Ki kell szedni a bronznyulat Nelson Mandela szobrának füléből

külföld
2014 január 22., 19:30
comments 41

A Dél-afrikai Köztársaság kormánya utasította a Mandela szobrát elkészítő alkotókat, hogy szedjék ki az apró bronzállatot a volt elnök füléből.

photo_camera (STR / AFP)

A szobrászok egyrészt névjegyükként rakták oda a nyulat, másrészt akarták finoman jelezni, mennyire kellett sietniük a szobor befejezésével.

Nem gondoljuk, hogy ez helyénvaló lenne, mivel Nelson Mandelának soha nem volt egy nyúl a fülében

- vetette be a mindent vivő érvet Mogomotsi Mogodiri, a művészeti és kulturális minisztérium szóvivője. Majd hozzátette:

Azt szeretnénk, ha az emberek a szoborra, mint a remény szimbólumára nézhetnének, és nem mint egy nyúlra.

A kilenc méter magas szobrot december 16-án, egy nappal Mandela temetése után avatták fel az ország fővárosában.

A szóvivő elárulta azt is, hogy a szobrászok elnézést kértek a kormánytól és Mandela családjától, nem állt szándékukban senkit megbántani. A lehető leggyorsabban el fogják távolítani a nyulat, hogy a szobor visszakapja méltóságát.

A két szobrász, Andre Prinsloo és Ruhan Janse van Vuuren elmondta, hogy azután döntöttek a nyúl fülbeillesztéséről, miután a kormány nem engedélyezte nekik, hogy aláírásukat az álló alak nadrágjába véssék. Szerintük a kis nyúl-szimbólum nem vett el semmit a szobor értékéből, ráadásul csak távcsővel lehetett kiszúrni, hogy ott van egyáltalán. A gyászszertartások idején sok ember járult a szobor elé, de senki nem szúrta ki a betolakodót.

photo_camera Maga a szobor (ALEXANDER JOE / AFP)

A minisztérium szóvivője amúgy tagadta, hogy megtagadták volna a szobrászoktól, hogy aláírják a szobrot. Mogodiri szerint ha hasonló kéréssel fordultak volna a kormányhoz, megfontolták volna a dolgot. (via BBC)

A huszadik század egyik legnagyszerűbb államférfija, Nelson Mandela december 5-én hunyt el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.