Simon: El tudok számolni

POLITIKA
2014 február 06., 15:36
comments 47

A volt szocialista politikus az alábbi közleményt adta ki:

A kialakult, személyemet érintő helyzetre való tekintettel korábban felfüggesztettem párttagságomat, most pedig bejelentem, hogy minden pártban viselt tisztségemről lemondok és kilépek a Magyar Szocialista Pártból. Egyben visszalépek képviselői jelöltségemtől, és 2014. február 12-i hatállyal lemondok parlamenti képviselői mandátumomról is.

A személyemhez kötődő összeggel el tudok számolni, annak eredetének semmilyen közéleti, politikai aspektusa nincs. Így, a XVIII. kerülettel kapcsolatos találgatásoknak sincs alapjuk. Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki. Minden, a helyzet tisztázását segítő eljárást és vizsgálatot természetesen vállalok és segítek.

Korábban több szocialista politikust is kérdeztek a Simon-ügyben, Mesterházy Attilát szinte lerohanták. Szanyi Tibor azt mondta, hogy a vagyon ügyében eljárni a párt nem illetékes.

Szanyi Tibor utána: tudomásul vették Simon kilépését.

Steiner Pál azt mondta: az MSZP Simon Gábor közleményével lezártnak tekinti az ügyet a párt részéről.

A Fidesz régóta nem írt olyan rövid közleményt, mint amivel most reagált Simon Gábor közleményére: „A legfontosabb kérdésekre a mai napon sem kaptunk választ: Honnan vannak a százmilliók, mit tudott minderről Mesterházy Attila és az MSZP vezetése és mióta tudják mindezt?”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.