Máris összejött az év legszórakoztatóbb irodalmi minibotránya

KULTÚRA
2014 január 03., 19:17
comments 36
  • Bármilyen internetes szavazást el lehet csalni. Nincs is ezzel semmi baj.
  • Ha valaki indul egy versenyen, és szavazni hívja barátait, azzal sincs semmi baj.
  • De arra azért érdemes figyelni, hogy milyen interjúkat adunk ezek után.

Az egyik legnagyobb hazai irodalmi portál, a Litera szavazást hirdetett, hogy az olvasóik dönthessék el, melyik volt az év legjobb szépirodalmi kötete Magyarországon 2013-ban.

A szavazáson sokáig a kritikusok által is agyondicsért kisregény, Borbély Szilárd Nincstelenek című kötete vezetett, a végén azonban mégis egy kevésbé befutott könyv, Böszörményi Zoltán Katedrális az örök télnek című verseskötete nyert. A Litera szerkesztői nem is tudtak elsőre mit kezdeni az eredménnyel, végül szerkesztőségi jegyzetükben határolták el magukat az eredménytől, megemlítve azt is, hogy olyan könyvek is a legjobb tíz közé kerültek, amiről korábban nem is hallottak. (Ezzel amúgy nem Böszörményire utalhattak, hanem például Ferenczi Adrienne Incognito című regényére, ami úgy lett második, hogy korábban alig ismerte valaki).

photo_camera A nyertes mű

Itt akár véget is érhetett volna a történet, de a milliárdos erdélyi vállalkozó, Böszörményi Zoltán nem elégedett meg a győzelemmel, és adott egy zseniális sértődött interjút az Irodalmi Jelennek. A lapnak, aminek amúgy ő a főszerkesztője.

Ebben elsőnek nyíltan elkezd beszélni arról, hogy hogyan nyerte meg a szavazást:

December 7-én Borbély Szilárd könyve messze mindenkit megelőzve, 4,7 százalékkal vezette a listát. Ez elgondolkoztatott. Felvetődött bennem, hogy néhány napja indult a szavazás, miként tehetett szert a Nincstelenek ilyen előnyre. Bizonyára a szerzőnek sok barátja van, sok diákja, tanít az egyetemen, gondoltam. De hiszen nekem is sok ismerősöm van, fordult meg a fejemben. Felmentem a Facebookra, és megkértem 1985, a világ minden táján lakó barátomat, hogy szavazzanak a Katedrálisra. Megírtam nekik a linket is.

Aztán persze hamar kiderül, hogy Böszörményi szerint az egész szavazásdinak nincs is túl sok értelme.

Értelmetlennek találom ma is az ilyen jellegű szavazást. Eddig minden évben a klikken belül határozták el, melyik író és műve lesz a győztes. Így nem kellett szívinfarktust kapniuk, hogy a Deus ex machina beleszól a terveikbe. Miért újítottak idén, ha az eredményt nem akarják elfogadni? Nem fogadják el, mert nem Borbély Szilárd könyve nyert. Pedig nyerhetett volna, ha ők is mozgósítják a diákokat és ismerősöket. Miért nem tették? Volt elég idejük, 14 napjuk erre.

Saját beosztottja még arra is rákérdez Böszörményinél, hogy verses DVD-t ígért a rá szavazóknak, és hogy honnan fogja tudni, kiknek jár majd ez.

A DVD-t a győzelem napján ígértem meg a szavazóimnak. Ma név szerint nem tudnám mind megemlíteni, de ha elkészül a DVD, akkor írok nekik, és aki elküldi a címét, az ajándékba kapja a Katedrális az örök télnek összes versét tartalmazó DVD-t.

Az interjúban akadnak még gyöngyszemek, például amikor Böszörményi arra panaszkodik, hogy a párizsi Gallimard kiadta volna egy könyvét, de egy magyar író lebeszélte őket erről, vagy hogy az Írók boltjában dugdossák a könyveit. Esik szó még arról a vádról is, hogy személyes jó ismerőse, Szőcs Géza közbenjárásra nyert csak József Attila-díjat, de Böszörményi szerint ez is csak valótlan és rosszindulatú feltételezés.

Böszörményi amúgy most éppen Borbély regényét olvassa, de minden mostanában megjelent könyvet elolvas:

Három-négy bőrönd könyvet viszek minden évben magammal Barbadosra. Szeretem a fiatalokat, sokan közülük az Irodalmi Jelen hasábjain is jelen vannak. Hogy melyik az év legjobb könyve? Erre sohasem szavaznék. Bután hangzó kérdés. Inkább azt kérdezném: „Szerinted melyek a 2013-as év emlékezetes könyvei?” A felsorolásomban Borbély Szilárd Nincstelenekje is helyet kapna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.