Végre történhet valami a globális drogpolitikával!

külföld
2013 december 02., 10:27
photo_camera Spencer Platt/Getty Images
  • Kevés nagyobb hülyeség van a kábítószer elleni háborúnál.
  • Erre most egyre több ország kezd rájönni.
  • És most már az ellentétek is felszínre kerültek.

Ritka alkalom, hogy egy ENSZ-határozattervezet még azelőtt kiszivárogjon, hogy azt már teljesen kihipóznák. Az ilyen határozattervezeteket akkor szoktuk látni, ha már a benne foglaltakkal minden ország egyetérthet. Olyanok is szoktak lenni.

Ebbe az unalmas álóvízbe hajított most valaki követ, amikor kiszivárogtatta a globális kábítószerelleni küzdelemről szóló határozattervezet nem nyilvános tervezetét. Ami éppen azért nem nyilvános, merthogy egyetértésnek nyoma sincs benne.

Az ENSZ kábítószerellenes agendáját javarészt az Egyesült Államok határozza meg. Az Egyesült Államok pedig az empírikus és történelmi tapasztalatok ellenére - gondoljanak csak az alkoholtilalomra - a kábítószer elleni fellépés egyetlen módszerének a teljes tiltást és a totális háborút tartja.

Ezen sokalltak be elsősorban a dél-amerikai államok, melyek közül többet ténylegesen csatatérré változtatott a kábítószer elleni (szó szerinti) háború. Mexikó, Kolumbia és Guatemala például azzal érvel, hogy ennek a megközelítésnek köszönhetően válltak az államokkal versenyképes fegyveres erőkké a drogkereskedő kartellek. Ecuador azért küzd, hogy a tiltás helyett más, hatékonyabb módszereket kéne keresni, vagy legalábbis teret adni az ezek melletti érveknek is. Venezuela pedig azt szeretné, ha a büntetőjogi megközelítés helyett mást találnának, mert a büntetőjogi megközelítés láthatóan képtelen reagálni a globális drogpiac fejleményeire.

De nemcsak Dél-Amerikából támadják a tiltáson és büntetőjogon alapuló drogpolitikát. Norvégia szeretné, ha a dekriminalizáció is belekerülne, ahogy a drogháború kritikai elemzése is. Svájc a jelenlegi rendszer egészségügyi hatásairól olvasna benne szívesen. Az EU pedig a fogyasztók bebörtönzése helyett a kezelésükre koncentrálna.

Összességében a kiszivárgott vitaanyag jelzi, hogy korántsem egységes álláspont a tilalompártiaké. Sőt, egyre nagyobb feszültségeket jelez a tiltani, illetve a problémát kezelni akarók között.

A magam részéről ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy aki a kábítószer legalizációját ellenzi, az nyilvánvalóan maffiaérdekeket szolgál. A témában pedig továbbra is azt a kétrészes cikket tudom ajánlani, ami ugyan már 13 éves, de még mindig nem írt senki jobbat:

Nick Davis: Make heroin legal, illetve Demonising druggies wins votes. That's all that counts

UPDATE: Sárosi Péter szólt, hogy Davis első cikke 2005 óta magyarul is elérhető, itt.

Via The Guardian

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.