről, hogy közben azt állítja, az életben csak a napi rutin és a hasonló apró dolgok számítanak, mint a körömvágás. Legalábbis szeretné ezt hinni.

Az 1920-ben Németországban született Los Angeles-i szociopata utálta a szigorú apját. Első emlékei a gazdasági világválsághoz kötődtek, és ahhoz, hogy az apja e világválság alatt, munkanélküliként is próbálta fenntartani az átlagos amerikai család látszatát, így Bukowski inkább nem is próbált meg beilleszkedni a társadalomba, mert úgy érezte, hogy túl nagy árat kellene fizetnie. Ennek ellenére nem vállalt testvériséget a csövesekkel sem. Sőt, mindenkitől próbálta távol tartani magát, ha valaki csinált valamit, akkor szerette az ellenkezőjét tenni. Gyakran veszített rajongókat azzal, hogy hűvösen elzavarta őket, ha megszólították, máskor boldogan pózolt velük.

Egy otthagyott újságírói főiskola után New Yorkba ment, ahol az FBI bevitte, amiért nem akart bevonulni a II. világháborúba. Néhány napig benntartották, aztán megbukott a pszichológiai teszten. Visszament New Yorkba, ahol rengeteg donaldkacsázás és alkalmi munka után 10 évet lehúzott a szövetségi postánál. Aztán felmondott, és első regényében, az 1971-es Postában megírta az abszurd élményeit, majd underground sztár lett (szimpátiából egész karrierje alatt írt rövid történeteket kis független kiadóknak).

Ezeket az élményeit mind megírta, bár hogy igazat írt-e, azt sosem lehetett tudni. Szeretett egymásnak ellentmondó dolgokat csinálni vagy állítani, egyrészt hogy kiismerhetetlen maradjon, másrészt mert a szabályok jelentették neki Amerikát, amit nem szeretett, csak megszokott.

A Kezdőben a gyerekkori megaláztatásairól írt – ekkor szokott rá az alkoholra, és élete végéig úgy érezte, hogy csak így tudta túlélni az egészet. A Tótumfaktumban a sokszor egy napig sem vállalt alja munkáiról írt – ezzel telt élete első fele, mielőtt (leginkább Európában) befutott, gyakran csak a pia segítette át egy-egy melón. A Nőkben a sikerei alatti átmeneti csajairól írt – volt, aki halálra itta magát mellette. A Hollywoodban arról írt, hogy lett film egy forgatókönyvéből – nagyjából fogalma sem volt róla, végig részeg volt. Az utolsó regénye, a Ponyva egy detektívregény-paródia volt. Ezekből mind van valamennyi a Vegyes felvágottban, de akkor miért érdemes elolvasni a sokadik ugyanolyan könyvét?

Egyrészt azért, mert Bukowski úgy ír nyomorúságos dolgokról teljesen egyszerű és évtizedek után sem elavult szavakkal, hogy majdnem végig vicces, és talán még annál is szórakoztatóbb, mint amilyen fontos az, amit ír. Kevesen, vagy talán senki sem tudott olyan dinamikus, okos és vicces párbeszédeket írni, mint ő, hiába korlátozta le minimálisra a szókincsét. Mindig tudta, hogy a polgárpukkasztás inkább üzleti, mint művészi szempontból fontos, és akármennyit is belead, inkább rajta nevetnek, mint vele, éppen ezért váltakoznak rendszertelenül a provokáló játékai (például amikor arról ír, hogy nincs mit írnia, de a határidő sürget, ezért leadja ezt a szar verset) és a részletes önéletrajzi történetei (például amikor egy utcai gyerekhordát vezetve kegyetlenkedett egy félénk sráccal).

Másrészt meg azért érdemes beszerezni, mert ennyi verse magyarul egy kötetben még nem volt olvasható. A versei igazából nem is versek. Legtöbbször rövidebb novellák versszerűen tördelve, vagy csak odavetett gondolatok, mint amilyen ez a rövid vers:

most hallottam egy reklámban
hogy John, a farmer maga füstöli
a szalonnáját.
ez aztán
a kemény
fickó.

Versei alapján a beatköltők közé sorolták, de sosem volt annyira elszállt, és gyakran még az ellenkultúrát is ellenezte. Alternatívát nem ajánlott fel semmire, illetve mindenre csak a piát.

Öregkorára már csak Louis-Ferdinand Céline-re nézett fel, illetve egy műanyag buddhára nézett fel az írógépből. Egész életében le akarta győzni az életet, kb. sikerült is neki, hiszen öregkorára gazdag lett, mégis keserűen írt arról, hogy nemsokára meg fog halni. De ezek a részek egyáltalán nem tűnnek nyomasztónak, két olyan szöveg között, mint amilyen a Nincs jobb biznisz, mint a showbiznisz című, egy kiégett humorista utolsó előadásáról szóló novella vége:

„Egy pillanatra kialudtak a pódium fényei. A zenekar rákezdett. Megjelentek a nagy seggű, lógó mellű táncoslányok. Rugdalóztak, a zene pedig hangos volt.  A részeg óriás Manny felé tartott a nagy hangzavarban. Ahogy odaért hozzá, Manny megrúgta, és pont tökön találta. A csávó felkiáltott, de nem esett össze. A tökéhez kapott, Manny pedig fölállt, hogy elrohanjon, de a csávó elkapta a nadrágszárát, és lerántotta őt a színpadról. Manny hanyatt esett. A csávó felkapta őt, a feje fölé emelte, és rávágta egy üres asztalra. Berohantak a biztonsági őrök. A zenekar játszott tovább. A lányok olyan magasra emelték a lábukat, amilyen magasra csak tudták.

Benny Blue egy perccel ezelőtt érkezett. A bejáratnál állt. Mindig nála volt a szappanfújója. Fújt vele egy petyhüdt faszt megereszkedett golyókkal, ami a nagy zűrzavarban átrepült a termen. Új sztár született.”

Charles Bukowski: Vegyes felvágott. Trubadúr Kiadó, 2013. 430 oldal, 2990 ft.