Toroczkai László lett Ásotthalom polgármestere

POLITIKA
2013 december 15., 21:12
comments 70

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, Toroczkai László nyerte az ásotthalmi időközi választást. A Csongrád megyei településen a korábbi képviselőtestület feloszlatta magát.

A mostani választáson ketten indultak, Toroczkai mellett a fideszes Petró Ferenc. Eredetileg hárman indultak volna, de Babarczi Antal megelégelte a kampány hangnemét, és a személyét ért támadásokat, és visszalépett.

Turbucz Marietta helyettes jegyző az MTI-nek elmondta: a helyi választási bizottság hivatalos tájékoztatása szerint Toroczkai László 71,5-28,5 százalékos arányban nyert a csaknem 4000 lakosú községben. A vasárnapi időközi választáson 1264-en adtak le érvényes szavazatot, ez 37,4 százalékos részvételi arány.

photo_camera Toroczkai László (kép: gyor.jobbik.hu)

Toroczkai igazán a székházostromnál lett ismert, azóta a radikális jobboldali mozgalmak egyik vezéralakja. Egy 2011-es hangfelvételen arról beszélt, hogy agyonlőné Gyurcsány Ferencet. Ennek ellenére a Csongrád megyei, négyezer fős településen még a DK tagjai is Toroczkait támogatták.

A párt országos vezetősége elhatárolódott a támogatástól, és az egyik képviselőt, Márki Józsefet, ki is zárták. Márki volt az, aki azt mondta, akkor is Toroczkaira szavaz, ha személyesen Gyurcsány Ferenc hívja fel, hogy ne tegye. Toroczkai saját elmondása szerint több helyi DK-s képviselőtől is kapott ajánlószelvényt.

Toroczkai Szegeden született, 18 éves koráig Tóth Lászlónak hívták. Fiatalon a MIÉP frakciónak dolgozott újságíróként, majd a Magyar Fórum jugoszláviai tudósítója lett.

A MIÉP-pel való szakítás után alapította meg a HVIM-et, főleg Trianon-ellenes akcióikkal lettek ismertek. Volt, hogy elutaztak Versaillesbe, és ott is tüntettek. Az évek során tiltották ki Romániából, Szerbiából és Szlovákiából is. Magyari Péter hosszabb portrét írt róla, még 2007-ben.

Toroczkai győzelméhez a Jobbik közleményben gratulált.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.