Így néz ki egy hárommilliárd dolláros tévedés

gazdaság
2014 február 20., 08:45
comments 15

A Facebook 19 milliárd dollárért (ez 1,3 új paksi atomerőmű!) megvette a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatást. Ez már önmagában is elég nagy horderejű hír, de még ennél is jobb sztorit takar.

Brian Acton, a WhatsApp egyik alapítója és húsz százalékos résztulajdonosa öt éve a Facebooknál akart elhelyezkedni, és csak azután alkotta meg a most egy vagyonért megvett szoftvert, hogy a Facebook elutasította.

Acton korábban az Applenél és a Yahoonál is dolgozott. 2009 májusában kezdett új munkát keresni:

// ]]>

Először a Twitter utasította vissza jelentkezését:

// ]]>

Aztán 2009 augusztusában a Facebook is:

// ]]>

Ezután állt össze Jan Koummal, aki a Yahoonál volt a kollégája. Startupjuk, a WhatsApp évi 99 centes előfizetésért korlátlan üzenetküldési lehetőséget kínál. A szolgáltatásnak ma már 450 millió regisztrált, ezen belül napi 320 millió aktív felhasználója van.

A Facebook szerdán 4 milliárd dollár készpénzt, 12 milliárd dollárnyi Facebook-részvényt adott a cégért, és még 3 milliárd dollárnyi részvényt félretett, amit a két alapító a következő négy évben hívhat le.

Vagyis Acton 20 százalékos tulajdonrészéért tegnap 3,2 milliárd dollárt kapott. Ennyit spórolhatott volna meg Mark Zuckerberg, ha öt éve felveszi. (Via Forbes, Tech Crunch, Business Insider)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.