• Hatalmas, minden korábbinál átfogóbb kutatásban vizsgálták a társadalmi mobilitást az Egyesült Államokban.
• Azaz azt, hogy ha valaki szegényebb családba születik, milyen esélyei vannak a felemelkedésre.
• A téma elég felkapott mostanában, Obama és a republikánusok is azzal riogatnak, hogy a mobilitás visszaesett, az USA többé nem a lehetőségek hazája.
• A kutatás szerint viszont nincs igazuk. A helyzet már régóta rossz.
• És bár az eredmények közvetlenül az Egyesült Államokról árulnak el dolgokat, mi is sokat tanulhatunk belőle.

Barack Obama decemberben a Center for American Progress kutatóintézetben mondott beszédet, és a növekvő egyenlőtlenségek mellett a csökkenő társadalmi mobilitást is alapvető veszélynek nevezte. Hasonló problémáról beszéltek a közelmúltban vezető republikánus politikusok is. Az amerikai politikai elit világképében megjelent a fenyegetettség, hogy a jelenlegi társadalmi környezet nem teszi lehetővé a felemelkedést. Bezzeg persze régen, az amerikai álom korában, amikor az ország még a lehetőségek hazája volt.

A januárban publikált kutatás viszont árnyalja ezt a képet. Az tény, hogy a gazdagabbak az elmúlt pár évtizedben még gazdagabbak lettek, és még jobban elszakadtak a társadalom többi részétől. De ettől még nem vált nehezebbé a feljutás azoknak, akik szegényebb családba születtek.

Csak éppen könnyebbé sem.

Azaz a lehetőségek hazája szlogen nem most pukkadt ki, hanem már jó régen. Az viszont igaz, hogy a társadalmi mobilitás hiánya még nagyobb problémaként jelentkezik, ahogy egyre nőnek a társadalmi különbségek.

A klasszikus létrás példával élve: annál nehezebb felmenni a létrán, minél nagyobb a távolság a fokok között.

A kutatást a Harvard és a Berkeley közgazdászai készítették. Míg a korábbi hasonló kutatások főleg kérdőíves bevallásokon alapultak, most egészen más módszerhez nyúltak. Raj Chetty, Nathaniel Hendren, Patrick Kline és Emmanuel Saez anonimizált adóbevallások segítségével minden 1980 és 1982 között az országban született gyerek jövedelmi helyzetét megvizsgálta születése pillanatában, illetve napjainkban. Az értékek összevetése megmutatta, hova jutottak mára, harmincas éveik elejére.

Az eredmények kikezdhetetlenek, az igazi kérdés csak az lesz, hogy ki hogyan fogja magyarázni őket. Ezt már David Autor, a MIT közgazdásza mondta a New York Times-nak. Az biztosnak látszik, hogy a kutatás jelentősen át fogja alakítani a társadalmi felemelkedés lehetőségeiről szóló közbeszédet.

A kutatás eredményei szerint a vagyoni eloszlás alapján a nyolcvanas években a társadalom alsó ötödébe megszülető gyerekek 8 százaléka volt képes arra, hogy felnőtt korára a legfelső ötödbe küzdje fel magát. A középső ötödbe született gyerekeknek pedig húsz százaléka volt képes feljutni a felső ötödbe. Korábbi kutatások eredményeivel összevetve derült ki, hogy ezek az arányok már régóta hasonlóak. Csak egy jóval régebbi kutatásból jött elő az az adat, hogy a XIX. század végén nagyobb volt a szegénységből kitörés esélye az Egyesült Államokban, mint Angliában. Viszont a húszas évekre ez a mobilitási potenciál visszaesett. Mára pedig annak az esélye, hogy valaki kitörjön a szegénységből, fele akkora, mint a társadalmi felzárkózást leginkább lehetővé tevő országban, Dániában.

Az azonban, hogy a gazdasági mobilitás nem változott érdemben az évtizedek során, csak az egyik fontos felismerése a kutatásnak. Az országot ugyanis 741 zónára osztották, és így vizsgálva az eredményeket, lényeges eltérések mutatkoztak az országon belül is.

Vannak régiók, például Salt Lake City vagy San Franciso és környéke, ahol a kiemelkedési lehetőségek hasonlóan jók, mint Nyugat-Európában. És vannak területek, ahol lényegesen rosszabbak, nem érik el a fejlett országok szintjét sem.

A kérdés meg persze az, hogy mi okozza ezeket a különbségeket.

Röviden: nem tudni. A kutatás készítői nem győzték hangsúlyozni, hogy eredményeik csak korrelációk felfedésére , és nem következtetések levonására alkalmasak. További kutatások kellenek majd, hogy a tágabb összefüggéseket feltárják.

Vannak azért fogódzók. Az például kiderül, hogy a kutatás eredményei alapján milyen tényezők nem befolyásolják a társadalmi mobilitást. Például úgy látszik, nem sokat számít, hogy egy adott területen mennyire progresszív az adórendszer. Érdekes módon szintén nem mutatkozott összefüggés a mobilitás és a helyben található felsőoktatási intézmények mennyisége és minősége között. Nem találtak közvetlen kapcsolatot a helyi munkaerőpiac állapotával sem, és ugyanígy a bevándorlók jelenléte sem tűnt befolyásoló tényezőnek.

Van azonban öt faktor, ami úgy néz ki, hogy érdemben befolyásolhatja a társadalmi mobilitás minőségét.

• Szegregáció

Egyértelmű felismerése volt a kutatóknak, hogy a mobilitás szignifikánsan alacsonyabb olyan területeken, ahol magasabb a színesbőrű lakosok aránya. De ez nem egyszerűen bőrszín kérdése. Ugyanis az ezen területen élő fehérek körében is alacsonyabb mobilitást találtak. Azaz nem egyéni, hanem közösségi hátrányokról van szó: maga a terület gátolja a felfelé jutás lehetőségét.

A jelenség mögött működő mechanizmus a szegregáció: a szegényebbek elszigeteltsége a jobb iskoláktól és a jobb munkahelyektől. Minél kevésbé szegregált egy város, minél kevésbé szétterjeszkedt földrajzilag, minél kevesebbet kell például a munkahelyekért utazni, annál magasabb a mobilitás szintje.

• Egyenlőtlenség

Ahogy az országok között a Great Gatsby-görbe mutatta ki, ugyanúgy rajzolta ki a kutatás az amerikai régiók között, hogy minél magasabb volt a vagyoni egyenlőtlenségeket mérő Gini-index, annál alacsonyabb a társadalmi mobilitás.

Közben pedig úgy fest, hogy annak, ahogy a leggazdagabb egy százalék még gazdagabb lett, nem volt sok közvetlen köze a szegényebbek társadalmi mobilizációjához. Az viszont lényegi összefüggést mutat, hogy ahogy nő a különbség a szegények és középosztály között, annál kisebb a felemelkedési lehetőség. Azaz nem az számít igazán, hogy a gazdagok leszakítják magukról a társadalom többi részét. Hanem az, amikor a középosztály szakítja le magáról a szegényeket.

• Iskolarendszer

A közoktatás minősége is komoly tényező a mobilitásban. Azokon a területeken, ahol magasabb tesztpontokat érnek el a diákok, kevesebben hagyják ott az iskolát idő előtt, és kisebb létszámú osztályokban tanulnak, könnyebb az előrejutás. Ehhez kapcsolódóan, ott, ahol nagyobbak voltak azok a helyi adók, melyek nagy részét a közoktatásba forgatják vissza, szintén magasabb értéket mértek.

• Társadalmi tőke

Ezzel a fogalommal a közösségi, társas élet szervezettségét mérik egy adott területen. Az, hogy valaki a középosztály tagjai mellett élhet, nem csak jobb iskolákat és jobb munkalehetőséget jelent, hanem fejlettebb intézményrendszert: közösségeket, egyházi és civil szervezeteket, tehát olyan dolgokat, amik segítenek abban, hogy valakinek ne egyedül vagy kizárólag az állami lehetőségek segítségével kelljen boldogulnia.

• Családszerkezet

A legjelentősebb befolyásoló tényezőként a családi hátteret adták ki a kutatások. Semmi nem számít jobban, ha felemelkedésről van szó, mint hogy ki nevelt fel. És az eredmények egyértelműen mutatják, hogy a két szülős családmodell segített a legtöbbet. Az persze nagy kérdés, hogy mindebből mit lehet leszűrni a közpolitika szintjén. Az látszik, hogy az első kísérletek már megkezdődtek.

A család szerepét a közelmúlt egy másik kutatás is vizsgálta. Gregory Clark hamarosan megjelenő könyvében vezetéknevek sorsát követte generációkon átívelve, és azt találta, hogy a társadalmi mobilitás mértéke látványosan hasonlóan (és látványosan lassan) alakult olyan különböző társadalmakban is, mint a feudális Anglia, a modern Svédország vagy a Csing-dinasztia esetében Kína. Clark számításai szerint ha például Angliában élsz, és a családneved szerepelt a Domesday Book-ban, akkor 25 százalékkal nagyobb az esélye, hogy Oxfordban vagy Cambridge-ben tanulj. Ha amerikai vagy, olyan őssel, aki 1650 és 1850 között valamelyik elitegyetemen diplomázott, kétszer olyan valószínű, hogy az Amerikai Orvosi Szövetség vezető orvosa legyél.

Az a jelenség, amit az amerikai álomként szokás nevezni, jelenleg Dániában és Finnországban létezik. Meg Svédországban és Pittsburghben. És még néhány szerencsés nyugati országban és pár amerikai városban. Ez a hatalmas kutatás most az összes politikai oldalnak érveket adott a kezébe. Közben viszont elég jó szempontokat is, hogy miket kéne tenni egy olyan társadalom megteremtéséért, amiben könnyebb kitörni a szegénységből. Nem csak Amerikában.

Az látszik, hogy nem csak az újraelosztásról van szó. Hanem olyan városok építéséről, ahol a szegények nincsenek külön városrészbe szorítva. Meg mindenki számára elérhető minőségi iskolarendszerről. Meg közösségek megteremtéséről, és egy olyan társadalom kialakításáról, ahol valakit nem kísért ennyire a szülei árnyéka.

Chettyék kutatásáról mindent honlapjukon lehet megtudni, ott rengeteg infografika is segíti az adatok feldolgozását. Ezen kívül forrás volt még az Atlantic, a New York Times, a Reuters és a New Republic cikke. Címlap- és fenti kép: LEON NEAL / AFP