A Fidesz megmondta, hogy megvédik! A Magyar Nemzet értesült úgy, hogy a párt parlamenti frakciójában döntés született a rezsicsökkentés alkotmányba írásáról. A javaslatot akár már a jövő héten tárgyalhatja és még idén megszavazhatja a parlament.
Ezen kívül még az év végéig megszülethet az a törvény is, amely szerint a közszolgáltatásokon nem lehet profit. Ez is kétharmados lesz, és nem csupán azt határozza meg, hogy a közszolgáltatóknak nem lehet nyereségük. Azt találták ki a kormánypártokban, hogy a közszolgáltatások díját a mindenkori magyar fizetésekhez mérten kell meghatározni.
Maga a miniszterelnök, Orbán Viktor azt mondta, hogy szerinte ugyan nem egészséges, ha az árakat kétharmados törvényben szabályozzák, de a Fideszben senki sem bízik a szocialistákban. (Via Magyar Nemzet)