Ne higgy az adatoknak! (Csúcsmobiltesztek impresszív mennyiségben)

TECH
2013 december 11., 07:47
comments 67

Ha hihetünk – és miért ne hihetnénk?! – az iparági elemzőknek a fél világ mobiltelefont/tabletot vesz egymásnak karira. Ezzel mi sem vagyunk másképp, annál is inkább, mert éppen beflottultunk a Vodához, úgyhogy többünknek is új telefont kellett/lehetett vásárolni, és lett nagy töprengés, hogy akkor melyiket? Hogy fényképezni is tudjon rendesen, meg videózni, mert mi lesz, ha jön megint Zuckerberg, és kibírja-e az elem estig, és ne hagyja el a wifit folyton és a többi és a többi.

Tehát most a fél világ ott tipródik a díjcsomagok, techspecek, mobiltesztek fölött. Az újságíró annyival szerencsésebb ilyenkor, hogy fölhívhatja a szolgáltatót/kereskedőt/gyártói képviselet PR-osát, és kérhet egy-egy tesztkészüléket. Kipróbálja, megírja, aztán megveszi (vagy nem).

Mi a Samsungot, a Nokiát, a Telenort és a Vodát zaklattuk, így lett Samsung Galaxy S4-ünk, Galaxy Note 3-unk (Gear okosórával), Nokia Lumia 1020-unk, LG G2-nk (Telenor) és persze Apple Iphone 5s-ünk (Voda). Ezzek kábé a legerősebb vasak, nagyjából lefedtük velük a piac csúcsát, csak a HTC One maradt ki, így utólag meg nem tudnám mondani, miért. (Nexus 5 meg még nem volt az országban hivatalosan.)

mobteszt-cimlapkep

Elsősorban a képrögzítési képességekre voltunk kíváncsiak. Nekünk ez az egyik legfontosabb funkció, de úgy tűnik, a legtöbbeknek ez, és ebben versenyeznek leginkább a gyártók, a készülékek lassan inkább kommunikációképes fényképezőgépekké válnak, fényképezőgéppel felszerelt telefonból. A szoftverkörnyezeten nem nagyon van mit vizsgálni, itt kialakult két jól működő rendszer, az Android és az IOS, kapaszkodna a Microsoft, de úgy tűnik, hogy ezt már bebukta. Nem nagyon találnánk ma érvet a Windows Phone mellett a másik két rendszerrel szemben.

Akkor essünk túl a legfontosabb technikai adatokon, egyetlen táblázatban:

iPhone 5S Xperia Z1 Galaxy Note 3 Galaxy S4 LG G2 Lumia 1020
Képernyőméret 4" 5" 5,7" 5" 5,2" 4,5"
Felbontás (px) 640x1136 1080x1920 1080x1920 1080x1920 1080x1920 768x1280
CPU órajel (MHz)/magok száma (db) 1300/2 (64 bites) 2200/4 2300/4 1900/4 2260/4 1500/2
RAM/Tárhely (GB) 1/16 2/16 3/32 2/16 2/32 2/32
Bővíthetőség - micro SD, 64GB micro SD, 64GB micro SD, 64GB - -
Kamera felbontása 8MP 20,7MP 13MP 13MP 13MP 41MP
Akku teljesítménye (mAh) 1570 3000 3200 (cserélhető!) 2600 (cserélhető) 3000 2000
Kártyafüggetlen ár (Ft) 220-270 000 150-180 000 150-180 000 120-140 000 130-150 000 160-190 000

 

A teszt első és legfontosabb tapasztalata: a technikai adatokkal kár vesződni. A nagyobb megapixel/órajel/akkuteljesítmény/satöbbi néha semmit sem jelent. Néha meg igen.

Official start of sales of iPhone 5s and iPhone 5c in Moscow

Iphone 5s

  • + A Tökéletes Tárgy
  • + IOS7
  • + Legjobb videó (slowmo!), jó fényképek
  • - Nano SIM :(((
  • - Kicsi
  • - Nem igazi frissítés
  • - Rohadt drága

Az Iphone képernyője, processzorsebessége, kamerafelbontása így papíron nevetséges a többihez képest: de a processzor alacsonyabb órajelen (és kisebb fogyasztással), hatékonyabb oprendszerrel simán bírja a versenyt a kétszer magasabb órajelű négymagosokkal. A kamera szinte viccesen ósdinak tűnik, mégis a legjobb képeket bírták belőle kicsiholni felkészült szakembereink. A képernyő viszont tényleg kicsi, ma már kényelmetlenül kicsinek tűnik, ennél a nem túl nagy felbontásnál is nehezen láthatók rajta bizonyos szövegek. Az is igaz, hogy ez amolyan köztes modell az Apple telefonok sorában, nem igazi frissítés, hanem az előző modell tuningváltozata. Ahhoz képest piszok drága.

Akik korábban is Iphone-t használtak vagy meggyőződéses macintoshisták, más mobilra nem is hajlandók nézni. Kétségtelen, hogy kidolgozottságban, minőségérzetben az Apple még mindig mérföldekkel jár a konkurencia előtt.

Samsung-Galaxy-Note-3-Arrives-on-Shelves-Today-385977-2

Samsung Galaxy Note 3 (+Gear)

  • + Tökéletes kijelző
  • + Még jobb tollas dolgok
  • + Nagy felület, izgatott rajzolás
  • + Nagyon okos
  • + Bővíthető memória, cserélhető elem
  • - Nagyon sorjás, csehszlovák
  • - Az óra nem néz ki rosszul, de igazán nem tudtuk mire használni

A nem Apple-függőket viszont leginkább a Galaxy Note3 kötötte le. A hatalmas felület (majdnem hatcollos képernyő) és a toll (S-pen) jó játék, jobb, mint bármi, a gyerekek is imádják. Nagyon okos készülék, ezzel a tollas világgal a Samsung el tudott lépni olyan irányba, amelyet más gyártók még nem nyomnak, és nagyon hatékony, jó alkalmazásai vannak rá. A szanaszéttweakelt rendszer is szimpatikus tulajdonság. De a legszimpatikusabb: megtartották a levehető hátlap-cserélhető akku-bővíthető memória szentháromságot. Halleluja!

A fröccsöntött, műbőrt imitáló hátlap megmagyarázhatatlan. Paródia.

Kipróbáltuk mellé a Gear nevű okosórát is. Nem csúnya tárgy, működik is, bár gyorsan lemerül, de nehezen tudnánk elképzelni hétköznapi hazsnálatban. Addig kötött le, amíg az óraszíjba szerelt kamerával hülyéskedtük. Azóta már tudjuk, hogy az óra nagy bukás, egyszerűen nem fogy. Nem tűnik életképes iránynak.

AUSTRALIA-US-IT-INTERNET-SKOREA-SAMSUNG

 Samsung Galaxy S4

  • + Szolid, rendes, szorgos, célszerű
  • + Cserélhető elem, bővíthető memória
  • - Csehszlovák
  • - Nincs semmi rendkívüli képessége
  • - A Note 3 mellett fölöslegesnek tűnik

A Galaxy S4 kicsit kilóg a sorból, mert nem őszi újdonság, hanem már tavasz óta piacon van, és fél év ebben az iparban most sok idő. Minden idők legsikeresebb Android-telefonja, de ebben a mezőnyben nem nagyon találnánk érveket mellette. Ha csak azt nem, hogy akinek a Note túl nagy, inkább ezt próbálja.

lgg2

LG G2

  • + Legjobb képernyő
  • + Legjobb hang
  • + Legjobb akku
  • + Viszonylag olcsó
  • - Darabos
  • - Csehszlovák

Az LG G2-ese az ár/teljesítmény arány bajnoka. Viszonylag olcsó (a kategória alja), viszont brutálisan erős, a mezőny legjobb kijelzőjével. Ráadásul ezt az óriási képernyőt valahogy úgy sikerült belegyömöszölni a házba, hogy a telefon kisebbnek tűnik, mint néhány kisebb képernyős társa. És ez az egyetlen készülék a három körül, amely szerencsés esetben, visszafogott használat (de használat!) mellett ki tujda húzni három napig töltés nélkül. Csoda. A dizájn viszont merészen és lehangolóan csehszlovák. Gustav Husak utolsó bosszúja.

photo_camera G2 a Sony Z1-gyel fotózva

 Nokia 1020

  • + 41 megapixeles, nagyon jó kamera
  • + 41 megapixeles, nagyon jó kamera
  • + 41 megapixeles, nagyon jó kamera
  • - Az égvilágon semmi más figyelemre méltó nincs benne a 41 pixeles nagyon jó kamerán kívül

Nagyon jó 41 megapixeles kamera. Aztán heló. Ez az a készülék, ahol lehetett (volna) tesztelgetni magát a rendszert is, a Windows Phone még újdonság mindenkinek. Annyi derült ki róla, hogy olyan, mint egy idő előtt átadott épület. Kívülről gyönyörű, fantasztikus tervezés, izgalmas felületek, minden: de belül nem csak tök üres, hanem vakolatlan, sőt betonvasak állnak ki a falból, és nem is úgy működik minden, ahogy kéne. Lassan öt éve mondogatják, hogy az IOS és az Android mellett a Microsoftnak (és a Nokiának) még lesz egy dobása. Szerintem ez az a pillanat, amikor kimondhatjuk: nem lesz.

Maga a vas, a készülék nagyon szépen kidolgozott. Majdnem Iphone-színvonal. A matt fekete fényezés biztosan népszerű lesz a Porsche Cayenne- és Bentley-tulajdonosok körében. A hátlapból brutálisan kidudorodó kamera szinte dadaista keménységű megoldás, nem biztos, hogy nyerő irány. Az sem szerencsés, hogy egy óriásképeket termelő telefon tárhelye nem bővíthető. Hamar tele lehet fotózni azt a 32 gigát.

Sony-Xperia-Z1-lifestyle-002

Sony XPeria Z1

  • + Por és cseppálló
  • + Gyors, szép
  • - Semmiben nem igazán jó
  • - Kétséges műszaki színvonal

Na, őt aztán volt időnk kívülről-belülről megismerni. Sajnos. Szinte semmit sem hoz abból, amit ígér. A számokból úgy tűnik, mintha ez lenne az egyik legjobb kamera. Nem az.

A dizájn szép, a készülék masszív, ezzel nincs baj. Ez az okostelefonok Alfa Romeója (tudom mit beszélek, három Alfám is volt): nagyon jól néz ki, a teljesítménye is brutális, de sosem tudhatod, milyen hibát produkál holnap. Egyszerűen gyenge műszaki színvonal. Nem beszélve megmagyarázhatatlan felületi hibákról: például ez az egyetlen telefon, amit szinte képtelenség egy kézben tartva, hüvelykujjal fölvenni (hívást fogadni). A kisebb hülyeségeknek se szeri, se száma.

Viszont bővíthető, és kibírja, ha beleejted a kádba.

A következő részben a TBG-Botos trió mindenre kiterjedő és hollywoodian látványos fénykép- és videotesztje következik!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.