"A rendőrök mentettek ki a közterületesek kezei közül"

Budapest
2014 január 30., 05:48
comments 317

Tegnap délután kaptunk két videót arról, hogy a Ferenciek terénél három közterületes leteper egy férfit a Ferenciek terénél.

Mikor a felvételen látható balhéról érdeklődtünk, akkor a BKK-nál azt mondták, hogy a srác bliccelni próbált, és

nem működött együtt az ellenőrökkel.

Ezek után késő este kaptuk meg a videón szereplő Dávid levelét.

Azt mondja épp a jegyét akarta érvényesíteni, de az ellenőrök nem hagyták neki. Meg azt is, hogy amikor közterületesek földre vitték, akkor ösztönösen menekülni próbált, és végül a rendőrök mentették ki.

Ezeket írta nekünk.

A történet az én szemszögemből valahogy így fest:

A teljes történethez hozzátartozik az is, hogy amikor felszálltam a buszra a Rudas fürdőnél egyből odajött hozzám az ellenőr, hogy jegyeket bérleteket, én meg amúgy is épp a tárcámért nyúltam, hogy lyukasszak, de azt már nem engedte, hogy lekezeljem a jegyem.

Erre mondom neki, hogy én nagyon szeretnék fizetni az utazásért, de ha nem engedi, akkor sajnos nem fogok tudni. Erre az egyik ellenőr megszólal, hogy "innentől a tiétek". Mint kiderült, ez a közterületeseknek szólt.

Ekkor még naívan próbáltam lyukasztani, de ezt sajnos nem tudtam megtenni, erőszakot azért mégsem fogok alkalmazni csak azért, hogy kilyukasszam a jegyem.

Ezek után a Ferenciek terénél leszállítottak "kézenfogva" a közterületesek, és természetesen meg is próbáltam szabadulni, mert szerintem teljesen nonszensz, amit műveltek, már a buszon lefogtak. Sajnos nem voltam eléggé elszánt, és nagyon finomkodtam, meg a hátizsákomban volt a laptopom amit nagyon féltettem, kezemben a szatyor, úgyhogy sajnos nem sikerült elmenekülnöm a közterületesek támadása elől.

Végül odajött egy harmadik közterületes is, aki amúgy is ott volt a Ferenciek terén, és már hárman fogtak, amikor lenyomtak a földre. De ez már látható a videón.

Utána szerencsére megérkeztek a rendőrök, akik nagyon kedvesek, és segítőkészek voltak, és kimenekítettek a közterületesek terrorizálása, és a sáros pisis latyakból.

A közterületesek nem kértek iratokat, nem említettek igazoltatást, egész egyszerűen (szerintem jogtalanul) visszaéltek a pozíciójukkal, lefogtak, én meg ösztönszerűen megpróbáltam elmenekülni.

Csak a rendőrök igazoltattak, akiknek azonnal oda is adtam a személyimet és a lakcímkártyámat. A rendőrök felvették mind a közterületesek, mind az én adataimat.

Kérdeztem a közterületest, hogy mégis milyen alapon nyomtak le a földre, amire azt mondta, hogy ő rendőri jogkörrel rendelkezik, és ezért megteheti (???). A rendőr természetesen ki is javította, hogy a közterületes bizony nem rendelkezik rendőri jogkörrel.

Valószínűleg az a probléma gyökere, hogy a közterületes azt hiszi magáról hogy rendőr, szinte megtévesztésig ugyanolyan ruhába öltöztetik őket, ellátják jelvénnyel meg egy-két kiegészítővel az oldalán, ráadásul igazoltathat, és ezektől teljesen azt hiszik, hogy rendőri jogkörrel rendelkeznek. Az igazság viszont az, hogy nem rendelkeznek azzal a mértékű és minőségű kiképzéssel, amivel egy rendőr viszont igen.

A BKK szerint nyilván blicceltem, szerintem meg túlreagálta a helyzetet az ellenőr és a közterületes is. A valóság az, hogy az ellenőr letámadott, a közterületes meg látszik, hogy mit művelt.

DE még akkor is, ha blicceltem volna, akkor is teljesen nonszensz, amit a közterületesek műveltek, meg az hogy az ellenőr azt mondja, hogy "mostantól a tiétek".

UPDATE:

Közben Dávid válaszolt még pár kérdésünkre a történtekkel kapcsolatban:

  • A rendőrök, ellenőrök, közterületesek mondták neked, hogy ellened valamilyen eljárás indul? Kaptál bármi hivatalos papírt bárkitől?

Azt mondták a rendőrök, hogy az ellenőrök adatait a BKK/BKV-tól tudom kikérni, a közterületesekét meg az 5. ker.-i rendőrségtől, ahol egyébként panasszal élhetek / feljelentést tehetek. Hivatalos papírt nem kaptam.

  • Miután igazoltattak a rendőrök mi történt? Felírták az adataidat, és elengedtek?

Igen felírták a rendőrök az adataimat, majd beszélgettem tovább az egyik rendőrrel önvédelemről, annak legális módjairól, a közterületesekről (a rendőr halkan odasúgta nekem hogy nem igazán kedveli a köztereseket), ill. kérdezte a rendőr hogy hívjon-e mentőt, jól vagyok-e, tájékoztatott hogy ha bármi bajom van akkor 8 vagy 9 napom van hogy elmenjek egy dokihoz igazolást kérni róla. Tájékoztatott még arról, hogy ha bármi panasszal szeretnék élni a rendőri intézkedéssel kapcsolatban, akkor azt hol és hogyan tehetem meg, de mondtam neki hogy erre nem lesz szükség. Megköszöntem nekik a segítséget majd továbbengedtek.

  • Lett-e neked, vagy bármilyen cuccodnak sérülése?

A laptopom teteje kicsit eldeformálódott, a térdemen és a mellkasomon megéreztem egy picit a dolgot, de nem volt vészes, edzésen durvábbakat kapok. Az adrenalintól úgysem éreztem semmit a helyszínen, csak miután hazaértem. Viszont az összes cuccom sáros-pisis lett, úgyhogy haza kellet mennem a munkahelyemről kimosni a ruháimat és a kabátomat, mert nem bírtam a pisiszagban dolgozni, a kollégáimnak sem akartam kellemetlenséget okozni.

  • Te tettél-e / teszel-e feljelentést a közterületesek ellen?

Szívem szerint tennék, mert nem tartom elfogadhatónak amit a közterületesek műveltek, és ha soha senki nem lép fel ez ellen akkor valószínűleg ez nem is fog megváltozni. De az eszem azt mondja, hogy elégedjek meg a következtetések levonásával, és a feljelentgetés helyett inkább értékteremtéssel foglalkozzak. Azt hiszem erre még aludnom kell egyet.

Kiadott egy közleményt a Közterület-felügyelőség is:

"A Rendészeti Igazgatóság két közterület-felügyelője, három BKK jegyellenőr munkáját támogatva,  a 7-es buszon szolgálatot teljesített.

A Rudas Gyógyfürdő megállóban, a 2-es ajtónál két utas felszállt, akik közül az egyik felmutatta a bérletét. A másik nagyjából 20 másodperc elteltével kezdett el a zsebében kotorászni, majd menetjegyet vett elő, az ellenőrrel nem állt szóba, odarohant  az első ajtónál lévő mechanikus  jegykezelő készülékhez.

Az ellenőr felszólítására nem adta át a jegyet, aki ezután a közterület-felügyelőket  intézkedésre kérte fel. Ők az utast személyazonosságának igazolására szólították fel, amit megtagadott és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel ócsárolta a közterület-felügyelőket.

A busz megérkezett a Ferenciek terére, ahol az utas megpróbált elszökni az intézkedés elől.

A közterület-felügyelők a helyszín elhagyásának megakadályozása és az ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert alkalmaztak. Az utas egyik illetve másik karját is megfogták, miközben a helyszínen tartózkodó másik közterület-felügyelő páros egyik tagja szintén a visszatartásban segített, míg a másik a helyszínen ugyancsak jelenlévő rendőröket értesítette. Az utas a dulakodás közben a havas járdán megcsúszott, az ellenszegülést nem adta fel, így került a földre, ahol a közterület-felügyelők felé erőteljes rúgásokat is ejtett. (A járókelők közül többen a telefonjukkal felvették az eseményeket.)

A megérkező rendőrök az illetőt igazoltatták, a BKK jegyellenőrök pedig megtették a szükséges adminisztratív intézkedéseket a büntetés kiszabása és a pótdíjazás érdekében.

Az esemény során személyi sérülés nem történt."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.