A magyar válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitánya óriási Fradi-szurkoló, talán a mai napig ott van az FTC-címeres medál az aranyláncán. 166 bajnokin játszott a Fradiban. Edzőként alacsonyabb osztályú csapatok után a Sopronban mutatkozott be az NBI-ben, de fél után már vitte is a Fradi. Majdnem napra pontosan tíz éve volt ez.

Pintér tavasszal bajnoki címet és kupát nyert a Fradival, de mégsem maradt imádott klubjánál. Nem fogadta el azokat a feltételeket, amiket kínáltak neki. Lehetett tudni, hogy nem volt jó a kapcsolata a játékosaival, ő maga erről csak annyit nyilatkozott:

„Nem irodalomtanárnak hoztak ide, de előre tudták, milyen a habitusom, hogy nem simogatni szoktam a játékosokat, és megkövetelem tőlük, hogy profi módon éljenek, mert a közönség eredményes csapatot akar látni”.

Amikor távozott, a játékosok példátlan módon a klub honlapján jelentettek meg egy nyílt levelet, amiben Pintérről azt írták, hogy szakmailag lényegében nulla volt, a játékosok beszélték meg a taktikát, az edzéseken meg káromkodva ide-oda lökdösve őket magyarázat a tolódásos védekezést. Az egyik legjobb játékosát kiközösíttette, egy másikat spicliskedéssel bízott meg, a légiós Leanrdót pedig rendszeresen buzi brazilnak szólította. Mindenkinek kötelező volt imádkoznia, a nem hívőknek is, ahogy a hívőknek is végig kellett hallgatnia a vaskos káromkodásait.

Persze eltelt azóta majdnem tíz év, a tolódásos védekezést sem kell már annyira sulykolni. Pintér a következő évben visszatért Sopronba, éppen a Fradit legyőzve nyertek Magyar-kupát. Egy Franciaországban aratott győzelmet leszámítva nemzetközi eredménye ugyan nincs, de a Győrrel pedig idén újra bajnok lett, szóval simán lehet, hogy belejött. Vagy tényleg nem irodalomtanárra volt szükség a Fradinál. Ahol egyébként éppen most külföldi edzőt szerződtettek, a német Thomas Dollt.

Itt a 2004-es nyílt levél, amire a Cink hívta fel újra a figyelmet.:

Az FTC futballistáinak nyilatkozata

"Pintér Attila érkeztével alapvetően megváltozott a csapatnál végzett edzésmunka, és egyre kevesebb munkát végeztünk. Az edzések többségén alig mozogtunk, inkább csak álldogáltunk és az úgynevezett tolódásos védekezést gyakoroltuk úgy, hogy

az edzőnk mászkált a pályán és egyenként rángatott minket.

Többször fordult elő sérülés amiatt, hogy lemerevedtünk a hosszú álldogálásban. A nem megfelelő edzésmunka miatt a csapat egyre rosszabb erőállapotba került, és egy idő után többen arra kényszerültünk, hogy külön, egyéni edzéseket végezzünk szabadidőnkben.

Felmerült az is, hogy túl kényesek vagyunk és túlságosan érzékenyek edzőnk viselkedésével szemben. Szeretnénk elmondani, hogy a játékos minden esetben kiszolgáltatott helyzetben van, ha játszani szeretne, éppen ezért sok mindent elvisel egy edzőtõl. Éppen ezért elviseltük azt, hogy Pintér Attila számos alkalommal még köszönésre sem méltatott játékosokat.

Volt több olyan játékostársunk, akihez hetekig nem szólt, akinek nem köszönt. Elviseltük azt is, hogy az edzéseken nem szólított a nevünkön minket, hanem csak mint a kutyáknak füttyentgetett nekünk. Azt azonban már mindannyian megalázónak tartottuk, hogy például

Leandrót rendszeresen buzi brazilként emlegette és szólította,

de ez persze csak egy kiragadott példa, hiszen számos játékostársunkat alázta meg ehhez hasonló módon.

Vezetőedzőnk nyilvánosan hirdette, hogy egységes csapatot kíván kialakítani, miközben az öltözőben ennek ellenkezőjére törekedett. Először felszólított bennünket arra a tavaszi rajt után, hogy közösítsük ki Tököli Attilát, ne beszéljünk vele. Ezt a csapat nem tette meg, de játékostársunk ennek ellenére hetekig nem léphetett pályára csak csereként, miközben végig kellet néznünk, hogy értékes pontok sorát veszítjük el."

Ennél is súlyosabb eset volt, amikor

egyik játékostársunkat megpróbálta spiclinek beszervezni és az öltözői szobában egy papírt tett elé, amiben arra kérte, hogy jelölje meg azokat a játékosokat, akik szerinte úgymond ellene játszanak.

Természetesen ilyen senkinek nem fordult meg a fejében, a gyengébb játéknak nem ez volt az oka. Játékostársunk a felvetést is elutasította, de akkortól mindannyian tudtuk, hogy milyen mentalitású emberrel van dolgunk. Ettől a pillanattól végleg megromlott a viszony köztünk és Pintér Attila között.

Vezetőedzőnk több alkalommal is azzal fenyegetett bennünket, hogy a nyilvánosság elé tárja fizetésünket, és számos más gyerekes módszerrel próbált bennünket zsarolni, vagy gyerekes dolgokat kényszerített ránk. Imádkoznia kellett a nem hívőknek is, ugyanakkor

a közös ima után percekkel a legtrágárabb Istenkáromlást kellett végighallgatnia a mélyen hívő játékosoknak is az edzésen.

A bajnok és kupagyőztes csapat játékosaiként szeretnénk leszögezni, hogy a fenti sérelmeken, a csapategység megbontására irányuló törekvéseken túlléptünk és a szurkolók, illetve a Ferencváros iránt érzett elkötelezettségből megpróbáltunk minden megtenni a sikeres szereplésért.

Sokat elmond vezetőedzőnkről, hogy az általa az öltözőben csak Múmiának nevezett, és lekicsinyelt Garami Józsefnek nem köszönte meg a bajnoki cím megnyerését, holott előző edzőnk sokkal többet tett ezekért a sikerekért, mint ő.

A Magyar Kupa döntője előtt és a sorsdöntő Debrecen elleni mérkőzés előtt tőlünk játékosoktól kért segítséget a taktikára vonatkozóan, miközben korábban számos alkalommal durván trágár módon reagált a taktikára vonatkozó felvetéseinkre.

A Debrecen elleni utolsó mérkőzés előtt Pintér Attila és Farkas József az öltözőben egymással beszélték meg a taktikát, miközben

a csapat testületileg átvonult a másik öltözőbe, hogy ott egymással megbeszéljük a teendőket és egymást hangoljuk a meccsre.

A bajnoki hajrában a Sopron elleni mérkőzés második félideje előtt már arra kényszerültünk, hogy a játékoskijáróban megbeszéljük, hogy nem foglalkozunk, a számunkra állandóan ellentmondásos utasításokat adó vezetőedzőnkkel és azt játszuk, amire magunktól képesek, vagyunk, amit mi jónak látunk. Ugyanez történt Siófokon, Újpesten és a Debrecen ellen is."