Megvette az állam a céget, amit annyira akart

gazdaság
2014 március 01., 21:05
comments 162

Galambos László eddigi tulajdonos és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton aláírták a Welt 2000 Kft. eladásáról szóló szerződést. Ezt Csepreghy Nándor helyettes államtitkár mondta.

Nem hivatalos információ, hogy kb. 800 millió forintért vette meg az állam a budaörsi céget, amelyik Magyarország EU-s tagsága óta tartja karban a brüsszeli pénzek pályáztatását kezelő szoftvert, az EMIR-t. Állítólag ez kevesebb pénz, mint amennyit évente termelt a vállalkozás.

Amikor az állam még a 2000-es évek elején megvette a programot, a forráskód a cégnél maradt, így a Welt 2000 nélkül nem lehetett fejleszteni, alakítani rajta. Ez komoly, évenként több milliárd forintos bevételt jelentett a cégnek.

Korábban is felmerült a kft vagy a forráskód megvétele, de a tulajdonos eddig minden kivásárlási kísérletnek sikeresen ellenállt. Ősszel kormányhatározat született a Welt feladatainak állami kézbe vételéről, a határidő január 1. lett volna. Decemberben a NAV fegyveres adóellenőrökkel ütött rajta a cég irodáján, és a cég tulajdonosának lakásán is. A cégért vívott küzdelemről korábban részletesen beszámoltunk:

Így vesz céget a kormány

Hoznak egy kormányrendeletet, hogy kell. Kimegy a céghez az adóhivatal. Bejelentik, hogy három héten belül a feladatait átveszi az állam. Bejelentik, hogy már megvették. Aztán azt, hogy a szándéknyilatkozat elkészült. (feb. 13.)

Megszállta a NAV a céget, amit Lázár meg akar venni

Egy budaörsi kft-nél van egy nagyon fontos szoftver forráskódja. Lázár János közölte, az államnak januárig mindenképpen meg kell vennie a céget. Kedden adónyomozók szállták meg a cég irodáját és a tulajdonosok lakásait. (dec. 5.)

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.