Kedves budapesti taxisok, itt az ideje befejezni a hisztit

közlekedés
2014 január 23., 14:05
comments 197

A budapesti taxisok ma a Hősök terén gyűltek össze, hogy onnan a Városháza elé vonuljanak, miközben folyamatosan nyomják a dudájukat. Mindezt azért, mert a főváros arra kötelezné őket, hogy vezessenek be egy rendszert, amitől sokkal kényelmesebb lenne taxit hívni Budapesten.

Magyarországon nem nagyon van még egy olyan szektor, amit olyan pontosan meghatározottan támogatott volna bármilyen törvény, mint a taxisokat. Az egész onnan indult, hogy a taxisok kérték, legyen a mostaninál kicsit magasabb tarifa. Ez egy teljesen jogos igény volt, ami többek között segített visszafogni a taxishiénákat is. Megkapták, örülhetnek, mostantól jóval több pénzt keresnek minden hónapban, mint eddig.

Cserébe

Ezért cserébe viszont a főváros minőségi elvárásokat támasztott velük szemben. Megszabták, hogy milyen kocsival lehet taxizni, és annak a kocsinak milyen színűnek kell lennie. Sárgának, egyébként. Egy autó lefóliázása több becslés átlagolásával nekem durván százezer forintra jött ki.

A taxisok ezután pertársaságot alapítottak, mert szerintük a fóliázás költségei aránytalanul nagyok rájuk nézve. Ők 150 ezer forintra tippelték egy autó lefóliázását. Ezt a megemelt tarifákkal maximum három hónap alatt keresik meg, bár a valóságban sokkal hamarabb, mert direkt alábecsültem a pluszkeresetüket, és fölé a taxik lefóliázásának a költségét.

Valaki másnak is jó lenne

Tehát a taxisok kaptak egy szép nagy engedményt, és ezért cserébe kértek tőlük valamit, amit nem hajlandóak megtenni. Annak ellenére nem hajlandóak, hogy ők például felmentést kaptak az alól is, hogy be kelljen kötniük a pénztárgépüket a NAV-hoz. Ezzel is megspóroltak mondjuk százezer forintot, amit minden másik magyar kereskedőnek ki kell fizetnie.

A főváros szeptemberben azt is kérte tőlük, hogy vezessék be a csendes címkiadó rendszert. Ez ötmásodperces frissítéssel, tízméteres pontossággal meghatározza, hol van szabad autó. Aztán emberi beavatkozás nélkül, az autó helye alapján osztja ki a taxikat a hívásokhoz. Sokkal hamarabb jönnek tehát ki a taxik, ami a fogyasztóknak tök jó.

Pénzbe kerül

A taxisok azért panaszkodnak, hogy nekik ez egyrészt pénzbe kerülne. Egy társaságnak akár többmillió forintjába, amit aztán valószínűleg átterhelnének a sofőrökre. Ráadásul csak a kijelölt taxidrosztokon állhatnának meg, ami szerintük azért nem jó, mert akár négy-öt órát is állhatnak egy fuvarra várva.

A budapesti taxis tehát olyan, hogy ő ordítva kér valamit, de ha tőle kérnek cserébe, akkor az még hangosabban ordítva kéri ki magának.

Haver, jó helyre kell állni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.