Az LMP hadüzenetnek tekinti Horváth András vegzálását

POLITIKA
2013 december 19., 14:31
comments 9

Előzmény: házkutatást tartottak Horváth Andrásnál

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke azt mondta, nem azoknál a személyeknél vagy cégeknél vizsgálódik a rendőrség, akikről a korábbi NAV-munkatárs bizonyítékokat adott át a nyomozó hatóságnak, hanem nála.

Ez egyértelmű hadüzenet minden tisztességes állampolgárnak, hogy aki jelenleg Magyarországon megpróbál tisztességtelen ügyleteket felfedni, akár a saját egzisztenciája kockáztatásával, azon nagyon hamar rajtaüt a rendőrség. Világos jelzés arra, hogy senki ne merjen „a nagy halak után kutatni”.

Horváth András, aki november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál, az elmúlt hetekben gondosan ügyelt a törvények betartására, és egyetlen konkrét személyt sem nevezett meg. Saját bizonyítékait átadta az ügyészségnek.

„Ennyit ér a bejelentővédelem Magyarországon”

– mondta Schiffer András. Az LMP felajánlja jogi segítségét Horváth Andrásnak, és támogatja a délutánra civil szervezetek által rendezett demonstrációt is. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.