• Meleg szerelmi háromszög a Dél-Alföldön.
• A Delta találkozása Brokeback Mountainnal.
• Császi Ádám első nagyjátékfilmjének világpremierje a berlini filmfesztivál Panorama-szekciójában szerepelt.
• Szabi Németországban focizik, de megpattan, mert utálja. Elmenekül a magyar pusztába, a nagyapjától örökölt tanyára, ahol összeismerkedik Áronnal.
• Közösen elkezdik felújítani a romos házat, közben egymásba szeretnek.
• De akkor megjelenik Bernard, a excsapattárs, aki szintén Szabit akarja.
• Megmondom, szerintem mi a jó és mi a rossz a Viharsarokban.
• VIGYÁZAT, a végén SPOILER!

 

Mi a jó ebben a filmben?

Szabi és Áron:

Szabolcs az ifi focista és Áron a hegesztőtanonc hibátlan karakterek. Szabinak például Dzsudzsák Balázsnál ötször focistább feje van. Ahogy a  vállára veszi a sporttáskát, ahogy lehajtott fejjel, a szemébe lógó hajtinccsel csoszog az Adidas cipőjében, abban benne van az edzésre járás minden borzalma és kínja. Áron pedig úgy dobálja a zsindelyt, úgy üti be a szöget a tetőlécbe, úgy bütyköli a motort, mint akinek már a dédapja is Békésben ácsolta a górétetőt. És az még talán nem is annyira lehetetlenül nehéz feladat, hogy valaki eljátssza a légiós magyar focistát, de hogy minden béna sztereotípia, minden manír nélkül, szinte csak rezdülésekkel, keményen, férfiasan bemutassa a benne felébredő homoszexuális vágyat, illetve az ezzel való szembesülést, az már szinte a vásznon megtörténő csoda.

Szex:

A legmagasabbra rakott lécet csont nélkül megugorja a film: a lassan, apró elemekből épülő tiltott szerelem ábrázolását, a fiúk egymás iránt érzett fokozódó vágyát. A Viharsarokban a meleg szex minimálisan sem zavarbaejtő, de nem is szépelgő, csak magától értetődő, természetes következménye a két fiú megismerkedésének.

Látvány:

A nyomasztóan steril, német kolesz, a hipószagú öltöző, az antennás templomi hangszórók, a srácok sutyerák haja, az ujjatlan póló, a béna afrikai bőrnyaklánc, minden helyszín, minden kellék, minden jelmez, minden díszlet pontosan a helyén van. A látvány tulajdonképpen tökéletes.

A képek:

Rév Marcell, akinek nagyjából ez az első nagyjátékfilmje, úgy fényképez, mint az Isten. Az elsőre puritánnak tűnő képi világ teli van viszkető feszültséggel és virtuóz megoldásokkal. Azt viszont zavart, hogy a hol távolságtartó, hol kíméletlenül intim képek váltakozását párszor giccses, poszterszerű képek akasztják meg. Amikor például a magasból mutatja, ahogy a három fiú ölelkezik a vízben, és csak a motorbicikl lámpája világítja meg őket, kifejezetten kényelmetlenül éreztem magam.

 

Mi a rossz a filmben?

Modor:

Nem csak az a vonala irritáló a magyar filmnek, amiben a színészek annyira túljátszanak, mintha egy szilveszteri bohózatban szerepelnének, hanem ennek az ellenpólusa is nézhetetlenül modoros. Azokról a filmekről van szó, amikben a szereplők helyzettől totálisan függetlenül kizárólag tőmondatokban, fogcsikorgatva, jó nagy szünetekkel, motyogva, fahangon kommunikálnak a természetesség jegyében. A Viharsarok ezen a téren felsorakozik Fliegauf Dealere és Mundruczó Deltája mögé.

Egy westernben egyszerre vészjósló és komikus, hogy a hősök odaböffentett szavakkal kommunikálnak, majd köpnek egy nyomatékosat, de amikor tesztoszterontól kicsattanó, XXI. századi tinédzserek egy németországi fociöltözőben úgy beszélgetnek mint egy Móricz-novellában a pásztorok, akkor nehéz beszélni hitelességről.  A Viharsarokban annyira lefojtott a színészi játék, annyira érthetlen a fogak rései közül kiszivárgó pár morféma, hogy ha nem lenne angolul feliratozva a film, akkor több párbeszédről bizony csúnyán lemaradna a néző.

 

Nem vicc:

A Viharsarok annyira komolyan veszi magát, hogy nincs benne egy mosoly, szinte egy derüs jelenet sem. (Kivéve talán, mikor a hegesztésórán mindenkinek egyest ad a tanár.) Ebben a filmben nincs egyetlen kedvelhető karakter sem. Annyira nyomasztó minden szereplő, hogy ha valamelyik eltűnik a vászonról, azt kívánom, hogy bár csak sose látnám viszont újra.

Persze nyilván lehet minden ironia, humor, gúny, groteszk, morbiditás nélkül történetet mesélni, pláne, ha arról van szó, hogy meleg kamaszok próbálnak új életet kezdeni a magyar vidéken. Csak attól, hogy a film nem enged azonosulni egyetlen szerepővel sem, a történet ridegsége nem engedi, hogy fellélegezz egy pillanatra sem, ettől azt vettem észre magamon, hogy nem drukkolok a srácoknok, közömbössé váltam a sorsuk iránt. Egyszerűen belefásultam a permanensen nyomasztó légkörbe.

Gyenge mellékszereplők:

A Szabolcsot és Áront körülvevő világban egymással tökéletesen kicserélhető, panelszerű, magányos, gonosz, sorstalan robotok élnek. De sokat a szerelmi háromszög harmadik tagjáról, a német csapattárs Bernardról sem tudunk meg. Neki is, mint az összes többi mellékszereplőnek, annyi a feladata, hogy próbálja megakadályozni a két fiú szerelmének beteljesülését.

Költőiség kontra hitelesség 

A film központi szimbóluma a nagyapától örökölt, semmi közepén álló romos, tanyasi ház, amit a két fiú próbál rendbehozni, és ahogy a családtól, focicsapattól, falutól, iskolától elvonulva toldozzák-foldozzák a ház lyukait, párhuzamosan épül fel a kapcsulatuk is. Ez oké, elhiszem. De amikor a tinédzser focista és a hegesztőtanonc, ahelyett hogy mondjuk motorokat szerelnének, lovat lopnának, ólmot gyűjtenének a lőtéren, kipakolnák a kis vegyes boltot, az egyébként nagyon komplikált méhészkedésbe fognak, akkor úgy éreztem, hogy a költőiség erősen a hitelesség rovásárta ment. Akármennyire szép szimbóluma a boldogság, a harmónia és az édesebb élet utáni vágyakozásnak a mézgyűjtés, ha nem konzisztens, ha hazug, akkor az egész metaforát megette a fene. Ugyanez van a láthatóan emblematikusnak szánt ajtós tánccal. Szabiék egy ajtót raknak vissza a helyére, a művelet olyan, mintha egy keringőző párt üvegfal választana egymástól, ami nagyon érzékletes lenne, ha nem vinnék túlzásba, és nem válna komikusan didaktikussá a jelenet.

Erőszak

Amennyire megy Császi Ádámnak a férfiszerelem pontos ábrázolása, annyira nem megy az erőszak megfogalmazása. Márpedig a srácokat szinte mindenhol megalázzák és összeverik. Az edző Szabi meztelen fenekére rúgat célba a focicsapattal, az apa már a bejáratnál pofonnal várja a hazmenekülő főhőst, az iskolában Ákos arcába nyomnak csikket osztálytársai, a falusi focipályán szinte meglincselik Szabit. Szóval a külvilág elég egységesen kegyetlen a srácokkal, csak az a baj, hogy sokszor nem gyomorforgató, nem is torokszorító az erőszak, hanem gyenge, ami nagyon sokat ront a film hatásán, mert így a sok gyengédség és a rideg kegyetlenség kettőssége nem tud igazán egymásnak feszülni, és ahol ez a disszonancia ki akarna csúcsosodni, a szeretkezésből hasfelmetszésbe forduló végkifejlet sem üt akkorát, mint amekkorát láthatóan szándékozik.

Végül a Viharsarokból csak annyit vittem haza, hogy magyar filmben még nem láttunk ilyen kőkeményen szép homoszexuális szerelmet.

6,5/10

 

Viharsarok 

színes, magyar-német filmdráma, 105 perc, 2014

rendező: Császi Ádám, forgatókönyvíró: Szabó Iván, Császi Ádám, zeneszerző: Kalotás Csaba, operatőr: Rév Marcell, producer: Gyárfás Eszter, Petrányi Viktória, vágó: Hack Júlia, Kollányi Tamás

szereplő(k):

Sütő András Miklós (Szabolcs), Varga Ádám (Áron), Téby Zita (Brigi), Börcsök Enikő (Áron anyja), Horváth Lajos Ottó (Szabolcs apja), Uwe Lauer (Coach), Fábián Szabolcs (Tomi)