• Az internetes kereskedelem jó ütemben nyírja ki a hagyományos csatornákat.
• Amerikában már sikerült.
• Mi is jó úton haladunk.
• Csakhogy ami itt van, az minimum egy furcsa hibrid.
• De inkább maga a pokol.

Vegyük a világ leghétköznapibb dolgát, az egeret. Nem is olyan régen, mondjuk tíz-tizenöt éve úgy zajlott az egérvásárlás, hogy az ember elment az egérboltba, kiválaszotta a legfaszább egeret, kifizette, hazavitte, és boldogan egerezett, amíg meg nem halt.

Nem így a 21. században, az internetes kereskedelem diadalmas győzelme után! Ma az ember, ha egy kicsit is ad magára meg az egerére, leül az internet elé, és beírja, hogy a világ legfaszább egere. Az internet teszi a dolgát: kidobja a világ legfaszább egerét. És akkor az ember leereszkedik az internetes kereskedelemnek nevezett pokolba, és jó esetben néhány nap múlva újra felbukkan. Jó esetben komolyabb sérülések nélkül. Még jobb esetben egy egérrel.

Hogy az internetes kereskedelem Amerikában például már megölte a hagyományos boltokat, az tény, és nálunk is jó ütemben zajlik a kegyetlen gyilkosságsorozat. De mi van a megölt boltok helyén? Amit ma Magyarországon internetes kereskedelemnek hívunk, arról nap nap után bebizonyosodik, hogy olyan nyomorúságos, rühes, ázott nyúlszőrkucsmaszagú rettenet, amihez képest az 1989-es leningrádi főpostahivatal maga a Saks Fifth Avenue. Hogyan történhetett?

– Most azonnal elkölteném a pénzemet. – Sajnos azt nem lehet. De meg tudja rendelni!

– mondta a mobiltelefonos csávó, akitől másfél éve tokot akartam venni a mobiltelefonomra. Meg is adtam a telefonszámomat, a címemet meg talán az anyám nevét is. A csávó azóta hív. Azóta nincs tok a mobiltelefonomon.

Ez a rohadt kapitalizmus az elmúlt húsz évben a magyar vásárlókat is hozzászoktatta az azonnali fogyasztás élményéhez. Az impulzusvásárláshoz, az instant gratifikációhoz. Kimegyek a kínai piacra, meglátom az ütvefúrót jó árfekvésben, megveszem. Na ez az, amit az internetes kereskedelem, legalábbis annak magyarországi változata szépen visszacsinált. Hiába van ott a neten a világ összes ütvefúrója, és hiába lehet elméletileg mindet megvenni, hogy az nem most lesz, az biztos.

Most akarok egy nagyon jó pizzát sütni, és kell egy kiló liszt? Akkor vagy lemegyek a sarki CBA-ba, vásárolok egy kiló BL55-ös finomlisztet, és sütök belőle egy szar pizzát, vagy megkeresem az interneten a világ legjobb lisztjét, és megrendelem Olaszországból azt a 00-ás pizzalisztet, ami a Nápoly melletti Caputo malom 22 őrlése közül az első kettőből származik. És akkor, ha a postás meg nem dézsmálja a lisztemet, néhány nap múlva sütök egy jó pizzát. De hogy nem most lesz, az biztos.

Az egeret, amit kinéztem magamnak az interneten, és amit most azonnal akarok, nagyon menő, jó nevű, országos üzlethálózattal rendelkező cég árulja. Ott figyel a szájtjukon, és rá van írva zöld betűkkel, hogy az egér Raktáron. De én ravasz róka vagyok, és mielőtt elrohannék a jó nevű plázába, kattintok még egyet arra, hogy Raktáron. És akkor azt látom, hogy ha most megrendelem, három munkanap múlva át is vehetem. Szóval Raktáron van ugyan, de a boltban nincs. Most péntek van. Ha szerencsém van, szerdán már lesz is egerem. Raktáron my ass. Hol van az a Raktár? Nápolyban? Leningrádban?

Mielőtt megvenném, ki akarom próbálni

A lisztnél nem számít. De egy egérnél, amit naponta használok, számít. Egy tévénél, ami évekig áll majd a szoba közepén, számít. Egy cipőnél, amit hordanék is, számít. Egy napszemüvegnél is számít. Föl lehet próbálni egy napszemüveget az interneten? Nem lehet fölpróbálni. Ez olyan kockázatot csempész egy egyszerű napszemüvegvásárlásba, amit a bolthoz szokott vásárló nehezen vállal. Mégis kénytelen vállalni. Azért, mert az internet megölte a hagyományos boltokat.

Miért nem veszek napszemüveget a boltban? Mert drágább. Miért drágább? Jön a jajongás: mert az üzletet fenn kell tartani. Az internetet meg nem kell fenntartani. Hát így ölte meg az internet a hagyományos boltokat.

De ez a kisebb baj. A nagyobb baj az, hogy a napszemüvegboltban föl lehetne ugyan a napszemüveget próbálni, csak sajnos nem lehet napszemüveget kapni. Miért nem? Jön a jajongás: mert nem éri meg sok napszemüveget tartani, a hülyék meg majd úgyis megveszik azt, ami van. Hát így ölte meg az internet a napszemüvegboltokat.

Ezért természetesen nem az internet a felelős, hanem azok a balfasz kereskedők, akik még mindig képtelenek felfogni, hogy ebből a szempontból helyzeti előnyben vannak. Így viszont még próbafülkének se jók, nemhogy venne tőlük bárki bármit. És ha Magyarország egyik legnagyobb plázájában Magyarország egyik legnagyobb napszemübegbolt-hálózatának egyik legnagyobb üzlete a világ egyik legismertebb napszemüveggyártójának leghíresebb napszemüveg-modelljéből, amiből létezik vagy 30 altípus, keret és lencse, a méretekről nem is beszélve, egyetlen egy L-es darabot árul, és az is évek óta ott rohad a kirakatban, akkor a pláza is, a hálózat is, a bolt is és a kirakat is megérett a pusztulásra. Nem kár érte. De mi van helyette?

Posta nélkül nincs internetes kereskedelem

Van, ahol működik az interentes kereskedelem. Vegyük például az Amerikai Egyesült Államokat, ahol kitalálták ezt az egészet. Same day delivery. No questions asked refund policy. Free return. Ezek nem kamu varázsszavak, mind létezik és működik, és mindet arra találták ki, hogy az azonnaliság és a tapinthatóság élményét bolt nélkül is megadják. Működik is, és még a postán sem kell hozzá sorakozni.

Az amerikai középosztály, mint azt volt szerencsém közelről tanulmányozni, úgy fogyaszt az interneten, hogy reggel kiballag pizsamában a ház elé, és összeszedi a pázsitról, amit a posta, a FedEx és a UPS aznap hozott neki az internetről. De ez még nem minden: kattint kettőt, kinyomtat egy vonalkódot, és a postás szó nélkül elviszi az összes ütvefúrót, egeret és napszemüveget, amit az előző nap rendelt, de kipróbálta, és rájött, hogy mégsem kell neki. Nem tetszett, kicsi volt, nagy volt, tökmindegy. No questions asked.

Az internetes kereskedelem jórészt a logisztikáról szól, a készletezésről, raktározásról, szállításról, visszaszállításról, és mindennek a normális kommunikációjáról.

A magyar internetes kereskedők odáig már eljutottak, hogy bolthelyiségük nincs, vagy ha van, akkor árut nem tartanak benne. Odáig még kevesen jutottak el, hogy flott, barátságos visszaküldési rendszert alakítsanak ki, és a középkori körülmények között működő, örökre elátkozott Magyar Posta helyett normális csomagküldő szolgáltatásokat használjanak, illetve átvállalják azok költségeit. Enélkül pedig nincs internetes kereskedelem, hanem kontárkodás és szívatás van.

A lepattant sufni az új bolt, a vásárlás az új pokol

Miután nem akartam egy álló hetet várni egy nyomorult egérre, más internetes kereskedő után néztem. Elvégre verseny van. És láss csodát: egy teljesen jól használható, nemzetközi mércével is elfogadható magyar honlapon megtaláltam az egeremet. Kicsit olcsóbb is volt, mint a másik helyen. Igaz, a kiszállítás fele annyiba került volna, mint maga az egér, de azt mondták, ha megrendelem, másnap már mehetek is érte személyesen. Azt is kiválaszthatom, hogy a két üzlet közül melyikben akarom átvenni. Eddig a csoda. És innentől a pokol.

A hozzám közelebbi boltban nem lehet fizetni. Mondom: a boltban nem lehet fizetni. Nincs pénztár. Oké, akkor kifizetem előre hitelkártyával. Erre a bankom valami extra tanúsítvány hiányában visszadobja a tranzakciót. Jó, akkor megyek a másik boltba, ahol lehet fizetni, és majd kifizetem készpénzzel.

A másik bolt Budapest belterületén helyezkedik el, egy vasúti töltéssel szemben. Sötét van. Az épület kívülről úgy néz ki, mint egy ottfelejtett bakterház. Belül meg olyan a hangulat, mint a leningrádi főpostán 1989-ben. És úgy is működik. Pénztár, egyes számú árukiadó, kettes számú árukiadó, satöbbi, és minden szabad négyzetcentiméter teli van ragasztva A4-es papírlapokra nyomtatott backdoor üzenetekkel, felszólításokkal, utasításokkal, útmutatókkal és tájékoztatókkal. Amíg sorban álltam, összeszámoltam: a perifériát nem számítva 13 üzenet fért a látómezőmbe. Mégsem üvöltözhetnek a hangosbemondóba, nem vagyunk 1989-ben a leningrádi főpostán.

Az egér megérkezett, de fizetés előtt egy pillantást sem vethetek rá. Messziről sem. Kezdeni a pénztárnál kell. A pénztárnál viszont addig szóba sem állnak velem, amíg be nem diktálom sokjegyű rendelési kódomat. Bediktálom. Átfáradok a kettes számú árukiadóhoz, és beállok a sorba. Előttem egy ember éppen átveszi a méregdrága porszívóját, és kétségbeesetten bontogatja sniccerrel, hogy van-e benne porzsák. Ő is előre fizetett, anélkül, hogy esélye lett volna bárkitől megkérdezni, van-e a porszívójához porzsák. És az az igazság, hogy bizalom ide, bizalom oda, ott, abban a főpostaízű bakterházban én simán el tudtam volna képzelni, hogy a dobozban nemhogy porzsák nincs, de porszívó se nagyon. Na ez az, amit elkerülhettem volna, ha van kedvem egy hetet várni. Egy nyomorult egérre.

Ne gondolják, hogy egyedi eset. Karácsony előtt egy másik jó nevű internetorientált kereskedő talpalatnyi boltjában sorakoztam tizedmagammal az ázott nyúlszőrkucsmaszagban egy monitorért. Az annyival volt viccesebb, hogy a pénztáros megkért, hogy fáradjak a kettes számú árukiadóhoz, majd velem együtt stikában ő is átnyargalt, immár árukiadói minőségében újra köszöntött, és megkérdezte, mit parancsolok. Aztán átvette tőlem a papírt, amit tíz másodperccel korábban ő nyomott a kezembe a másik ablaknál. Utoljára a Monty Pythonban láttam hasonlót, és akkor nagyon röhögtem.

A közvetítőre nagyobb szükség van, mint valaha

Az internetes kereskedelem legnagyobb ígérete a kezdetektől fogva a middleman, a közvetítő eliminálása volt. Cut out the Middleman! Szabadulj meg az élősdi nagykereskedőtől, a haszonleső kiskereskedőtől és az összes köztes uzsorástól, aki a véredet szívja. Egérgyártó vagy? Gyártasz egy egeret, érted, fölteszed az internetre, megveszik, érted, >$$$. Le a sápszedőkkel! Ennek megfelelően az internetes kereskedelem győzelmét ünneplők naponta megünneplik a közvetítők halálát, mintha ez lenne a siker kulcsa.

Csak sajnos az alaptétel több okból is irdatlan hülyeség. Egyrészt közvetítőkre ugyanúgy szükség van, mint eddig bármikor. Attól, hogy a közvetítőt most nem EMI Musicnak, Random House-nak vagy 20th Century Foxnak hívják, hanem YouTube-nak, Kindle bookstore-nak, Netflixnek, Spotifynak vagy iTunesnak, esetleg Pirate Baynek, attól az még közvetítő, ami ért a közvetítéshez, és abból él, hogy így vagy úgy hasznot húz a szakértelméből. A hagyományos kereskedők legnagyobb mumusa, az Amazon is csak egy middleman. Az Ebay, a Vatera is az.

A kereskedelem, az meg egy szakma, akár internetes, akár nem. Attól, hogy az egérgyár felteszi az egereit az internetre, még nem válik kereskedővé, és nem is véletlen, hogy sok gyártó csak annyit foglalkozik közvetlenül a netes kereskedelemmel, hogy megadja a viszonteladói listáját.

Az internetes kereskedelem ráadásul olyan szakma, amihez a pre-internetes korban szocializálódott kereskedők nem feltétlenül értenek. Lássuk be, a legtöbbjük egyáltalán nem ért hozzá. Kapásból tudok olyan nagy múltú budapesti gépjárműszaküzletet mondani, ami hosszú évekig iparkodott az interneten árulni az offline bolt árukészletét, aztán rájött, hogy nem jött be neki ez az egész internetesdi, egyik napról a másikra becsukta a netes boltot, és az árukészletet úgy, ahogy van feltette a Vaterára. A szájton meg maradt egy link, hogy Webshop. Ő csinálta jól.

Aztán middlemankedés a marketing, a reklám, vagy az egyszerű, őszinte termékbemutató is, amihez a magyar internetes kereskedők jó részének végképp nincs tehetsége. Ami pedig az Új Idők Új Middlemanjeit illeti, a fene tudja. Aprópénzzel lefizetett bérblogok, még apróbb pénzzel lefizetett bérkommenterek, Photoshoppal frappírozott átbaszós termékfotók, fémnek látszó műanyag, műanyagnak látszó ipari hulladék. Árukereső, Árgép, Olcsóbbat. Én lassan ott tartok, hogy leginkább 13 éves beszédhibás amerikai gyerekek kicsomagolásvideóira alapozom legfontosabb vásárlói döntéseimet. Ők legalább őszintén tudnak örülni egy egérnek.

Ja, amúgy az egerem szar. Soha, de soha nem vettem volna meg, ha előtte a kezembe foghatom. Ami szomorúbb: soha nem próbálnám meg visszacserélni. Ki van bontva. Össze van fogdosva. Lejárt a határidő. Mi, hogy nem tetszik? Így jártál, öcsi. Mindegy, szar, hát szar, pár évig biztos elleszek vele.