Ariel Saron az izraeli politika nagy generációjának egyik utolsó képviselője (a másik az államfő, Simon Peresz). Ahogy generációja sok tagja, ő is végigharcolta Izrael összes nagy háborúját. 1948-ban részt vett a Jeruzsálemért folyó harcokban, 1956-ban az ő ejtőernyős dandárja foglalta el a stratégiai fontosságú Mitla-szorost a Sínai-félszigeten, A hatnapos háborúban végrehajtott sínai manőverét a mai napig tanítják a világ hadi akadémiáin. A Jom Kipur-i háborúban is döntő jelentőségű volt átkelése a szuezi csatornán.

Politikusként is katona maradt, ha lehetősége volt, a hadsereggel oldotta meg a problémákat. Az ő vezetésével kapcsolódott be Izrael a libanoni polgárháborúba. És az ő felügyelete alatt követték el az Izraellel szövetséges keresztény millíciák a mészárlásokat a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban.

Saron mindig is a héják közé tartozott, vagyis az erőteljes fellépés és a palesztin kérdés katonai megoldásának a híve volt. 2001-ben ezzel a programmal lett utoljára Izrael miniszterelnöke – a kampány során a Templom-hegyen tett látogatása adott apropót az azóta is tartó második intifáda kirobbantására a palesztínoknak.

Ehhez képest a most végzetesnek bizonyult második agyvérzése előtt komoly fordulatot hajtott végre. Szakított pártjával, az egyre inkább jobbra tolódó Likuddal, és megalapította a Kadimát, amiben a Likudból és a Munkapártból kiszakadt centristákat egyesítette. A fordulat csúcspontján egyoldalúan kivonta az izraeli haderőt a Gázai-övezetből, jelezve, hogy addigra már ő is a palesztin államiságban látta a megoldást.

2006. január 4-én jött a végzetes agyvérzés, azóta öntudatlanul, kómában feküdt. 85 éves volt.